Avon | Gel Finish Lavender Sky & Fire Cracker


Anyukám nem rég nálunk járt, és hozott nekem Avon lakkokat. Ebből 1 már megvolt, egy annyira nem az én stílusom (és róluk nem is tervezek tesztet írni), de a fent látható 2 lakkot mindenféleképp meg akartam nektek mutatni itt a blogon, bár tudom, hogy ezer meg egy blogon kinnvannak, de nem érdekel. :D Még nem volt korábban Gel Finish lakkom az Avontól, így szerettem volna őket kipróbálni, és ez most nagyon jól jött (ha már nálunk a Glamourhoz úgysem jár lakk, sajnos ide már nem ért el olyan verziója a lapnak...)



Az első, amit felkentem, az a Lavender sky névre hallgató piszkos világos lila. Két rétegben tökéletesen fed, már az első réteg felkenésekor kiderült, hogy 2 réteg bőven elég lesz. Gyorsan szárad, mert nem kellenek vastag rétegek, és fényesre szárad. A lakk síklik a körmökön, könnyű eloszlatni, és a szögletes ecset sem okoz gondot lakkozás közben.









A másik lakk pedig a Fire Cracker névre hallgat. Narancsos piros, vagy pirosas narancs árnyalatú lakk (nehéz eldönteni, mert fényviszontól függően más-más dominál benne), erőteljes színe van, gyönyörű. Belőle 3 vékony réteget kentem fel, mert bár bizonyos szögből nézve elég a 2 réteg, de általában nem. Viszont a három réteg ellenére is gyorsan szárad. Ezt a lakkot is nagyon könnyű teríteni a körmökön.








Nálam abszolút telitalálat mindkét lakk, biztosan fogom bővíteni velük a készletem, amint lehetőségem lesz rá. Igazán meggyőzőek. Egyébként a gel finish lakkok 10 ml-sek, úgyhogy ne zavarjon be titeket a lilán a 12 ml felirat (azt hiszem, korábban 12 ml-esek voltak).

A végére pedig bszúrnék egy manikűrt, amit a Fire Cracker-rel készítettem :)

19 comments

  1. A lila nagyon tetszik, gondolkodom rajta, pirosból már elég sok lakkom van. Szerintem ne tartson az vissza a blogolástól, hogy más is írt ezekről a lakkokról, mert így könnyebb dönteni, ha több fotó van róla több blogon, meg hát nem mindenki olvassa az összes körmös blogot, lehet, valaki tőled értesül a szuper lakkokról. Tetszik a mani is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A lila nagyon kellemes egyébként, de most annyira nem érzem jól magam lila lakkokkal :)

      Törlés
    2. Mennyire hasonlít képek alapján a lila a Guinevere A-England lakkra? Vagy inkább a Moyra Jacqueline-ra?

      Törlés
    3. Kiegészítettem egy összehasonlító képpel a posztot, bár az A-England nekem nincs meg, de talán így könnyebb belőni, és így biztosan nem írok ide hülyeségeket sem :D

      Törlés
    4. De jó!! Nagyon köszönöm!!

      Törlés
    5. Igazán nincs mit, egyébként el is gondolkodtam azon, hogy hasznos lenne mindig összehasonló képet is beilleszteni a posztba, hiszen sokat segíthet szerintem :)

      Törlés
  2. Nekem a bejegyzés elején lila tetszett jobban, viszont amint megláttam a pirossal készült manikűrt, az lett a kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Mindkettőt eléggé fel lehet dobni egy jól megválasztott mintával, vagy egyéb díszítőkkel, így könnyebb a saját ízlésünkhöz formálni őket, akkor is, ha önmagukban nem az igaziak :)

      Törlés
  3. Ferrari piros lakkocska! Eddig hogyan kerülte el a figyelmemet???????? Az Avon géllakkok közül eddig az abszolút favoritoma fehér. EGY rétegben is fed+nyomdához is jó. De ezt a pirosat tuti beszerzem, köszi a bemutatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira pirosnak nem mondanám egyébként, inkább a narancs és a piros között van félúton, de nagyon jó színe van. Szóval fogalmam sincs, hogy mennyire felelne meg Ferrari pirosként :D

      Törlés
  4. Lila lakk nekem is meg van és csodás színe van :) Neked is jól áll,a moyra gel lakk hasonlít rá :)

    VálaszTörlés
  5. Hű, de szépek!
    Egyik sincs meg, a Moyra lilája nekem elég lesz, no de az a piros! Már önmagában is nagyon tetszett a körmeiden, de az utolsó manikűr mindent vitt! :)
    Ajjaj, azt hiszem megint lesz egy új pirosas lakkom... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Bocsi?! :D De örülök egyébként, hogy tetszik, piros is, meg nem is, igazán érdekes és szuper lakk :)

      Törlés
  6. Nagyon szépséges a lila, a margarétán pedig csodás az a 3 szín így együtt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy tetszik, szerintem is jól mutatnak együtt egyébként :D

      Törlés
  7. Nagyon-nagyon szép mindkét lakk! A Fire Crackert én is kipróbálom hamarosan. :3

    VálaszTörlés
  8. mind a két lakknak szép színe van :) bár nekem a pirosas jobban tetszik ( vajon miért is.. ?! :D ) és a manikűr a végén nagyon szuper lett :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)