Pet'la Plate a házban... :) (22 képpel :)


Nos lányok, az úgy volt... :) Viszonylag sokat szoktam Petrával beszélgetni, nagyon közvetlen csajszi, és tényleg bármiről el tudunk beszélgetni, ami néha fura számomra, mármint magamból kiindulva, mert sokszor olyan furának érzem magam másokhoz képest, vagy inkább égőnek vagy nem tudom, lehet, hogy ez most hülyeségnek hangzik, meg baromira nem is illik ide, de hát ez vagyok én, aki most nem szeretnék a fő téma lenni, mert ez a lemezekről szól :D:D

Eddig 6 Pet'la lemezem volt (és mindnek tudom a nevét!), ez a szám hála Petrának, kissé megnőtt, szám szerint 13-ra. Ugyanis tegnap érkezett tőle 7, méghozzá meghatározott céllal :) Petra "felkért" (egy kötetlen facebook beszélgetés alatt történt a dolog :D), hogy segítsek neki swatchokat készíteni :) Konrétan így tudtam a legszebben megfogalmazni :D Nagyon szeretek segíteni, mármint mindenkinek azért nem :D De ha közben olyasvalamit csinálhatok, amit élvezek is, és még időm is van (amit szeretek, arra alap, hogy van), akkor szerintem nem is kérdés, hogy elvállalom :)

Bár számomra ez az egész kicsit még mindig hihetetlen, hiszen kezdő is és bénácska is vagyok még ebben a nyomdázós világban (habár mostanában már alkottam jókat, ami az én ujjaimból "szólva" elég nagy szó magam felé). 
És igen, tudom, hogy még az előző 3 lemezzel sem mutattam manikűrt, de igyekszem bepótolni ezt a hiányosságot, szerintem majd egy sok képes bejegyzés keretein belül :)

De most következzenek a lemezek, nem tetszési sorrendben, hanem így sikerült őket befotózni és így is szerkesztgettem meg őket (kép méret, vágás, keret, egyéb szerkesztési mód nem került sorra). Sajnos van olyan kép, ami nem sikerült határozottan élesre, de ezt már csak utólag vettem észre, viszont azért nem használhatatlanok :) Minden lemezről 3 kép készült, nálam ez a megszokott, egy szemből (vagy nem...), egy jobbról és egy balról. (nagyításért képre kattint jobb egér, kép megnyitása új lapon...)

Oorie




Aloha




Basics




Summerics




Tu-Turkey-Key




Seven sins




Golden Russian



Igazából még nem nagyon kezdtem őket felavatni, mert hát ugye a bőség zavara :) Mindenesetre mindegyik lemezen találtam olyat, amit nagyon a magaménak érzek, viszont olyan is van, ami nem biztos, hogy a körmeimre kerül, maximum ugye a swatchok formájában.

És itt is szeretném Petrának még egyszer megköszönni a lehetőséget :)

Ti szoktatok nyomdázni? 

25 comments

  1. Dehogy vagy Te égő: D élmény veled beszélgetni, legalábbis én már várom a következő személyes alkalmat <3 gyorsan maniiiiiiit *-* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon várom, majd valahogy összehozzuk :D
      Még a nap folyamán szeretnék párat alkotni :D

      Törlés
  2. Szépek-szépek, de én igazából csak akkor látok bennük fantáziát, ha már a körmön van a mintája :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, lényegében ez így van, de a haulos bejegyzésekben levő körömlakkoknak is akkor van igazán értelme, ha már a körmön vannak, nemde? :D Szóval ami késik, az a vonat :D

      Törlés
    2. Neeem, egy lakkot még csak-csak elképzelek körmön, csorgatom is a nyálam közben, de a lemezekben nem vagyok gyakorlott, úgyhogy csak körmön tetszenek a minták :)

      Törlés
    3. Értem :D Igyekszem majd körmökön szemléltetni őket :3

      Törlés
    4. Teljesen egyetértek azzal amit Audrey mondott. Nekem elsőre ezek a Petla paletták annyira nem jönnek be. Népies és letisztult modern vonalak vegyesen. Vártam valami romantikus virágosra. Talán az oroszos bejönne, de ahhoz tényleg fotók kellenek, hogy engem meggyőzzön.
      Te meg ne érezd magad kezdőnek, szerintem semmi okod nincs rá. Egymás blogjaiból rengeteg mindent megtudunk, és ez a lényeg... :))

      Törlés
    5. Azért szeretem a Pet'la lemezeket, mert nem egyhangúak, és mindenki talál magának olyan lemezt szerintem, amit szívesen használna és ki is tud használni nagy mértékben. Nem unalmasak, nem más lemezek másolt magyar verziói :)
      A kommented második felét pedig köszönöm :)

      Törlés
    6. Mondjuk ez is igaz, hogy nem másolt, 20-ad rangú verziók. :)

      Törlés
    7. Így van, még sosem csalódtam egy Pet'la lemezben sem :)

      Törlés
  3. a summerics a kedvenc. :)
    irigyellek, én is tesztelnék ilyeneket. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ciska annyira csodálatos manikűröket készít,hogy nem is csodálkozom azon,hogy ő lett a "kiválasztott" :3

      Törlés
  4. Hú, ha Basics-ről láthatnék tesztet, az nagyon érdekelne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekiálltam, végül elfogyott a türelmem (:D), de ígérem meglesz :D

      Törlés
  5. Gyönyörűek, nekem 3 darab tetszik, de az nagyon! :)
    Az Oorie, a Golden russian és a Tu-turkey-key, sajnálom, hogy mostanában nincs időm nyomdázni, nagyon szeretek nyomdázni, kíváncsian várom az műveid. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán ez a három lemez az, amiről úgy gondoltam, hogy elég messze állnak tőlem, de végül rá kellett jönnöm, hogy ez hülyeség :)
      Igyekszem alkotni, szerintem minden nyomdázott manikűr egy nagy bejegyzésben kap helyet, mondjuk hetente egyszer, és akkor én se sokallok be, meg a blog sem csak nyomdás manikkal lesz tele :D

      Törlés
    2. :) Nekem is ez a három, most megnéztem még egyszer. A virágminták köllenek! :D
      Na akkor várjuk az alkotásokat! :))

      Törlés
    3. :D:D Szerdán jönnek :D Elég vegyesen :D

      Törlés
  6. Jajj de szépek! Az Aloha és a Summerics tetszenek legjobban *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkettő a tenger-tengerpart témára épít, meglehetősen jópofa mintákkal, nem csodálom, hogy tetszenek :D

      Törlés
  7. Mind nagyon szép, leginkább az Aloha és a Summerics tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek :) Igen, az a kettő pont az évszakhoz illik :D (leszámítva a rengeteg esőt, jeget, szelet... :D)

      Törlés
  8. Húú, az Oorie nagyon gyönyörű *-*

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)