Az első...


 Igen, ez az utolsó pár hónap tényleg az elsőkről szólt. Viszont van egy első, ami felülmúlhatatlan. Ez pedig nem más, mint a blog születésnapja. Az ELSŐ. Igen. Mikor belekezdtem, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán képes vagyok-e 1-2 hétnél tovább írogatni, hiszen eddig ha belevágtam valamibe, az bizony hamar abbamaradt.

 De a jelek szerint kitartó vagyok. Két okból. Imádom a blogot, a bejegyzéseket szerkeszteni, képeket készíteni, no meg kihagytam az egyik legfontosabb elemét a blognak, a manikűröket :) A másik ok pedig TI vagytok. Nekem nem követőim meg feliratkozóim vannak, mi EGY csapat vagyunk így, én elkészítem és kiteszem ide a manikűröket, ti pedig elmondjátok a véleményeteket, tanácsokat adtok, és így kerek az egész. Így leszünk mi hárman, TI, a blog és én egy csapat :)


 Úgy indult az egész, hogy itthon unatkoztam, és olvasgattam a blogokat, majd teljesen hirtelen úgy döntöttem, hogy belevágok. Megalkotom a saját blogom.
A legelső bejegyzés egy jelly sandwich manikűrt tartalmazott, aminek köze nem volt az előbb leírt technikához, de nem baj, mutatom :D

khmm. :D

A blogév legolvasottabb bejegyzése pedig a Gigantikus haulos poszt volt, ami után el is küldtem magam egy kis szabira :)

 Szerencsére a bloggal kapcsolatban nagyon támogatott a párom, sosem mondta, hogy ez hülyeség lenne, hogy minek írkálok én ide egyáltalán, sőt, mondta, hogy nagyon örül, hogy (már a 80. hogy) olyan hobbim van, ami tényleg érdekel, és le tudom rendesen foglalni vele magam.

 Tudom, nem a legolcsóbb hobbi (ami már nem is hobbi, mert az életem része), de ezt sosem vetette a szememre, sőt, meg szokott lepni néha lakkokkal, a Nailland rendelések és vásárlások alkalmával is segít választani, úgyhogy abszolút partner ebben.

 Ami azt illeti, a közvetlen környezetemben nagyon kevesen tudják, hogy blogolok. Legelőször az unokatestvéremnek mondtam el, neki mutogattam, ha újítottam valamit a sablonon, hogy jó-e így, R. is szinte a kezdetektől tudja és a haverjai közül 1-2. A családomnak csak 1-2 hónapja meséltem el, bár részükről nem igazán volt reakció, amolyan "oké, köszi, hogy elmondtad" és ennyi :D Apuval beszélgettem róla egy keveset, de szerintem már el is felejtette. A hugom néha megnézi szerintem, de ebben sem vagyok biztos, mindenesetre, ha nem is támogatnak, de azt se mondták, hogy hülye vagyok, amiért ezzel foglalkozom. :D

A blog "segítségével" jópár igazán kedves lányt ismerhettem meg, többek közt Enikőt és Elenit, Enikővel szinte napi szinten beszélgetünk, Elenivel pedig találkozni is volt lehetőségem (remélem, még jó sokszor fogunk, és Enikővel is). Mindkét csajszi igazán nyitott, jófej és humoros, élvezet velük beszélgetni. Viszont szeretném megemlíteni még Petrát is, akitől igazán hatalmas elismerést kaptam, hiszen felkért, hogy segítsek neki swatchokat készíteni a lemezei mintáiról (annak ellenére, hogy még mindig nem vagyok képes tökéletesen nyomdázni), és igazából hatalmas köszönettel tartozom neki, mert amellett, hogy (ő is) igazán jófej és közvetlen, támogat abban, amit csinálok és hisz bennem, még úgy is, hogy jópáran leszólnak és őt sem sokan értik, hogy miért pont én...

Nem hiszem, hogy van esetleg más, amit még hozzá tudnék fűzni ehhez az amúgy is elég hosszúra sikerült "regényhez", amit elég össze-vissza módon sikerült megírnom, még úgy is, hogy konkrétan napokig írtam, és folyton átolvastam, nehogy valami nagy marhaság is belekerüljön, viszont tényleg köszönettel tartozom Nektek , hiszen nélkületek tényleg nem érte volna meg még talán az első pár hónapot sem a blog. Remélem, továbbra is velem tartatok!

És mivel szülinaphoz torta is tartozik, mindenkinek küldök egy virtuális blogtorta szeletet :)


Üdvözlettel,
Ciska

33 comments

  1. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok, és legyen még sok-sok éved :3

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a kitartáshoz és azt gondolom, hogy még sok évet meg fog élni ez a blog, mert színvonalas, a képek és a szöveg egyaránt. a kedvenceim között tartalak számon, így mindenképpen örülnék, ha a lelkesedésed még jó sokáig tartana! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Igazán jólesik :) Remélhetőleg még sokáig nem unom meg :D

