BPS | Thermo lakk


A Born Pretty Store-tól kapott decemberi csomagom utolsó tartalma egy lila glitteres lakk volt, amit igazából nem is én választottam, de mivel az egyik termék, egy ív matrica épp nem volt kapható, ezért ezt tették bele nekem, amolyan ajándékként, és ez nagyon jólesett. Egyébként csak én hittem először azt, hogy ez egy sima glitteres lakk, de nem, ő egy kis thermo lakk, ami ugye megváltoztatja hő hatására a színét. Hogy mit is tud, azt a posztban, lejjebb megtaláljátok!


Az ecsete széles és tömzsi, általában sok anyagot vesz fel, de lehúzzuk a felesleget és kész is. A lakk nem folyós, teljesen jó állaga van, és az ecsettel is remekül működik, szóval semmi gond nincs ezzel a kis lakkal. Egyébként 7,5 ml-nyi lakk található az üvegben, ami lehet, hogy nem tűnik soknak, de nem hiszem, hogy gyakran fogom felkenni, már csak a színeiből adódóan sem (inkább téli, szóval most oké, de az év másik, 3/4 részében nem igazán), viszont ettől függetlenül szuper lakk és így biztosan sokáig elég lesz számomra.
Két rétegben tökéletesen fed, legalábbis amíg a lila szín van a körmeinken, addig úgy tűnik, majd miután megjelenik a másik, kék árnyalat (melegben), már látszik, hol kellene még egy plusz réteg. Nem foltos a fedése, egyszerűen, ha kékre vált, a kék szín kevésbé pigmentált, így ezért látszódik át pl. a körömvég. Ennek ellenére nagyon tetszik, fogom még használni :)
Ja és igen, azért lila teljesen a körmeimen, mert baromi hideg van a lakásban és nagyon fáztam a lakk befotózásakor - pedig ment a fűtés és nem vagyok beteg...




HIDEG               és         MELEG






Nagyon tetszenek a lakkban rejlő színek, ha ti is kedvet kaptatok hozzá, az alábbi linken meg tudjátok rendelni:

http://www.bornprettystore.com/bottle-75ml-thermal-nail-polish-temperature-color-changing-nail-polish-p-22749.html


A KYSQ10 kódot használva 10 % kedvezményt kaptok a nem akciós termékek árából (tudtommal még mindig nem váltható be akciós termékekre).

Nektek hogy tetszik? :)



18 comments

  1. NAGYON tetszik, kell nekem is egy thermos lakk :) Ezen tényleg látszik, hogy van színváltozás. Azért kíváncsi lennék, hány fok kell a meleghez, de ez télen igazán látványos, mert kint hideg van, bent meleg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg nem az a max. 1-2 árnyalatot változtató típus, hanem határozottan megváltozik a színe, nagyon tetszik, úgyhogy ezt a lakkot pl. tudom ajánlani, az előzővel ellentétben...

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki és jól áll neked :)

    VálaszTörlés
  3. Gyorsan meg is nézem az oldalon milyen színek vannak még!Ez a lila kék kombó fantasztikus!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van pár, jónak tűnő árnyalat, amiket esetleg érdemes lehet kipróbálni :) Nagyon örültem, hogy végre egy jól működő lakk :D De persze lesz még csalódott poszt hamarosan a blogon - szintén BPS lakk. :D

      Törlés
  4. Ah, ez nagyon jól néz ki!!! :D Végre egy szuper lakk. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon tetszik, hogy színváltós! Valahonnan mindenképp beszerzek majd egy ilyet, fel is került a kívánságlistámra. Szétnéztem a BPS oldalán, és megtaláltam a kedvencemet belőle, de a csillámok miatt érdekelne, hogy ami neked van, mennyire bonyolult leszedni, és úgy egyébként mennyire tartós ez a lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lemosás egyáltalán nem volt bonyolult, viszont a tartósságát nem teszteltem, mert általában minden nap más van a körmeimen. Viszont egy megfelelő alap- és fedőlakkal valószínűleg szuperül meghosszabbítható a lakk élettartama :)

      Törlés
  6. Nagyon szép ez a lakk, most én is thermo lázban égek! :-) A leírás meg szokás szerint alapos ahogy azt kell. Bocsi hogy csak ilyen ritkán kommentelek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egészen különleges, jól mutatnak benne a glitterek. Mikor megérkezett, egy sima lila glitteres lakknak néztem, de mint később kiderült, thermo :D Igyekszem a lehető legrészletesebben leírni minden általam tapasztalt dolgot, de néha kimarad egy-két infó, mint pl. most a lemosás - ami egyébként nekem egészen könnyen ment, vagy a tartósság, amit viszont elég ritkán tesztelek.
      Én nem sérelmezem, ha ritkán kommentelsz (mostanában én sem vagyok túlzottan aktív sehol ilyen téren), annak is örülök, hogyha csak betérsz ide, de a kommentjeid nagyon jólesnek! :)

      Törlés
  7. Hú, ez egy nekem való lakk! :D Nagyon szép, pont az én színeim, és Neked is nagyon jól áll. (-:

    VálaszTörlés
  8. Szia! Milyen gépet használsz a fotózáshoz? Ez a lakk nagyon szép és ezer köszönet a tesztért, mert most elkezdtem gondolkodni rajta. Bár nem az én színem a lila, de olyan lakkom még nincs. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sony Xperia Z1 Compact-tal készültek a bejegyzésben lévő fotók :)
      Örülök, hogy tetszik a lakk (és maga a bejegyzés is)! Többféle árnyalatban is találsz thermo lakkot a BPS oldalán ebből a típusból, így ha a lila nem jön be, megtalálhatod a neked is tetsző árnyalatot :)

      Törlés
  9. én imádom a termo lakkokat, főleg ha nincs kedvem, meg időm mintázni a körmeimre, olyan jól fel tudják dobni a lakkozást. :) eddig két színváltós lakkom van a BPS-től, mindkettővel meg vagyok elégedve, bár amit utoljára kaptam, nem gondoltam volna, hogy színváltós... :D annak rendeltem, de 3 hétig, amíg a polcomon állt, hiába volt hideg, vagy meleg, hiába dugtam forró vízbe, egyszerűen nem változott a színe, aztán mikor felkentem jött a csoda. :) (pedig a többi lakk már az üvegben is változtatja a színét)

    VálaszTörlés
  10. Jaj de jól néz ki! :D Imádom! :D Én is gondolkodtam már rajta, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. :D Na de majd ezután...! Amúgy én elég fázós vagyok, a kardigánra is úgy rászoktattam magam, hogy hogyha nincs rajtam, lehet 22-23 fok is, én didergek, de szó szerint kocognak a sokszor a fogaim is. :/

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)