Be kell vallanom, hogy az utóbbi időben rengeteget (de tényleg) bújom a Weheartit-et, legfőképp körmös inspirációs okból. Már eddig is egy halom szuper manikűrt láttam, de valahogy ebből nekem sosem elég.
Hát ha még lenne is ekkora mértékű kreativitásom/tehetségem, hogy el is tudjam őket készíteni, maga lenne a boldogság, de amíg nem teszek szert ilyen képességekre (:D), addig egyelőre marad a nézegetés, bár volt már, amiket elkészítettem, mert nem mindegyiknél kell Picassonak lenni :)
Alkalmanként szeretnék ilyen bejegyzéssel jönni, ha nem bánjátok, na nem azért, hogy csak úgy mutogassak nektek képeket (mert erre kimondottan ott van a WEHEARTIT oldala), hanem tényleg olyan képeket/manikűröket gyűjtenék, amiket el is szeretnék készíteni (megpróbálnék elkészíteni), tehát valamelyest a stílusomat is tükröznék. Akár nevezhetjük ezt kihívásnak is (hiszen pont ilyen a Manikűrvadász is), hiszen adott a manikűr, amit el kell készíteni, persze erre nincs határidő (mostanában valahogy nem szeretek határidőre készíteni dolgokat - de a hercegnős kihívás nem áll le :D)
A manikűröket szerintem mindig tematikusan állítom majd össze egy bejegyzésben (de ha nem is, nem akarok annyira ellentétes manikűröket, mostanában elég visszafogottnak érzem magam lelkileg na:D) , nem akarok összevisszaságot, elég, ha az asztalomat/éjjeliszekrénykémet nem látom át, a blogon és a fejemben uralkodjon rend. :)
Abból kiindulva, hogy esténként kedvem ugyan van lakkozni, és hála már később sötétedik, de még mindig nem elég későn, úgyhogy a fényekkel nem mindig vagyok jóban, ezért nem sok manikűrt akarok egy posztba belesűríteni, mert valami úgyis mindig hiányozni fog a kedv/energia/türelem/fény szentnégyességből :D
Na de elég volt mára a felesleges szövegelésből, mutatnám is az első pár manikűrt, amit szívesen viselnék majd:
Ő pusztán azért került ide, mert irtó cuki :D És nagyon de nagyon akarom a körmeimre varázsolni.
Van, ami kimondottan tetszik nektek ezek közül?
(a képek forrása természetesen a Weheartit, de külön feltöltők nevét nem gyűjtöttem ki, mert a feltöltő nem feltétlenül egyenlő a készítővel. Közérdekű közleményünket láthatták) :D
Nem ismertem ezt az oldalt, köszi a tippet :)
VálaszTörlésnincs mit, jó böngészést ;)
TörlésMár ezer éve nem voltam we heart it-en, de meghoztad hozzá a kedvem :) A cicás mani nagyon cuki *.*
VálaszTörlés:D szerintem ő lesz a legelső, amit megalkotok, annyira jó :D
TörlésÉn is rákaptam mostanában a szívelgetésre! :D
VálaszTörlésElég jó unaloműző dolog :D
Törlés