Zoya | Ginni

Ő a legelső Zoya lakkom, ami igazából annak köszönhető, hogy az Aurora épp nem volt készleten, a Paytont pedig túl sötétnek éreztem (ne aggódjatok kicsikék, egyszer az enyémek lesztek...).

Most előre leszögezem, hogy nem sikerült túl szépen felkennem, ez szerintem mindkettőnk hibája, ő túlsok csillámból áll (:D), én pedig ügyetlen voltam :D

A lakkról:
Ahogy már mondtam, telistele van csodaszép mini, meg nagy hatszögletű holoizébizé glitterekkel, csodálatos színorgia van ebben az alapból halványrózsaszín alapban...
Aki ügyes, annak két rétegben is fedni fog, mert szerintem simán el lehet igazítani úgy a glittereket, hogy fedjék a körömvéget, node az nem én vagyok, akinek sikerülni fog.
A száradása a gyors és a normál között helyezkedik el, nem is terveznék rá fedőlakkot kenni, bár biztosan lesz, akit zavarna, hogy rengeteg kiálló glitterből áll (ami hajlamos beakadni bármibe. tudom. éreztem.)
Az ecsete: ránézel, és úristen ez pici. Pedig nem, teljesen jól használható, egyenesre vágott, kissé lapított (az én nézetem szerint :D)

Látjátok, mennyi glitter?

Felkenve:

 (színek. színek mindenütt. még a bőrömön is. igen...)


Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszik ez a lakk, bár többet nem hiszem, hogy beszereznék még ebből a kollekcióból, de tuti nem ő az utolsó Zoya lakkot (feljebb már írtam is, hogy mik a kiszemeltek még, meg még biztos lesz egy halom, csak győzzem "erővel"... :D)

Nektek hogy tetszik?

24 comments

  1. Nagyon szép!! Érdemes nyáron használni, napsütésben :)

    VálaszTörlés
  2. fantasztikus, nekem is be kell szereznem. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem vettem el tőle a kedved :D:D Remélem, ha megveszed, neked is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem, mert igazán csodálatos lakk :)

      Törlés
  3. Nagyon csillog! :D Önmagában nekem túlontúl sok, de szívesen párosítgatnám más színekkel, akár valami matt színnel is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, legelőször a Moyra Bubblegum Love love nevű lakkjával kentem fel, ami matt :D Úgyhogy egyre jár az agyunk. Önmagában maximum valami alkalomra kenném csak fel (meg befotózni :D), de hétköznapokra mindenféleképp párosítani kell valami mással :)

      Törlés
    2. Most látom csak a neved :O Gratulálok! :D

      Törlés
    3. Tényleg nagyon egyre gondoltunk :D Köszönöm szépen :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Nagyon úgy érzem, hogy tökéletes elsőnek :)

      Törlés
  5. Szerelmes vagyok ebbe a lakkba :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)