Igen, eléggé hanyagolva vannak az egyszerűbb manikűrök a blogon, pedig én szorgosan alkotom őket, de fogalmam sincs, hogy ti kíváncsiak vagytok-e rájuk. Mármint azokra, amiket az elkövetkezendő időkben alkotok majd, mert az eddigiekről nincs kép.
A mai bejegyzés címe onnan jött, hogy kitettem instagramra ez a manikűrt, és ott jött kommentben, hogy nagyon dögös _innen is köszi az ihletet Lakkmatt, deee sajnos nem tudom az igazi neved, ezért a nicked :)
Alapvetően fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni a kombinációból, mert csak nagyon lakkozhatnékom volt, és olyat akartam alkotni, amit nem mosok le 2 perc után. A piros/bordó/vörös nálam most alap volt, de hogy mit rakjak mellé, ez okozta a dilemmát. Végül fekete mellett döntöttem, és, hogy kicsit jobban feldobjam, egy texturált lakkra esett a választás.
Így született meg ez a manikűr a China Glaze Bump in the night, Barry M Gelly Hi-Shine Pomegranate és a piCture pOlish Columbia lakkok felhasználásával. :)
Mivel a PP körülbelül a felénél van, ezért, hogy ne kelljen több réteget használnom belőle, előtte felkentem alá a Barry M-et. Szerintem amúgy igencsak jól mutatnak együtt, de önmagukban is igen szuperek ezek a lakkok :) A Barry M-ről poszt hamarosan azt hiszem :)
(a Barry M kupak miatt még mindig szomorú vagyok, de majd úgyis benne lesz a bejegyzésében...)
Nektek hogy tetszik? :)
Szuper mani lett, tényleg dögös ;) Ez a Barry M lakk pedig annyira nagyon karácsonyi szerintem <3 <3 Gyönyörű!
VálaszTörlésA Barry M amúgy nem piros, meg bordó, hanem bogyószín, csak még nem sikerült rendesen lefotózni, de rajta vagyok az ügyön :D
Törléstudom, ismerem ezt a lakkot ;) Pont a bogyószíne miatt olyan karácsonyi szerintem ^^ De lehet hogy csak nekem :)
TörlésTényleg? (mármint nem az, hogy tényleg ismered, hanem, hogy pont a színe miatt érzed karácsonyinak :D) Nekem a színe valahogy sokkal inkább őszi, mint karácsonyi :D
TörlésEngem valahogy a magyal bogyóra (ügye jóra gondolok? :D) emlékeztet. De kezdem magam furcsának érezni :D :D
TörlésJóra gondolsz, igen :D
Törlésnekem a Cg tetszik a legjobban.De nem kérdezd miért :D
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem, csak ritkán hordom, mert a vége nálam hamar elkezd kopni :/
Törlésnagyon jó lett, a cg lakk sokáig kívánság listás volt, de mára már boldog tulajdonosa vagyok :)
VálaszTörlésköszönöm:) na az tök jó, érdekes lakk amúgy :D
TörlésSzépek ezek a lakkok, jól mutatnak együtt. :)
VálaszTörlésMegnéztem a készletem, és igazán krémes lakkom nincs is, emlékszel, nemrég kérdezted az egyik bejegyzésem alatt. Úgyhogy sajnos nem tudok krémes piros lakkot ajánlani. De ha találsz valami szépet, akkor szólj, kíváncsi vagyok rá én is. :)
Igen-igen, emlékszem :) Hát amint rátalálok a számomra mindenben megfelelő krémes pirosra, szólni fogok :) Igencsak hiányzik a készletemből, néha olyan jó lenne felkenni, de hát nincs :D
TörlésWow, nagyon nagyon dögös, szuper párosítottál. Vagány! :)
VálaszTörlésSzép lett, jó sokat használod a PP-t, ha már a felénél tartasz :)
VálaszTörlésNem, a PP-t kaptam egy barátnőmtől, aki próbálkozott vele párszor, de nem jött be neki, és mivel kissé sűrű, ezért hamar fogy amúgy is, és olyan 3/4-éig volt, mikor megkaptam :) De nem bánom, mert csodaszép szerintem :)
TörlésNagyon tetszik, szuper az összhatás :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésEz valóban dögös párosítás lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésImádom a vörös lakkokat! Mondjuk én inkább a mélyvörös-bordó vonalon mozgok, de ez az összhatás nagyon ütős! (Végre megszereztem a CG texture-t! Most nagy a szerelem! :D )
VálaszTörlésNa ennek örülök! :D
Törlés