Aki rendszeresen felnéz a blogra, az láthatta már, hogy az elmúlt pár hétben rendszeresen készülnek nyárias témájú, hangulatú bejegyzések, amiknek egyik fő összetevői a tengerész stílusú manikűrök. Nem olyan egyszerű "állandóan" erre a témára (is) alkotni, és most úgy hozta a "sors", hogy az LFP! keretein belül is ezt a témát dolgozunk fel, az ötletadó pedig Barbi volt. Szóval, szeretem a kihívásokat, és próbáltam nagy százalékában olyan manikűrt készíteni, amilyet korábban még nem. Úgyhogy lássuk is, mit alkottam...
A fő elképzelésem az volt, hogy semmi nyomda, semmi matrica, nem könnyítem meg a saját dolgom, muszáj valami kreatív megoldást kitalálni. Csak kék-fehér-arany kombinációban gondolkodtam, és csíkokat mindenféleképp szerettem volna a manikűrbe. A vasmacska megfestése viszonylag jól megy, úgyhogy neki is hagytam helyet. Aztán nekiláttam - első lépésként a középső és gyűrűsujjamon csak kb. 3/4-ért festettem ki a körmeimnek, így oldalt maradt 1-1- sáv. Akrilfestékkel megfestettem az első függőleges vonalat a kék lakk határánál, úgy, hogy az esetleges festési hibákat is elfedje. Majd még egy függőleges vonal, picit beljebb, és a kettő közé pedig pöttyöket tettem. Majd vízszintesen húztam pár sávot az üresen hagyott felületen és a kék lakkon is egyaránt. A többi ujjamra fehér lakk került, a mutatóujjamon kapott helyet a vasmacska, amit a kék lakkal festettem meg. Végül fedőlakkot húztam minden körmömre, a középső és gyűrűsujjamra pedig 3-3 négyzet alakú szegecset biggyesztettem. Szerencsére nem volt bonyolult, inkább csak sokáig tartott, igyekeztem a lehető legszebben kivitelezni az egészet.
A manikűrben használt termékek:
* China Glaze Sunday Funday
* Moyra fehér (nyomda)lakk
* fehér akril
* Moyra nyomdafedőlakk
* szegecsek
Lessétek meg a többiek alkotásait is!
Egyáltalán nem szokványos tengerész mani, de nekem tetszik! :D
VálaszTörlésKöszönöm! :) Nem is gondolkodtam a megszokott tengerész manikűrökben, arra ott van a nyárias manikűrök poszt, ide valami újat akartam :D
TörlésNagyon szép és tényleg egyedi kivitelezés :)
VálaszTörlésNagyon tetszik ez az egyedi, modern tengerész manid! Különleges lett! :)
VálaszTörlésWow, bámulat! Annyira jó ízlésed van, csodás ez a mani is, az elgondolás is, a kivitelezés meg profi :)
VálaszTörlésnagyon szuper manikűr lett :)
VálaszTörlés