Nagyon, de nagyon ritkán tűzök ki magam elé (nagyobb) célokat, és teszek fogadalmakat. Most sem teljesíthetetlen(nek tűnő) dolgokat tűztem ki magam elé, csupán olyanokat, amik egyébként is fontosak számomra és persze könnyen teljesíthetőek. Úgyhogy lássuk is, micsoda agymenésem volt nemrég...
- Az utolsó pont a kedvencem egyébként, azt igyekszem majd a legjobban betartani, mindennap történik valami dolog, akár nagy, akár egy kis apróság, ami miatt érdemes, és ami elfeledteti a többi bosszantó dolgot. Úgyhogy wake up! Persze túlélni sem egyszerű a napot, de a felkeléssel indul az egész... Úgyhogy nincs több ágyban eltöltött nap!Persze lehetne ezt a pontot másképp értelmezni, de ne tegyétek, felesleges, semmi olyan szándék nem volt benne.
- A lakk szanálást úgy értem, hogy próbálkozom majd a lakkjaim számának lecsökkentésével, de nem hiszem, hogy blogsale vagy szimpla eladás formájában. Ami olyan, azt esetleg továbbajándékozom, ha borzalmas, akkor kuka, de haaaa nagyon olyan, hogy hűűű, de nekem nem kell, akkor lehet, hogy eladom. Szóval még nem tudom, mindenesetre szeretném eltüntetni a káoszt a polcról :)
- Én is szeretnék minél több (legalábbis egy bizonyos határon belül) személyes jellegű bejegyzéssel szolgálni nektek. Szívesen olvasom másnál az ilyen témájú posztokat, viszont úgy vagyok vele, hogy ha épp van is valami témám, akkor eszembe jut, hogy "áh, ez biztos nem érdekelne senkit...". Szóval, ha van valami, amivel kapcsolatban szívesen olvasnátok bejegyzést az életemből, akkor jöhet :)
- A "minden héten színezek" pont volt igazából az első, ami az eszembe jutott, de végül nem ő került az első helyre. Amikor megvettem a felnőtt színezőm, nagyon lelkes voltam, sokat színeztem, majd szép lassan csökkent a lelkesedés, a kedv, viszont rosszul érzem magam attól, hogy csak "porosodik".
- Napi 2 liter víz (MINIMUM). Most is itt ülök, írom a bejegyzést, és körülbelül fél pohár innivalót ittam. 15 óra van. Szóval ez siralmas. (még napokkal később is ugyanez a szitu... mi lesz így velem?)
- A "nem hanyagolom a blogot" és a "sok-sok gyakorlás, körömfestés" nagyjából összetartoznak, hiszen, ha többet alkotok, akkor van mit kitenni, van miről írni, éééés a technikákat bemutató posztsorozatomnak is lenne több tagja, nem csak 1...
- Magabiztosabb, türelmesebb leszek. Sajnos még mindig az a lány vagyok, aki imád sminkelni, de nem mer az utcára rúzsban kilépni, mert "MEGBÁMULJÁK". Bámulja a lófüle. Hülye vagyok, tudom, és nude, barackos, világosabb (my lips, but better) rúzsokkal nagyon szívesen mászkálók, de hát hé, ébresztő, a pirossal, a lilával mi lesz? Persze idetartozik még az is, hogy kiállok magamért, sokkal jobban, nem érdekel, hogy más milyen, mennyire tesz engem próbára, nem hagyom magam. Nyáron ezt már elég jól gyakoroltam, és végül mindig kiderült, hogy nekem van igazam... Ki gondolta volna, mi? :)
A türelem sem fő erényem, az tuti, hamar elpattan nálam a húr, sőt. Ne tudjátok meg, milyen tudok lenni - de ha ez keveredne a magabiztossággal, akkor szerintem használhatnának atombombaként... :D Szóval, meg kell próbálnom a legtöbb helyzetben higgadtnak maradni. És mosolygósnak.
Na ezek tök jó fogadalmak. Az utolsóban leírtakkal magamra ismertem. Idén, jelentem Veled együtt gyakorlom a türelmet.
VálaszTörlésÉn is görcsösen figyelek, hogy igyak mert amúgy nem tenném. Azért pl tegnap sem volt meg a két lityó.
De jó néha ágyban fetrengeni, bár talán évente egyszer adatik meg :'D
Nekem idén az ingerküszöböm kitolása a cél. És minimum olyan állapotba kerülni mint 2 éve. :)
És sok-sok sport és egészségesebb étkezés. Kár hogy veszett drága.
Szerintem tegnap 2 bögre lötyit ittam összesen, ez egészen elszomorító. Örülök, hogy van, ami közös, bár igazából megszokhattam volna, hogy mindig lesz valami közös :D Remélem, neked is sikerül majd betartanod a "fogadalmaid" :)
TörlésNagy divat most a színező, de én úgy vagyok vele, hogy kiélem minden kreativitásomat a lakkozásban, sem időm, sem kedvem színezni ilyen aprólékos dolgokat, ha akarok, van otthon színező dögivel, a gyerekekhez be szoktam szállni színezni.
