Moyra | Gel look 952 , 955 , 956 , 959


A mai bejegyzésben 4, új kollekciós Moyra Gel look kerül bemutatásra. Az új kollekció 8, csupa rózsaszín (és rózsaszín-lila közti átmenet) lakkot tartalmaz, ami szerintem igazán szuper, főleg, ha azt nézzük, hogy egy ideje már újra tart a rózsaszín korszakom :) A többi 4 is eléggé érdekel, úgyhogy biztos vetek majd rájuk 1-2 pillantást élőben is :) (én elneveztem magamnak a kollekciót egyébként, a mappa, amibe a képeket tettem, Perfect pink néven fut :D)



Annyit még elöljáróban, hogy alapot szerintem ajánlatos hozzájuk felkenni, én nem tettem, és így a barázdált körmeim bizony eléggé belerondítanak a képbe. Ja és igen, a címben bár sorban vannak a számok, de nekem jobban esett úgy elkészíteni a posztot, hogy a legvilágosabb lakk nyissa a sort, és a legsötétebb zárja. Valahogy így volt logikus számomra :)
És most lássuk, mely 4 lakkot kaptam én :) 


955 Fabienne

Bár így elég szürkésnek tűnik, felkenve előjön belőle egy csipetnyi lilaság, de a makrós képen (és este lámpafénynél) pl. rózsaszínesebb :)
Nekem 3 vékony rétegre volt szükségem a tökéletes fedéshez, ez a 3 réteg viszont picit lassabb száradást eredményezett, ám a csodaszép és fényes végeredmény szerintem mindenkit kárpótol. De egyébként akár egy vékony és egy vastag rétegben is is szuper lehet a fedése, de mivel számomra kissé folyós állaga van, ezért ezt nem akartam megkockáztatni. Esetleg még két közepes rétegben is jó lehet.







956 Rosalie


Bájos világos rózsaszín lakk, szintén 3 réteges számomra (de ugyanaz a helyzet vele, mint a Fabienne-nel), és a száradási sebessége is hasonló így az előzőéhez. Határozottan vidám szín szerintem, és most, hogy jön a nyár, lebarnult bőrhöz is simán passzol majd ez az árnyalat.






952 Solange

Egy ideje már keresem a tökéletes, bőrtónusomhoz illő "nude" rózsaszínt. Tudod, amit csak feldobsz, és mehetsz is, nem kell rá díszítés, csak elég önmagában. Nem feltűnő, de tudod, hogy ott van. Nos, kijelenthetem, megtaláltam ezt a lakkot :) Két rétegben tökéletesen fed, és viszonylag hamar megszárad. Ő egyébként kicsit rózsaszínesebb a valóságban, talán a makro fotó az, amin viszonylag sikerült visszaadnom a színét.








959 Rosine

Nőcis pink. 2 rétegben fed, és hamar szárad, szép fényesre. Bár nem az a nagyon feltűnő árnyalat, de biztos vagyok benne, hogy vonzza a tekintetet. Kellemes színe van, nem kelt "olcsó" hatást.





A végére pedig összedobtam velük ket egyszerű manikűrt.
Az elsőhöz igazából a lakkokon és díszítőcsíkon (igen, még mindig nem tudom, mi a pontos neve) mást nem is nagyon használtam.
A Rosine volt az alap, majd sorban egymásra vittem a lakkokat 1-1 rétegben, és mindig úgy, hogy az alja látszódjon az előző rétegnek. Majd a lakkok "határánál" felhelyeztem a díszítőcsíkot, és tádá, kész a manikűr :) Ez ilyen majdnem ombre :D




Ez pedig a második manikűr velük, dry brush technikával vittem fel a világos alapra a többi rózsaszínből, és nyomdáztam is rá a Pet'la Plate The perfect one nevű lemezével:)
Nekem mindkét manikűr nagyon tetszik, és nem is akarnék választani, ezért is készült kettő, mert nem tudtam dönteni, hogy végül melyiket készítsem el :) (született volna egy harmadik is, de elbénáztam az egészet...)



És végül egy kép mind a 4 szépségről:
(955 Fabienne, 956 Rosalie, 952 Solange, 959 Rosine)


Nektek melyik tetszik a leginkább?

A lakkokat tesztelésre kaptam, de ez nem befolyásolja a véleményemet semmiben. 


29 comments

  1. Szep szinek csak nekem a tartos lakkok maradnak meg a kormomon. De tetszik a koromformad. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ez is tartós, ha megfelelő alappal és fedőlakkal van kombinálva és a köröm minősége sem mindegy :)

      Törlés
  2. Biztos veszek belőlük, jó, hogy láttam őket felkenve. A két sötétebb tetszik legjobban, világos rózsaszín lakkjaim vannak, sötétebb nem nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként szerintem élőben sokkal szebbek, mint a promoképen, azon nem tetszett a Rosine, felkenve viszont szerintem mesés. Remélem te is szeretni fogod majd őket, elég jól sikerült ez a kollekció.

