2016 wishlist

Nos, azt hiszem, a legnagyobb wishlist a blog életében talán 2014 elején volt, amikor összeszedtem, hogy milyen lakkokat szeretnék a magaménak tudni. meg előtte is volt egy, úgyhogy nagyjából 2 éve nem volt semmi nagyobb szabású kívánságlistám, se leírva, se fejben. Nyilván mindig volt valami, amit nagyon akartam, de az utóbbi időben nagyon könnyen el tudtam engedni az ilyen vágyaimat, egyszerűen nem érdekelt, hogy az adott terméket sikerül-e megszereznem, vagy sem, vagy maximum nagyon ritkán...


Elérhetetlen dolgok után sem nagyon vágyakozom (már), úgyhogy ezen a listán szerintem nem lesz semmi teljesíthetetlen pont, legalábbis remélem, hogy dec. 31-gyel bezárólag minden pontot kipipálhatok majd. Igaz, az is lehet, hogy bővülni fog a lista. De remélem, hogy inkább majd csak csökken az itt lévő termékek száma. 

A tavalyi évem nagyon meghatározó márkája sminkelés terén a Milani volt, így innen biztosan sok terméket fogtok látni, mivel számomra bizonyítottak a termékek, amiket vettem vagy kaptam. A lakkok többsége meg úgyis a Nailland kínálatából kerül majd ki, ki gondolta volna?...



Lakkok:
  • a tökéletes mattító fedőlakk : jöhetnek tippek, bátran, bátran :D
  • ILNP - Clockwork : nagyon szeretem a márka ilyen típusú lakkjait, a Fame pedig eléggé fogyóban van, sőt, viszont újra nagyon ritkán veszem ugyanazt a lakkot, a Clockwork-öt pedig szívesen kipróbálnám.
  • ILNP - Empire : sajnos, vagy sem, de az arany lakkok, legalábbis a visszafogott, nem nagyon sárgás típusúak, eléggé megfogtak, és az Empire számomra pont ilyen. Szép és jól kihasználhatónak tűnik.
  • F.U.N. Lacquer - 24 Karat Diamond (h) : s bár pont az előbb írtam azt, hogy nem gyakran veszek újra lakkot, ezt tutira újra fogom venni, annak ellenére is, hogy a kapcsolatunk elején eléggé letört voltam amiatt, hogy nem teljesítette be a hozzá fűzött nagy reményeimet. Nem volt "úúúúú" meg "áááá", csak meh. De azóta annyi és annyira manikűr résztvevője volt, olyan szinten kihasználható, hogy azt mondom, igenis megéri minden egyes forintot kiadni érte :)
  • CbL - Hot Buttered Rum : amióta először megláttam, azóta olthatatlan vágyat érzek iránta, nagyon jól kihasználható és mindemellett csodaszép lakknak tartom.
  • sok-sok fehér, nude és fekete lakk... azt hiszem, ehhez sem kell túl sok dolgot hozzáfűznöm, ezek nyomdázáshoz és alapként is nagyon jól jönnek és ezek fogynak el a leghamarabb nálam, a fedőlakkon kívül.
  • China Glaze - Everglaze Top Coat : bár hónapok óta Seche Vite-et használok, és egyébként semmi bajom vele, de biztosan vissza fogok térni erre a fedőlakkra, valamiért jobban a szívemhez nőtt.
  • China Glaze Gelaze géllakkok ( + fedőlakk) : elsősorban alapszíneket szeretnék (és persze sötét, bordós árnyalatúakat), anyunak szoktam géllakk manikűrt készíteni, de egyelőre 2 féle színből áll a készletem és kifújt. :D


Egy ideje egyébként nem hirtelen felindulásból választok lakkokat, szóval attól, hogy valami megtetszik, még nem biztos, hogy meg is veszem, míg korábban addig-addig szenvedtem, hogy pár napra rá már nálam is volt a kiválasztott... Most már jóval megfontoltabb vagyok, ha valamit nem használnék ki, az bizony marad a polcon, üzletben, a világ másik felén, pedig elhihetitek, legszívesebben a világ összes lakkját a magaménak tudnám :D
Ez a lakkos szekció biztosan növekedni fog egyébként, hála a sok, itthon nem elérhető lakkmárkának, amiből úgyis kell majd pár - legalább a listára.


