2013 lakkjai, avagy a top 10


Hát, lassan esedékes ez a poszt, kétlem, hogy bármilyen újabb lakk még az ölembe pottyanna idén, hiszen alig van már vissza nap az évből, vásárlást nem tervezek, azt meg kétlem, hogy kapnék (így is el vagyok már kényeztetve lakkok terén).



Igazából az idei év komolyan lakkszerzeményeit tavasz környékétől számítom, előtte nem nagyon jártam a városba, addig leginkább AVON-ból rendelgettem, de még ugye télen megváltozott a szituáció, viszont tél elején még a telefon volt a legköltségesebb beruházásom, így nem is nagyon terveztem lakkokat venni, aztán tavasszal beindult a gépezet :D

Igazából 10 hely van ezen a képzeletbeli dobogón (ahogy a címben is láthatjátok), imádom őket, de csak az első helyezett kap külön kiemelt részt :)

És akkor jöjjön a 10 . helyezettől a 2. helyezettig.

10. essence Icy princess
Ő egy gyönyörű ezüst lakk, mindenféle glitterektől és csillámoktól mentes, de pont ezért az egyszerű ezüstségéért szeretem. 2 rétegben jól fed, bár kicsit csíkozódik, de annyi baj legyen :)


9. Moyra 903
Az egyik legszebb pink lakkom, vibráló, és gyönyörű, s bár kell belőle pár réteg, mégis nagyon jó vételnek tartom ár-érték szempontból, hiszen a Moyra lakkok az árukhoz (és egy kicsit drágább lakkokhoz) képest egészen jól teljesítenek, így a következő lakk is Moyra :)


8. Moyra holo, 101-es
Amióta csak blogokat olvasok, tehát úgy pár éve, nem is kevés blogon sikerült felfedeznem holo lakkokat, és úgy gondoltam, hogy a Moyrát elég könnyű lesz beszerezni, hát nem, idén őszig várnom kellett arra, hogy hazajöjjön velem, akkoris a 101-es, nem a 43-as sajnos, de ami késik :)


7. Manhattan 71S
Azt mondanám rá, hogy mákos lakk, de hát halvány (pasztell) zöld alapban színes glitterek korántsem hatnak mákos lakknak :D Imádtam, abban a pillanatban, amikor ránéztem a polcon, és egyszerre két lakkot is vettem akkor, gondolhatjátok, milyen lelkiismeret-furdalásom volt, pedig a másik lakk is gyönyörű...


6. Manhattan 10G
Csak úgy szikrázik a megannyi kék és ezüst mini(mikro?)glitter, napsütésben, vakunál is, nagyon szép, egy ideje imádom a glittereket, ez meg tömény glitter, persze, hogy jogosultsága van a készletemben lenni :D


5. Glitterbunny I got a goodie bag!
A kis minit még tavasszal nyertem, kb. innen datálom a körömlakkmániám idei beindulását (meg a rengeteg nyerésemet is...:D) A mini kiszerelésben megannyi színes kisebb-nagyobb kis négyzet lapul, s bár a kapcsolatunk tökéletesen indult, volt egy kis mosolyszünetünk, de újra szeretem (bár bubisodik...)


4. China Glaze Sea spray
Párom egyik sikeres választása, nagyon jó érzékkel választ ki olyan lakkokat, amiket én alapból biztosan nem választanék, de annyira kellemes színe van ennek a lakknak, nagyon szívesen viselem, és fogom is még :)

3. Max Factor Burgundy crush
Az első Max Factor lakkom, gyönyörű színe van, nem gondoltam volna, hogy egyszer majd önszántamból fogok egy bordós lakkot a kosaramba pakolni, de hát mindent el kell kezdeni valahol :)

2. Golden Rose Jolly Jewels 110
Nem hiszem, hogy sokmindenkinek be kellene mutatni mindenki mákos-pipacsos lakkját, a tejfehér alap megannyi fekete és piros glittert rejt magában, amik aztán a körmökön szépen kibontakozhatnak :)


Igazából a 2., 3. és 4. helyezettet egyformán imádom, úgyhogy ez a sorrend itt nem a lakkok iránt érzett szeretetemet mutatja, csak be kellett őket számozni :D


És hát, nem hiszem, hogy különösebb fejtörést okozhat, hogy melyik is lett az ELSŐ, ami "megkoronázza" a körmeimet, és amit 4 napig viseltem egy huzamban, különösebb sérülés nélkül, és körülbelül 2 napot bírtam ki utána nélküle, mert újrakentem, aztán megint... Na hát ő az A-England Briar rose nevű lakkja :)







Nektek van idei top10-es listátok?

13 comments

  1. Nagyon szép mindegyik lakk :) Én január első felére tervezek hasonlót.

    VálaszTörlés
  2. Tudtam,hogy England lesz az első: D nagyon klassz volt visszanézni a képeket: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az A-Englandnál várható volt, hogy az első lesz :D Sokszor nehéz volt amúgy dönteni, hogy melyik mégis hova kerüljön, de végül összeállt :)

      Törlés
  3. Ohh az A-england lakk és a Manhatten 71S csodaszépek!! Jó poszt lett!!

    VálaszTörlés
  4. A burgundy crush nem Manhattan, hanem Max factor :) biztos véletlen írtad el.
    Mindegyik nagyon tetszik egyébként :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, köszi! :D Szerintem még az előző két Manhattan-en járt az agyam, ezért került oda 2x is :D

      Törlés
    2. :D
      Ma elmentem a DM-be megnézni azt a csillámos Manhattan lakkot, amiben kékes és ezüstös csillámok vannak. Nagyon tetszik, de aztán rájöttem közben, hogy nagyon hasonló lakkom nekem is van itthon, ami H&M-es, de ettől függetlenül nagyon vonz ez a lakk :D

      Törlés
    3. Igen, egészen különleges, de ha van hasonló, akkor nem egy létszükséglet ezt is megvenni :D

      Törlés
  5. Most találtam meg a blogod és szuper :) már fel is iratkoztam :D
    Gyönyörű lakkjaid vannak :)
    Én is készítettem egy ilyen posztot , ha kíváncsi vagyok akkor itt megnézheted :
    http://mazsolavilag.blogspot.hu/2013/12/kedvenc-koromlakkjaim-2013-ban.html

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)