CbL | Berry gem


Eredetileg ezzel a lakkal leptem volna meg magam anyuék jóvoltából névnapomra, végül nem úgy jött ki, ahogy eredetileg terveztem :) Amikor még benne voltam a nagy lakkválasztásban, megmondom őszintén, naaagggyon nagyon kevés lakk tetszett a Nailland kínálatából, ami azt illeti, ezzel még most is így vagyok, de ez a lakk nagyon birizgálta a fantáziám, végül valóban hozzám került.

Féltem tőle, hogy túl lila lesz, túl erőteljes, és hogy nem fogom szeretni. A lakkok többségénél, amit kiválasztok, ezek meg sem fordulnak a fejemben, nem gondolkodom azon, hogy "mi lesz, ha...?". Viszont ennél nagyon kétségbe voltam esve, hogy mi van, ha utálni fogom magamon? 


Magát a lakkot (és fekete társát) Edina álmodta meg. A bogyós lila alapba réz pelyhek kerültek, amik kiegészítik, feldobják a holografikus alapot, viszont csak nap- és mesterséges fény nélküli helyeken mutatják meg magukat, minden egyéb helyzetben a holoság elnyomja a kis pelyheket. Mindenkinél azt olvastam, hogy sűrű lakk. Nos, nem tudom, az enyém miért más, de egyáltalán nem igaz rá ez a jelző, sőt. Pont kellemes állaga van, az arany középút. Két vékony rétegben tökéletesen fed, ha odafigyelve lakkozom vele, egyéb esetben szükséges lehet egy harmadik is, mert az első próbálkozásnál két réteg után foltos maradt. Gyorsan szárad, nem fényesre, inkább kissé fémes hatása lesz. Az ecsete a szokásos kissé ernyedt CbL ecset, amit nem szeretek, semmi tartása nincs, de ez nem a lakk hibája. A lemosása számomra egyáltalán nem macerás, a pelyhek nem igazán ragaszkodóak, könnyen eltávolítható a lakk.

Szerencsére nem látom sem túl lilának, sem már-már undorítóan holografikusnak, pont olyan, amit szívesen viselek. Sőt, nálam kb. senki más swatch-ához nem hasonlít, de még csak élőben sem látom olyannak, mint mások képein, inkább tényleg minimálisan rózsaszínbe hajló bogyós szépségnek. 










Sajnos az eléggé napos időben készült fotók elég bénán sikerültek, csak az üvegfotók lettek értékelhetőek, így innen nem tudok körmös fotókat mutatni.


Viszont egy másik délután, mikor már lemenőben volt a nap, úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat, és készítek róla még pár fotót, ezekkel viszont tudok szolgálni :) Igazából ennek a lakknak minden fény jól áll. De hogy nekem a lakk mennyire áll jól, nem tudom eldönteni. Igen, gyönyörű, de annyira nem érzem magamon kényelmesnek egyelőre...




Még mindig elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, nem tudom, hogy szeretem-e, vagy pusztán közömbös, ezért is húzódott el idáig a posztolás, pedig már mióta kész a bejegyzés, viszont már nem szerettem volna tovább halogatni.

11 comments

  1. Bizonyos fényhatások alatt, különösen az üvegmakróknál van ebben a lakkban az a rezes, ódon, pikkelyes-rezes tűz, amiért én fél vesét szoktam felajánlani! :D :D
    Viszont sajnos, ez a körmökön (másnál sem értem még tetten) egyáltalán nem látható, inkább egy kellemes árnyalatú, normál, nem üvöltözős, nem futurisztikus érzetű holografikus lakknak tűnik.
    Csodásan illik egyébként hozzád ez az árnyalat, pláne díszítések alapjaként.
    Engem az zavar, hogy sejteni lehet, hogy van a lakknak mondanivalója, csak titokban tartja :)

    A fotók csodásak lettek, élvezet csemegézni közöttük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Egyelőre még csak egyetlen manikűr alapja volt, valahogy nem akaródzik felkenni, pedig gyönyörű.

      Törlés
    2. bandita, pedig körmön is látszanak, legalábbis én látom az enyémen, csak a fotón nehéz vissza adni. Élőben nem tudod megnézni valaki körmén? Kár lenne kihagynod, gyönyörű! Egyébként itt az első pár fotón rózsaszínes, pedig szerintem sötétebb lilás. Bocsánat, nem akarom leszólni a képeket. :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik. Kelleni fog az már biztos. Köszönöm,hogy meggyőztél róla ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy segíthettem a döntésben :)

      Törlés
  3. Nekem megjelenése óta kívánságlistás, a posztod után is az marad. (-: Jól áll Neked szerintem! Olyan bronzos pelyhek a Kitben is vannak, tényleg kár, hogy nehéz őket előcsalogatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Élőben sokkal jobban látszanak egyébként, mint képen :) Örülök, hogy nem rettentettelek el a képeimmel a lakktól :D

      Törlés
  4. Nagyon szép képeket készítettél a lakkról! *_* A színe szerintem nagyon élethű lett, a pelyheket meg tényleg szinte lehetetlen elkapni. :D Rajtad én is jobban szeretem a rózsaszínesebb lakkokat, de - minimális elfogultsággal - megállapítottam, hogy a Berry Gem is nagyon szépen áll neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örök problémám, hogy vajon más is olyannak látja-e a képeket, mint én, vagy hogy a valóságra mennyire hasonlít mások szemével, de köszönöm, hogy megerősítettél a képekkel kapcsolatban :)
      Most várok egy picit, hogy hadd nőjenek a körmeim egy bizonyos hosszra, utána megint kap majd egy újabb és újabb esélyt a lakkocska (sajnos a mostani csutka körmeimen nem sok lakk jön be...), nem akarom feladni, mert tényleg gyönyörű lakk, szeretném én is úgy szeretni, mint te :)

      Törlés
  5. Szép lakk, de sajnos nem látom a pelyheket annyira, amennyire szeretném. Ettől függetlenül nagyon jól áll.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Élőben sokkal jobban látszódnak a pelyhek, de fotón nem egyszerű megörökíteni... :D Köszönöm!

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)