      Törlés
  3. Remélem, hogy még sokáig folytatod :) kicsit meglepett amit olvastam, hogy más nem örül a sikereidnek vagy féltékenyek rád pedig kevés olyan blog van ahol ilyen szép lakkozásokat látni. Te azon kevesek egyike vagy aki képes egyforma méretűre reszelni a körmeit, szabályos a körömágynál is a vonal és nem vagy fülig lakkos. Engem mint olvasót nagyon lohaszt amikor azt látom, hogy 1. Én szebben lakkozok 2. Kiteszik az igénytelen képeket 3. Ennek kommentben mindenki örül
    Szóval boldog blogszülinapot és még sok szép manikűrt :))))
    Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán köszönöm, és annyira jó érzés és tényleg jólesik, hogy így gondolod. Persze nekem sem mindig egyforma hosszú a körmöm és a körömágynál sem mindig sikerül szépre (látni kéne, hogy néha miket tudok produkálni :D), de a blogon igyekszem csak olyat kitenni, amit én is szívesen látok másoknál. :)
      Szóval tényleg köszönöm, és remélem, máskor sem okozok csalódást :)

      Törlés
  4. Boldog blogszülinapot, legyen még sok! :)
    Az én környezetemben sem tudták eleinte a blogot, aztán szép lassan kiderült a dolog, mert egy-egy google keresésnél rátaláltak a blogra az ismerőseim :D El nem mondtam túl sok embernek, mert attól tartottam, hogy üres fejű libának tartanak majd, hogy csak a smink meg a körmök érdekelnek, pedig nem (csak nyilván több időt töltök ezzel, mint más)
    Az a lényeg, hogy élvezd, amit csinálsz, a lehető legjobban-legszebben csináld és akkor menni fog a blog is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem nem abbahagyni :D
      Az én ismerőseim nem foglalkoznak ilyenekkel, mármint senkiről nem tudok, akit ennyire érdekelnének a lakkok, legalábbis a közvetlen környezetemben, úgyhogy nem is hiszem, hogy neten rákeresnének 1-2 dologra ezzel kapcsolatban :D
      Élvezem, nagyonis, persze néha van 1-2 nap, amikor "jajj nincs kedvem a bloggal foglalkozni, majd holnap" :D

      Törlés
  5. Az első évfordulónk :$ :D
    Boldog blog szülinapot kedves Ciska! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen romantikus :D:D
      Boldog évfordulónkat és köszönöm :D:D <3

      Törlés
  6. Boldog laxagú blog szülinapot! :D
    A kreativitás a legjobb dolog a világon. Kikapcsol, elgondolkodtat, és embereket hoz össze... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Igyekszem "beillatosítani" a lakást :D
      Így van, szeretek is mindent, amiben kiélhetem a kreativitásom :)

      Törlés
  7. Boldog blogszülit, nahát, már egy éve? Érdekes, hogy a család nem követi a bejegyzéseket, de belegondolva, nálunk anyám is csak akkor lakkoz, ha én felkenem neki, viszont párom elég nagyvonalú szokott lenni, ha lakkvásárlásról van szó, magamnak spórolósabb vagyok :) Szerintem ez nem drága hobbi :) Viszont nagyon kreatív :) És igen, írták fent, hogy igényes a lakkozás, a szöveg is szimpatikus. Iratkoztam már le blogról, mert egyszerűen csúnyán írt a csaj, mondhatni közönségesen, ill. normálisan se lemosva nincs a lakk, se felkenve a következő szín. Nálad viszont igényes manik vannak, kellemes olvasni, még sok boldog blogszülit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon aranyos vagy, annyira jóleső érzés látni, hogy másnak is tetszik, amiket alkotok, és tényleg igyekszem, hogy minden bejegyzés csak olyan minőségben kerüljön ki, amit elfogadok magamtól és másnak is szívesen megmutatnám.

      Törlés
  8. Nagyon boldog blogszülinapot, és még sokat-sokat! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Remélem, hogy így lesz :)

      Törlés
  9. Boldog szülinapot! Én csak most a hónapban kezdtem el blogot írni. Nekem is csak a párom tud róla, a családom nagy része hülyeségnek gondolná, annak ellenére, hogy nagyon jóban vagyunk. Valahogy más az ő szépségápolással kapcsolatos felfogásuk mint az enyém. Én is nagyon szeretném ha Hozzád hasonlóan nálam is egy jó kis csapat gyűlne össze, akikkel megosztjuk egymás véleményét segítséget adunk és kapunk. Persze nem panaszkodom, sőt nagyon örülök, hogy egy hónap sem telt még el,de 5 feliratkozóm már van. :)
    No de nem is szerettem volna ennyit írni magamról, mégegyszer Boldog Szülinapot és további jó posztolást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Remélem, lesz neked is sokkal több (feliratkozó és bloggal eltöltött idő egyaránt):)

      Törlés
  10. boldog blogszülit és legyen még sok sok ilyen éved. :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot! :) Gratulálok a bloghoz, nagyon szeretem; igényes, szép :) Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  12. NAGYON BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT!!! Remélem még évtizedeik ünnepelhetjük O.O
    Alig várom, hogy újra beszélgessünk, és remélem akkor sokkal, de sokkal többet <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D Évtizedekig? :D Majd 70 éves mami koromban is ezt fogom írni, mi? :D
      Remélem, hogy még nagyon sokszor lesz alkalmunk személyesen beszélgetni :) <3

      Törlés
  13. Nagyon szeretem a blogod Ciska, és még sok-sok blogszülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igyekszem nem kipurcantani a blogot az első születésnapja után :D

      Törlés
  14. Boldog blogszülinapot, nagyon jó a blog, csak így tovább! :))))

    VálaszTörlés
  15. Boldog blogszülinapot! Remélem, hogy sokáig leszünk még egy csapat. :)

    VálaszTörlés
  16. boldog blogszülinapot kívánok én is! :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)