      Törlés
  3. Nagyon szép árnyalatok, de hozzám nem passzolnak, inkább a sötétebb, élénkebb színeket kedvelem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát itt sajnos még a legsötétebbek sem a szó szoros értelmében sötétek, ettől függetlenül nailart alapnak is kiválóak lehetnek :D

      Törlés
  4. Ó a Solange és a Rosalie, ezek mindenképpen kellenek. Én a Fabienne kivételével másik lakkokat kaptam, de imádom őket! Kukkants rájuk, szerintem csudaszépek lettek mind. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Solange és a Fabienne lett nagy kedvencem, ez a kettő áll valahogy most közel hozzám (a piszkos színek és a nude felé hajlók), de a többi is nagyon tetszik :)
      "Megyek", nézem is a posztod! :)

      Törlés
  5. Fabienne kivételével mindegyik nagyon tetszik! :)
    Lesz nemulass, ha beszabadulok egy üzletbe, mert nagyon nehezen tudok választani a kollekció tagjai közül, tényleg majdnem mindegyik szín tetszik :)
    Nagyon szép a körmöd és a körömformád! A Te képeidet nézegetve mindig elbizonytalanodom, hogy nem lenne-e jobb egy ilyen forma nekem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Örülök, hogy tetszenek, igen jól eltalálták ezt a kollekciót :)
      Köszi :) Addig nem tudhatod, hogy jól áll-e vagy sem, amíg ki nem próbálod :) Nekem személy szerint magamon sokkal jobban tetszik, mint a kocka, egyrészt a mutatóujjam körme furán behajlik "kocka" körömnél, így viszont az a rész le van reszelve, másrészt pedig nőiesebbnek látom a kezem, és magam tőle. Ettől függetlenül néha irigylem (semmi rosszindulat) azokat, akik tudják viselni a "kocka"körmöket :)

      Törlés
  6. Na megint egy nekem való kollekció :S pfff :DDD Először a barack, most meg a pink, hát remélem legközelebb olyan kollekcióval jön ki a Moyra amiből vásárolni is tudok :D Egyébként a legvilágosabb szín az mondjuk tetszik, lehet meglesem majd ha olyan helyen járok. Szépek lettek a képek, manik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Megértelek, a barack pl. nekem sem nyerte el a tetszésemet, az valahogy nem lett az igazi, de remélhetőleg a következő kollekció majd tartalmaz Lexás színeket :D (én szorítok, hogy így legyen :D én pl. örülnék valami "wow" új holo kollekciónak is :D)
      Köszi szépen, igyekeztem valami jót "összedobni" :D

      Törlés
  7. Gyönyörűek a lakkok, a körmeid és a képeid is nagyon tetszenek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Bár a lakkok szépsége nem az én érdemem, de örülök, hogy tetszenek!

      Törlés
  8. Hello how are you? ... I loved your blog... you have a unique talent ... therefore continues even now if you can just pass the there in my blogger .... I thank you in advance for your attention .... follow me kisses .. http://jucy-decor.blogspot.pt/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you so much! And thank you for following me! Have a nice day hun!

      Törlés
  9. Nagyon jól néz ki a csíkos színátmenetes lakkozás :) igazán ötletes.

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűek ezek a lakkok, már az instagram fotók alapján tudtam, hogy kellenek nekem :D
    Sajnos múltkor még nem volt az üzletben, de jó lenne már élőben is összefutni velük:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg csodásak, úgyhogy remélem hamarosan már meg tudod őket élőben is nézni, bár szerintem választani nem egyszerű (vagy az egész kollekció megy veled haza) :D

      Törlés
  11. Tényleg nagyon szépek! Nem is tudom eldönteni, melyik a kedvencem! :D

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépek ezek a lakkok, és az a baj, hogy megint az én ízlésemnek való mind :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg tudom érteni a "problémát" :D Nagyon szépek, a másik 4-ből is van, ami nagyon tetszik, úgyhogy biztos én is fogok venni a kollekcióból emellé a 4 mellé :)

      Törlés
  13. Gyönyörű a ombre-díszítő csíkos manikűröd! Én nekem a 956, 959 lopta be magát a szívembe :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Örülök, hogy tetszik és a lakkok is :)

      Törlés
  14. 2., 3. és 4. lakk tetszik, manik közül az első, de az brutálisan!!!! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakkok szépsége nem az én érdemem, de a manikűrre vonatkozót köszönöm! :) Egyszerű elkészíteni, csak várni kell, mert a végén már ugye 4 réteg lesz a körmök végénél :D Bár én csak kentem-kentem, mert nem viselni akartam, csak egy szuper és egyszerű manikűrt ide a blogra :D

      Törlés
  15. szép színűk van, a lila annyira nem dobogtatta meg a szívem, de a másik három rózsaszín... hát nagyon szépek, és a velük készült manikűrök is nagyon jók lettek, nekem a "díszítő csíkos" jobban tetszik :) de a másik is jó lett :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)