Pet'la Plate | 2015 Summer Collection


A Pet'la Plate kollekciók habár mindig bizonyos évszakra készülnek, a lemezek többségéről elmondható, hogy bármikor bátran előkaphatjuk őket, és kezdődhet is az alkotás. Az ebben a kollekcióban szereplő lemezek is pont ilyenek, talán egyetlen, a Lead Anchor az, amire esetleg határozottan ki lehetne jelenteni, hogy nyári, de egyébként ha valakinek épp december 16-án jut eszébe tengerészes manikűrt készíteni, hát bátran! :)

Az eddigiekhez hasonlóan, most sem egy tematikára épülnek a lemezek, mindnek megvan a saját témája, nem összefüggőek, mégis remekül mutatnak együtt a kollekción belül. Azt hiszem, mindenki megtalálhatja könnyen az ízlésének és stílusának megfelelő mintázatú lemezt (illetve lemezeket), amivel/amikkel aztán indulhat az alkotás :)

Személyes kedvencet nem választanék, a legelején, mikor még csak mintákat láttam a lemezekről, a Lead anchor és a Microspoke volt a favorit, aztán most már konkrétan ez kibővült 8-ra :D Szóval nem egyszerű, mindegyik lemezen van olyan minta, amit imádok. Az összesről próbáltam normális fotót (már ami a kinti szürkeségből adódóan, egyéb "segítség" nélkül lehetséges) készíteni, és persze nyomdáztam is mindegyik mintával, persze csak papírra. A végén úgy nézett ki a kezem, mint egy dark szivárvány. No de lássuk is!

Pár gondolat előtte:
* Hülye ötlet volt különböző színekkel nyomdázni, legalábbis így utólag már nem tetszik, úgyhogy ezt ne vegyétek figyelembe :D
*A Romance-ről valamiért nem igazán akarta felszedni a nyomdázó a lakkot és eléggé halovány lett a végeredmény - a minták ettől függetlenül az utolsó kivételével teljesek -, de korábban a nagy lemezen próbáltam már a Romance mintáit (és készült is velük manikűr), és ott működött, nem tudom, mi lehet a gond. De majd még próbálkozom (:
*A képek jobb klikk - Kép megnyitása új lapon-ra kattintva elméletileg nagyban is meg kell, hogy nyíljanak, és úgy jobban áttekinthetőek. Reményeim szerint :)



Geek chick

Kalo

Lead anchor

Mente

Microspoke

Quills

Romance

Toro

Ti tudtok kedvencet választani?

12 comments

  1. Milyen komoly lemeztesztelő íveid vannak! :) A geometrikus minták híveként én a Mikrospoke-ra ruháztam be, illetve ajándékba kaptam a Torót az egyik barátnémtól, amit egyáltalán nem bánok, mert az a viráminta nagyon ki van találva rajta! ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a papírok Petra "találmányai", nagyon szeretem őket, mert biztosan ráfér minden minta. Csak lassan kell majd nyomtatnom, mert fogyóban vannak :D
      Örülök, hogy bejönnek! A Microspoke-ot kezdetben le se lehetett kb. robbantani a körmeimről, most a Toro van hasonló helyzetben, de próbálok változatosan alkotni, hogy ne csak mindig ő legyen rajtam :D

      Törlés
  2. Ízlés kérdése, nekem annyira nem tetszenek ezek a minták, a háromszöges lemezen gondolkodtam, de mindig mást, MoYout válaszottam, azok nekem jobban bejönnek. Biztos ez is jó minőségű, de ha megveszek egy lemezt, nekem az is fontos, hogy minél több mintát használjak róla.
    A papír viszont mekkora találmány már, csinálok valami hasonlót, hogy ne kelljen a lemezeket szétpakolni, így könnyebb választani mintát. Bár ki tudja, már most is tudom, két hétre előre, miket akarok viselni, annyi a terv, mi lesz, ha még az összes minta előttem lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyilván nem lehet mindenki ízlésének megfelelni, de azért az emberek többsége tud választani biztosan olyat, amit aztán ki is használ :)
      Nekem egyaránt bejönnek a Pet'la és a MoYou lemezek is, bár a legtöbb lemezen nem használom ki a minták többségét, ez minden márkára igaz :)
      Igen, a papír tökjó ötlet volt Petrától, jól átlátható, és aztán beragasztható füzetbe, vagy lefűzi az ember, ahogy tetszik. :D

      Törlés
  3. nagyon szépek a lemezek :) én nagyon szeretem Petra lemezeit :) nekem innen kettő is meg van *-* de jó ezt így leírni *-* persze még akarok többet is, innen kb a maradékot :D :P de majd idővel :) és tényleg jó ötlet volt Petrától ez a papíros dolog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D örülök, hogy bejönnek ennek a kollekciónak a tagjai is! :) jöhet majd a sok szép manikűr! :)

      Törlés
  4. A Mente az én mintám :D! Amikor megérkezett úgy voltam vele, mint anno a Three times-szal. Csak azt használtam hosszú ideig. De azután jött a Micrispoke is... Most pedig - amíg a téli kollekcióra várok - a Moyra lemezekkel is játszom :)
    Ui. Kell nekem a Toro és az a gyönyörű tollas lemez? ( költői kérdés)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát, kell, legalábbis ha én lennék a belső hangod, ezt sugallnám :D A Mente nekem is nagyon tetszik, szép mintái vannak, a Microspoke pedig alapból kell kategória részemről is, fantasztikusak, na :)

      Törlés
  5. A Microspoke és a Quills felkerült most a kívánságlistámra :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem talán a Toro a kedvenc ezek közül. :))

    VálaszTörlés
  7. Juj, a Romance valami csoda! *.*

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)