Ajakra való termékek: 
(bocsi a sok Milaniért...)
  • Milani Amore Matte Lip Creme - Loved : a gyönyörű, új leendő termékek egyike a Milani kínálatában (a tavaszi újdonságokról Lolly bejegyzésében olvashattok), egyből megfogott a színe és persze, hogy matt. Korábban csak egy matt "szájfényt" próbáltam, még az essence kínálatából, úgyhogy szeretném majd kipróbálni ezt is.
  • Milani Moisture Lock Oil Infused Lip Treatment - Revitalizing Grapefruit, Moisturizing Almond Coco, Healing Lemon Honey, Rejuvenating Peach Mango : szintén újdonságok, olajos ajakápolót még sosem próbáltam, úgyhogy ők eléggé birizgálják a fantáziámat, hogy mégis milyenek, persze ez mind nem kell, de elsőre nem tudtam dönteni :D
  • Milani Color Statement Moisture Matte - Innocence, Darling & Beauty : a Milani rúzsok nagyon a szívemhez nőttek, vagyis csak a matt rúzsokról tudok nyilatkozni, mert simát még nem próbáltam, és tényleg csak ajánlani tudom őket, nagyon szuperek, ezért az év folyamán szeretném még bővíteni a kis kollekcióm, egyelőre ezzel a három árnyalattal. Jól kihasználhatónak tűnnek a sok-sok netes swatch alapján, és nekem ez a legfontosabb a mindennapokban :)
  • Milani Color Statement Szájkontúr ceruza - All Natural : őt sötétebb (és barnás) rúzsok viseléséhez tudom leginkább elképzelni, a Nude az eléggé világos, úgyhogy őt nem igazán tudom sötéthez használni, legalábbis eléggé elütne a két szín egymástól, így mindenféleképp orvosolnom kell ezt a problémát majd.
  • EOS - Coconut Milk : az ajakápolás is fontos számomra, s bár most épp egy Burt's Bees és egy Maybelline Baby Lips is ezt a célt szolgálja nálam, ennek ellenére szívesen kipróbálnék egy EOS ajakbalzsamot, sok jót olvasni róluk, így hát miért ne?



Szemre való termékek:
  • Milani Brow Fix Kit - Dark : a szemöldöknél maradva, ami még felkeltette az érdeklődésem, az a sötét árnyalatokat tartalmazó szemöldökformázó készlet. Ez konkrétan egy 7 darabos készlet. Van benne 3 különböző árnyalat, bár a legvilágosabb az highlighter, egy 3x-os nagyítású tükör, egy szemöldökcsipesz, egy ecset és egy szivacsos applikátor. Egész jól kihasználható darabnak tűnik, úgyhogy az év folyamán vetek majd rá egy-két pillantást (a webshopon keresztül :D)
  • Milani Infinite Liquid szemhéjtus - Everlast : egy tus sosem jön rosszul, és ez mélyfekete színt ígér, amit a legtöbb fekete szemhéjtus (akármilyen legyen), nem mindig tud teljesíteni, így a kíváncsiság nagyon hajt...
  • Milani Eyeshadow Primer : sajnos olyan szerencsétlen génekkel rendelkezem szemügyileg, hogy az olajos szemhéjam még a legtartósabb krémes szemhéjfestéket, szemhéjtust is elmozdítja percek-órák alatt. Így nem túl izgalmas sminkelni a szemhéjam, minek? Bár van a tus életének meghosszabbítására bevált "praktikám", de az a szemhéjpúderhez nem válna be, így mindenféleképp valami lerobbanthatatlan alapra van szükségem, a Milani szemhéjalapról pedig kb. ódákat zengenek :D


Arcra való termékek:
  • ZOEVA arcpirosító quadok - Nude & Coral Spektrum : sajnos egyetlen egy pirosítóm van, az is inkább barackos-narancsos árnyalat, jó lenne, ha valami szépséges, jól kihasználható rózsaszínes is lenne a készletemben, és ezek bizony gyönyörűek, bár a Nude inkább barnásabb árnyalatokat tartalmaz, de kontúrozáshoz szerintem nekem tökéletes lenne. Ha kontúroznék. Ha tudnék. :D
  • ZOEVA - BAMBOO Set Vol. 2 : Ildie kommentje hatására nekiálltam nézegetni a ZOEVA sminkecseteket, nem kellett volna. Igazából mindet elfogadnám, de ez a szett külsőre is csodás, és még a számomra is kihasználható mennyiségű ecsetet tartalmazza.
  • Milani Conceal+Perfect 2-in-1 Foundation + Concealer : bár alapozókkal nem nagyon szoktam kísérletezgetni (van egy színezett hidratálóm időszámítás előttről és egy Bobbi Brown-om, amit még úgy nyertem anno...), viszont ez a termék nagyon jól hangzik, szeretem a többfunkciós, de nem 20in1 termékeket. Amíg az ésszerűség határain belül mozog a teljesíthető dolgok száma egy terméken belül, addig nekem oké :)


Nos, ha nem is teljesül majd év végéig minden efféle kívánság, azért remélhetőleg lesznek majd kihúzható tételek. És egyébként is próbáltam az ésszerűség határán belül maradni, sajnos (vagy sem) nincs szükségem ennyi mindenre sem, de azért lássuk be, milyen jó lenne, ha... :) Nincs mit tenni. És akkor hol van még egy halom külföldi szépség, amik mondjuk tényleg bonyolult úton szerezhetőek be? :D 

A ti kívánságlistátokon mi szerepel? :) Jöhet minden, hátha tudom bővíteni a sajátomat :D


ZOEVA     &   NAILLAND    &     MILANI  

A lakkokról a képek a Hypnotic Polish és a Nailland oldalakról (ide tartozik az EOS és a Flormar is), a Milani képek a Milani webshopból és Lolly bejegyzéséből (feljebb linkelve), a ZOEVA termékek képei szintén a ZOEVA webshopból származnak.

