A mai bejegyzés Julcsi jóvoltából jött létre, nélküle ugyanis még mindig nem lenne Sea Salt lakkom. Valahogy sem a promóképek, sem mások bejegyzései nem tudták annyira felkelteni az érdeklődésem, hogy úgy érezzem, ha nem is azonnal, de mennem kell értük a fodrászkellékesbe. Enikő "győzködése" sem tudott rábírni arra, hogy beszerezzek egyet-kettőt, valahogy nekem ez tök idegen lakknak tűnt, és egyáltalán nem akartam azon kísérletezgetni, hogy ugyan majd megszeretem-e ezt a típusú lakkot, vagy sem... Nos, ebből a posztból minden kiderül.
A Seahorse nevű lakkot kaptam, ami világos lila (jelly és krém közötti állagú) alapú, és sok-sok kisebb és nagyobb fehér hexagon glittert tartalmaz. Azt vettem észre a Moyra lakkoknál egyébként (legalábbis én úgy tapasztaltam), hogy az első 1-2 használat alkalmával 3 réteg kell a lakkokból, majd minden továbbinál már elég kettő, mivel "besűrűsödik" annyira, hogy elég legyen kettő is, és ennél is ez az észrevételem, két rétegnél még bőven átlátszott a körömvég, de a harmadikkal orvosoltam a problémát.
A képeken fedőlakk nélkül látható, a száradási sebessége a három rétegnél valahol a gyors és a normál tempó között volt, de fedőlakkal felgyorsítható, és akit zavarnak az itt-ott kidudorodó glitterek, annak javasolt is a fedőlakk használata. A felkenése egyébként pikk-pakk megvolt, szeretem a Moyra lakkok ecsetét.
Nagyon kellemes színe van és nail art alapként is biztosan fogom használni. Nem mondom, hogy ugyanaz maradt a véleményem róla, mint korábban, mert így felkenve tényleg másabb, mint mások képeit nézegetve (ki gondolta volna, mi?:D), és ha a határozott KELL! érzés nem is jött el, már ami a kollekció többi tagját illeti,a saját körmeimen és képeimen már nagyon szívesen nézegetem :D
Még egyszer nagyon szépen köszönöm Julcsi ez a szépséges árnyalatú lakkot!
Nagyon tetszik, hihetetlen mennyire megszerettem a Moyra lakkokat
VálaszTörlésAlapvetően nagyon szeretem magát a márkát, szerintem ár-érték arányban nagyon erősek, viszont ez nem azt jelenti, hogy minden kollekcióval betalálnak nálam :D Ez annyira nem bejövős, de a fenti lakk egészen tetszik :)
TörlésCsinos lakk, én a nude-ot és a fehéret vettem meg, hát nem sokszor kentem őket, pedig már van lehúzható alapom.
VálaszTörlésNekem nem volt gondom a lemosással szerencsére :)
TörlésSzép a lakk és jól mutata a körmeiden :)
VálaszTörlésKöszönöm! :3
TörlésSzép színe van valóban és a glitterek nagyon jól mutatak benne.
VálaszTörlésImádom ezt a kollekciót!! Megvolt az összes, végül majdnem mindet elajándékoztam mondjuk, csak a nude-ot, a fehéret és a málnalekvárosat tartottam meg, de azok tökéletesek, leginkább nail art alapnak használom mondjuk én is.. :D
VálaszTörlésAlig várom, hogy valamit alkossak is majd rá :D
TörlésÉn igy nagyon vívódtam ezekkel a lakkokkal kapcsolatban, mert találtam kb. egy képet, amin tetszett, de a többi képen olyan furi volt. Most van még egy hely, ahol tetszik. ;-) Egyébként én a rózsaszín vezserzésén gondolkozok.
VálaszTörlésKöszönöm ^^. Egyébként másoknál nekem sem igazán tetszik, és fogalmam sincs, hogy miért. A rózsaszínnek is nagyon szép alapja van :)
TörlésA kollekcióval úgy voltam, hogy az elején nem tetszett annyira, vagyis nem volt rá keret.. Aztán mire leért ide a városunkba, már jöttek velem szembe a tesztek. Velem jött a fehér és a rózsaszín, aztán húsvétra megkaptam a bordót. Szeretem őket, remélem te is megszereted esetleg még jobban. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy neked ennyire beváltak :)
TörlésNekem négy, nem is öt van ebből a kollekcióból. Tavaly sokat használtam, idén még elő sem vettem. De: a fehéret lábra. Azt hiszem újra be kellene vetni ezeket a szépségeket. A Moyra-tól most az Africa kollekció nagy szerelem. Ha odafigyelek, egy rétegben is tökéletesek+nyomdázni is jók :D
VálaszTörlésNekem nincs egy darabom sem az Africa kollekcióból, nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e, még aludnom kell rá jó sokat :D
Törlésegyik kedvenc kollekcióm. :)
VálaszTörlés