VálaszTörlésHát igen, én is lehetnék türelmesebb, magabiztosabb, ki nem. Még nagyon fiatal vagy, szerintem életkorfüggő is, mire az ember el tudja engedni a külső elvárásokat és rájön, hogy nem tud mindenkinek megfelelni, mert valakinek tetszeni fog a lila rúzs, van akinek nem, van akit meg hidegen hagy.
Hogyhogy nem iszol? Reggeli kávé-tea? A legkönnyebb, ha előtted egy fél literes palack vagy minden étkezés után iszol egy pohár valamit, ami szeretsz. Én a másik véglet vagyok, ha előttem egy másfél literes víz, mindig rájárok, megiszom, szeretek kortyolgatni bármit tévézés, munka közben, teát, kávét, aztán pisilek állandóan. Más meg nassol, szóval lehet, ez ilyen kényszeres dolog.
A személyes posztoknak örülni fogok! Szerintem te aktívan blogolsz, persze ha még több poszt lesz, az szuper. Nekem azzal sincs bajom, ha valaki összevissza posztol, amikor jön az ihlet, másnak meg rendszeresség kell.
Komoly, hogy egész nap ágyban maradsz? Barátnőm szokott pizsamás napot tartani, nála ez szertartás, akkor odavisz mindent az ágyhoz, kaját, piát, újságokat, tévézik, ez olyan töltekezés nála, havi pár alkalom, szerintem nem rossz dolog, mindenkinek van valami fura dolga, ez meg nem is káros, akkor miért ne?
Nekem sajnos időm lenne bőven színezgetni, és mégis, porosodik. Pedig sokszor lakkozhatnékom sincs, azt az időt fordíthatnám pl. a színezőre. Imádom a kreatív dolgokat, úgyhogy nem igazán szabadna elhanyagolnom a könyvecskémet, még lakkozás mellett sem.
TörlésEZ a jó hozzáállás igazából, amit leírsz, hogy nem szabad azt érezni, hogy meg kell felelni, és le kell tojni, hogy ki mit gondol, és nem is a megfelelés a gondom, hanem az, hogy ne érdekeljen, más épp mit gondol... De majd idővel elmúlik, remélem.
Reggel iszom egy fél bögre tejeskávét, és ez általában nagyon sokáig elég. Na jó, nem elég, de ha nincs előttem semmi innivaló, akkor egyszerűen nem is jut eszembe, hogy "hahóóó, inni kellene!". Tudom, hogy ez baromi rossz, de sokszor eszembe sem jut, hogy a szervezetemnek attól függetlenül, hogy én nem érzem, még szüksége van a folyadékra.
Néha megesik, hogy a hétvége 1-1 napján nehezemre esik kibújni a takaró alól. Nálam ez nem töltekezés sajnos, hanem szimpla lustaság. De szerencsére nem gyakori, viszont ezeket is szeretném kiszorítani az életemből. Pihenni lehet az ágyon kívül is, meg egyébként szeretem a szabadidőm is valamivel eltölteni, ezért utálok délután aludni (akkor is, ha van rá lehetőségem), mert úgy érzem, hogy elpazarlom az időt...
Egyelőre nem tudom, milyen személyesebb posztokkal készülhetnék, úgyhogy ezen még agyalnom kell, Szaffiról meg Áfiról tervezek írni rendszeresebben, pár havonta, de hát ezek mellett is kellene valamiről írni :D Úgyhogy ez még rejtély számomra :D
Tökre jó dolgokat szedél össze.Én nem bírom betartani a fogalmakat :(
VálaszTörlésA magabiztosság szerintem is kicsit életkor függő,az ember ahogy idősebb lesz,bölcsebb és türelmesebb,szokásos szöveg,de az élet hozza ezt magával.Marha türelmetlen típus voltam sok-sok évvel ezelőtt,amit sikerült teljesen levetkőzöm (néha láthatod a blogon amikor extra komplikált manikra vesztegetem az időm)!Anno nekem is volt a Te korodban gondom az önbizalmammal,de szerintem az számít,hogy a párod szeret,olyannak amilyen vagy,a többre tényleg "tojni" kell mert minden embernek nem lehet megfelelni,és nem is érdemes.Kicsit jó egónak lenni,és tenni mások véleményére,én sokszor alkalmazom ezt :)
A színezőkönyvben is egyetértünk,nekem is megvan,egyik nap jutott eszembe,hogy szinte nem is színezgetek már,így nekiestem.Pedig szuper móka,nagyon kikapcsol,néha több örömem lelem benne,mint a lakkozásban.
