Az első - Models Own

 Nos lányok, benne tisztelhetjük a legelső Models Own lakkom. R. választotta, pusztán a matricák miatt, és azért a feketét, és nem a pirosat, mert arról lebeszéltem :D


Itt látszik pár matrica, az egészet nem fényképeztem le. Sőt kettő meg is sérült a dobozban, ugyanis az alja be volt gyűrődve a matricát tartó papírnak, és a matricák is meghajlottak ott, viszont visszaragadni nem akartak. (leraktam őket az asztalra, oda egy másodperc alatt sikerült letapadniuk...)




Imádom ezt a fekete lakkot. Néha olyan jó érzés nem kimondottan színes manikűrt viselni. Az ecset amúgy elsőre baromi sok festéket vesz fel, eléggé trükközni kell, meg lehúzkodni, hogy ne folyjon 2-3x annyi lakk a körmünkre, mint amennyit szerettünk volna. A kupak egészen kézreálló, nem volt semmi gond használat közben :)
(a mutatóujjamon a már említett Astor Purple queen)

A matricákról is ejtenék pár szót... Nagyon jópofák, tetszik, hogy egy-egy szóból 2féle verzió is van (mondjuk fekete-fehér és színes). Körülbelül 40 matrica kapott helyet a dobozkában, szerintem, ha az ember nem eszeveszetten pakolja a körmeire, akkor egész sokáig elég - és én úgy tervezem, hogy csak akkor lesz matricázás, ha a fekete lakk is felkerül). De. A csillagos matricát egy fültisztító pálcika segítségével szépen rásimogattam a körmömre, ám mire a fedőlakkig jutottam, a szélei felpöndörödtek. A Lush! feliratos nem, de eléggé zavart a csillagosnál is, nem kell, hogy még az is felpöndörödjön :D Ennek ellenére szívesen fogom őket használni...

És ha már így szóba került, a fedőlakkról is írnék pár sort.
Ő a Fast Forward Top Coat nevet viseli, 1590-ért vesztegetik egyébként :D
Szóval, elég hamar és elég fényesre szárad, ahogy a fenti képeken is láthatjátok. Igazából ennél többet nem is kell tudnia. :D Az ecsete a szokásos CG, viszont maga a lakk elég folyós.
Viszont, tudjátok milyen szaga van a bolhairtó nyakörvnek, nem? Na most képzeljétek el azt, csak kb. 5-ször olyan erősen büdösnek. Amint kinyitom, megcsapja az orromat a szaga, és elég kellemetlen. Úgyhogy csak és kizárólag nyitott ablak (vagy gázmaszk) mellett ajánlom a használatát - vagy csak én fogtam ki ilyet? :)
Ennek ellenére a szívemhez nőtt, bár mivel gyakran lakkozok,  elég gyorsan fogy :) (és már a szaga sem bántja az orrom annyira). Már szerepelt pár bejegyzésben a kicsike, a lakkok neki köszönhetik, hogy csudaszép fényesek :3


Ti milyen fedőlakkot használtok? Van Models own lakkotok? És a matricákkal hogy álltok? :)

12 comments

  1. Annyira jók ezek a matricák! Bár elég sokfélét lehet kani, nekem ez a képregényes jön be a legjobban. :) A lakk gyönyörű, de én elfogult vagyok, mert imádom a fekete lakkokat. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kis jópofák ezek a matricák :)

    VálaszTörlés
  3. nekem ez egyik kedvenc fedőlakkom volt???!!-most átvette a helyét az uv-s :D
    jók a models own lakkok vannak gyengébbek is,de ez minden márkában előfordul.
    szép ez a szín nekem nagyon bejön,rajtad méginkább.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha páromon múlna, fekete-kék-barna lakkokból állna a készletem :D ezt a fedőlakkot amúgy sokkal jobban szeretem,mint korábban a SV-t, minden kis hiba ellenére :)

      Törlés
  4. Szép lakk , jók a matricák is :)

    VálaszTörlés
  5. a cg fedőlakk hogy viselkedik mintával? elkeni vagy nem? mostanában nálam kb. minden fedőlakk itt bukik el...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálam a fekete lakkot kimondottan nem szereti, mondjuk nagyon nem mintáztam, de mikor nyomdáztam, várni kellett a felkenéssel. meg van egy-két színes lakkom, aminek néha minimálisan felszedi a színét :/ mindezek ellenére szeretem :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)