18 comments

  1. Moyra nyomdalakkokat és lemezeket biztos fogok venni, ami nem tétel, ugye, de sajnos az AE lakkokkal szemben védtelen vagyok és tuti venni fogok az új kollekcióból, már előre tudom, pedig még nem is láttam a lakkokat :) Amit nagyon akartam, azt megvettem tavaly, szóval ideje visszafognom magam.
    Nekem Moyra mattító fedőlakkom van, szépen mattít, de inkább fényes lakk párti vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azért, ha sok-sok apró dolgot veszel, a végén abból is egy nagy összeg kerekedhet ki :D Köszi a tippet :) Néha jól jönne, ha lenne matt fedőlakkom, de csak Manhattan van itthon, az meg nem az igazi.

      Törlés
  2. Rival de Loop mattítóm van, szépen működik :)
    Én is írtam egy kis lakkos listát, de szerencsére megálltam a Moyra, Essence lakkoknál, annál feljebb nézni sem merek... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos felénk RdL termékek max. az arcápolási vonalból vannak, a lakkos állvány hozzánk már nem jutott el, így más alternatíva után kell kutatnom :)
      Alacsony árkategóriás lakkoknál is lehet kincsekre bukkanni, nincs ezzel gond :D

      Törlés
    2. Ó nagyon sajnálom :/ Minden lakkfüggőnek egyenlő esélyekkel kéne élnie, hogy mindenki be tudja szerezni, amit szeretne. Nekem 60km-es körzetben nincs drogéria... csak ha egyetemen vagyok, de akkor meg valahogy jobban esik valami kis ebéd, mint egy új lakk.
      Ki kell találni valami állami támogatást lakkfüggőknek... :D

      Törlés
  3. Nekem talán most a lemezek és a nyomdázási kiegészítők vannak első helyen. :) Már van is egy lista a telefonomban az áhított MoYou és Pet'la lemezekről. :D
    Lakkok terén a fekete, fehér nálam is örök, mindig fogyóban van. Természetesen vannak álomlakkok, de ezek ugye a magasabb árfekvésű darabok, így nem is fűzök hozzájuk sok reményt, majd egyszer. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reménykedni szabad :) Esetleg szülinapra, névnapra is szuper ajándék lehet 1-1 magasabb árfekvésű lakk, mondjuk a családodtól :) Melyik lemezeket szeretnéd nagyon?

      Törlés
  4. Szép kis lista! :) Kicsit sajnálom, hogy képek nincsenek. Sajnos nem vagyok akkora expert, hogy a lakkokat névről ismerjem, kikeresni egyesével, pedig lusta vagyok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ígérem, a holnapi nap, ha képekkel nem is, de linkekkel kiegészítem, amit csak lehet, és már ezzel is előrébb vagyunk, de lehet, hogy képekkel is, bár ezt nem ígérem :D

      Törlés
  5. Ha már rendelsz valamit a Zoevától, akkor csapj hozzá pár ecsetet, és a postaköltség jobban megéri. Tökéletes ecsetek megfizethető áron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet! Az oldalukon még nem jártam, egyelőre csak facebookon fedeztem fel magamnak 1-2 terméket tőlük, de azokkal első látásra szerelembe estem :D

      Törlés
    2. Fokozom a szerelmet

      http://frozenbeautyfromfaraway.blogspot.ca/2015/07/zoeva-25-darabos-ecsetkeszlet-makeup.html

      http://frozenbeautyfromfaraway.blogspot.ca/2015/07/szemre-valo-ecsetek-zoeva-makeup-artist.html

      Törlés
    3. Neee. :D Sajnos elég sokat nézelődöm az oldalon, úgyhogy már pár terméket felfedeztem magamnak - nem kellett volna. Vagy szívfájdítás, vagy súlyos csapás a pénztárcámra, de valamelyik biztos.. :D

      Törlés
  6. Szép kis lista. Én nálam csak a körömlakk lista szokott bővülni, de iden egy pár matt ruzsot is ki szeretnék probáni a Maybellintol, Sevententől és a Sephorától.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matt rúzsokért rajongok, úgyhogy azzal biztosan bővül majd a sminkkészletem nekem is :D

      Törlés
  7. Jó kis kívánságlista :) Most én is rá vagyok gyógyulva a Milani újdonságaira. Már alig várom, hogy megjelenjenek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a jó minőséget kedvező áron nagyon könnyű megszokni :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)