Én renegeteg vizet iszom,3litert simán egy nap,minden mást elhagytam (szénsavas cuccok).Ez megszokás kérédése,rászoktattam magam,szerintem a kevés ivás miatt fájt sokszor a fejem...
A személyes posztok jöhetnek,és imádnám a kutyis posztokat :)
Nem mondom, jó lenne tényleg magabiztosabbnak és türelmesebbnek lenni, de nem olyan áron, hogy idősebb legyek :D Persze érthető, hogy ahogy múlik az idő, úgy másképp viszonyulunk dolgokhoz, megtanulunk kezelni bizonyos dolgokat, de pont ez a bajom a türelemmel, hogy "mindent ide, most azonnal". Pont így szeretnék magabiztosabb és türelmesebb is lenni :D
TörlésMegoldás lenne egyébként tényleg, hogy 2 palackba engedni vizet, s bár iható nálunk a csapvíz, de nem csalogató ízű, otthon a szüleimnél simán menne, de az itteni víz hát... De majd betárazok szerintem ásványvízből, jobb ötletem nincs. Citrommal szoktam egyébként ízesíteni, hogy ne a klóros-fémes ízt kelljen érezni :D
A színező meg hát, nos, még a poszt megírása óta sem színeztem :(
Az idő múlása ellen nem tudsz tenni semmit sem :) Szerintem minden életkornak megvan a maga varázsa,persze attól függ,hogy éled meg. :) Ismerek olyat aki 30 évesen olyan öreg már belül :/ Na az ilyen ember számomra nem irigylésre méltó,akkor is,ha fiatalabb nálam.
TörlésÉn évek óta nem iszok csapvizet,pedig van víztisztító a lakásban,de inkább ásványvízre szavazok. :)
Nekem már a 25 is nagy törés lesz, mert közelebb leszek a 30-hoz, mint a 20-hoz... :D
TörlésA folyadékbevitellel én is hadilábon állok, egyszerűen alig iszom 3x2 dl akármit, és nem érzek szomjúságot, ha erőszakolom, nem esik jól!
VálaszTörlésFelkelni nekem könnyű, de lefeküdni este! :D Még háromkor is olvasok, vagy ülök a net előtt. Ezek nélkül nem bírnám szerintem a napi stresszt!
Én is tök aktívnak látlak, majd mindennap olvasok tőled valamit! :) Mindenesetre ha szaporodni fognak a bejegyzések, én örülni fogok!
Személyes dolgokról én is szívesen olvasok, nem vájkálásképp, hanem azért, mert amikor egy bloggerinát szívesen olvasok, akkor szeretek többet tudni róla. Szaffikáról pedig szerintem érdemes lenne külön is blogot indítani, tünemény az a kutya! :)
Lakkszanálás?
Jéézus...
Csináld titokban légyszi, mert meg fog hasadni a szívem, hogy nem láthatom és nem választhatok Blogsale keretein belül. :(
Oksi, titokban lesz! :D Egy dobozba szoktam gyűjteni egyébként a nem használt lakkjaim, és unokatesóm pl. már vitt belőle, de abba fog kerülni minden olyan, ami már nem kell, és szerintem hugimhoz és a barátnőihez kerülnek majd, így én is jól járok, meg ők is.
TörlésKülön blogot nem fog kapni, sajnos annyit nem tudnék írni róla, hogy érdemes legyen, de pár havonta egyszer-kétszer biztosan kap saját bejegyzést :D
Most azért tűnök aktívnak, mert van egy csomó dolog, amit megmutatnék, és kb. mindent egyszerre szeretnék, ezért lassan bejegyzés lesz bejegyzés hátán, de egyébként meg alig van néha poszt. Múlt évben sem voltam valami aktív sajnos, bár mondjuk nyáron a meló is közbeszólt, de egyébként sem éreztem különösebben kedvet ahhoz, hogy leüljek és írjak, szóval ahhoz az időszakhoz képest most valóban eléggé produktív vagyok :D
Sziaa a vízivással én is így voltam, de letöltöttem a Stay Hidrated-et, ami kiszámolta mennyit kell innom egy nap kb., és a legjobb benne hogy óránként csipog! :D
VálaszTörlésszemélyes kedvencem, hogy havi áttekintést is mutat plusz megdicsér ha megittad a napi adagot :D
Szia! Anno próbálkoztam én is ilyen programmal, de kb. semmit nem ért számomra :D Ha egyszerűen nem érzem úgy, hogy innom kellene, akkor sajna nem megy, applikáció ide vagy oda :) De azért köszönöm a tippet! :)
TörlésMilyen egy rugóra jár az agyunk! Nálam is pont tegnap került ki egy nagyon hasonló bejegyzés. :D Kívánom, hogy sikerüljön mindent elérned! :D
VálaszTörlésKöszönöm! :) Remélem, így lesz! :)
Törlés