Manikűrvadász | Születésnapi forduló

Ismét egy évvel idősebb lett a Manikűrvadász, és szerencsére ismét a részese lehetek az ünneplésnek. Ilyenkor mindig van egy kis csavar, már ami a párokat illeti, hiszen most (pont úgy, mint tavaly), nem egymástól vadásztunk.

Akit nekem dobott a gép, az Ann-Kristin. Ő egy 21 éves német körömlakkfüggő lány :) Eléggé kutatnom kellett nail artok után, mivel javarészt swatchokat készít, így túl gyakorinak nem mondanám a nailartokat az instagramján

Végül sikerült olyat találnom, ahol kicsit a magam módján alkothatok, mégsem kell elvonatkoztatnom az övétől, szóval látszik benne, hogy tényleg az ő manikűrje volt az inspiráció forrása, de mégis a saját ízlésemnek megfelelően készíthettem el az én verzióm. Nem bonyolítottam túl a manikűröm különösebben, de nem is igényelte ez a típusú minta.

Az ő manikűrje:


És ez pedig az enyém :)
Az, hogy szintén Essie lakkot használtam, csak a véletlen műve, kimondottan égszínkék hátteret akartam, és ehhez nyúltam először. A gyűrűsujjamon levő minta az EDM02-es lemezen található. Most kivételesen nyomdaként és nem matricaként használtam. A minták háttere kék-fehér színátmenet egyébként, ehhez pluszban egy fehér Colour Alike-ot használtam. Az épületeket pedig fekete akrilfestékkel festettem meg, amire fehér pöttyök kerültek, ablaknak. Simán feketén nem tetszett a minta, muszáj volt rá ablakokat tennem, így sokkal "emberibb, élőbb" számomra. Tudom, érdekes magyarázat :D






Boldog születésnapot Manikűrvadász!!!

Tekintsétek meg a többiek alkotásait is!

26 comments

  1. Nagyon szépen sikerült a manikűr, imádom :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett, a te verziód jobban tetszik itt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Az ő verziójában azt szeretem, hogy a színvilág kicsit hasonlít a naplementére :)

      Törlés
  3. Mindkettő mesés! Az Essie lakk színe pedig nagyon nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, imádom! :))

    VálaszTörlés
  5. A te verziód viszi a pálmát nálam, és egyetértek azzal is, hogy fény kellett az ablakokba! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, nekem is jobban tetszik, mint az eredeti! (-:

    VálaszTörlés
  7. Csodás manikűr lett, nagyon tetszik! :) Azt hiszem meg van a prédám, ha egyszer úgy hozná a sors.... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Orsi! :) Örülök, hogy úgy gondolod, szívesen átalakítanád a saját ízlésed szerint :)

      Törlés
  8. Gyönyörű lett, nagyon tetszik a tiéd! Sokkal jobban mint az eredeti! Az ötlet is szuper! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jólesik, a többiektől is persze :) Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  9. Az eredeti is szép, de azért a tiéd nagyon tökéletes lett!!!!

    VálaszTörlés
  10. Csodálatos manikűr! Nekem még jobban tetszik, mint az eredeti :-)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép lett, nekem mindkét verzió tetszik. Persze hogy kell a fény, akkor valószínű, hogy emberek is vannak a házban, nemcsak egy kihalt épület. (Mondjuk éjjel az is lehet.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Mivel nálam a világoskék leginkább nappali égboltot szimbolizál, ezért a fény annyira nem lenne szükséges, de így valahogy jobbnak tűnt :D

      Törlés
  12. Varázslatosan szép ez a színátmenet. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)