Azure | FRISS tusfürdő nőknek


Bevallom, őszintén, utálok tusolni - sokkal jobban szeretek kádban ázni. Viszont sajnos ez nálunk nem adatik meg, így kénytelen vagyok a tusolás örömeit kiélvezni - ez maximum a finom és ápoló tusfürdőket jelenti. Szomorú vagyok, amikor meglátom, mennyi szuper márka kedvez még szuperebb termékekkel a fürdőkáddal rendelkezőknek (bár értem én, hogy nem olyan egyszerű a tusolás élményén növelő újdonságokat kitalálni...), így jó érzés, mikor arra is gondolnak, aki "csak" tusolni tud. Ezért is örültem, mikor Dia, az Azure márka alapítója felkeresett, hogy lenne-e kedvem kipróbálni egy tusfürdőjüket...


Igent mondtam, persze, hogy igent. Két tusfürdő között vacilláltam, végül Anikó megoldotta a problémát, ugyanis ő választotta az 5 féle bio olajas változatot, így hozzám a bio magnóliás, bio fodormentás került. Azért ez a kettő volt, ami felkeltette az érdeklődésem, mert kifejezetten érzékeny és száraz bőrrel rendelkezem néhol, így mindenféleképp olyat szerettem volna, ami extra hatékony és mindemellett kíméletes a bőr számára.


» Az Azure tusfürdők egységesen «

  • Kiemelkedően magas bio olajtartalmúak: már zuhanyozás után hidratáltnak és selymesnek érzed a bőröd (a magas olajtartalom miatt néha szükségessé válhat a termék felrázása – ez természetes eredménye az olajtartalomnak)– Tisztító hatásukat tiszta, hagyományos fermentálással előállított betainnak köszönhetik. A hidratáltság érdekében annyi olajat adtunk hozzá, amennyit fizikailag lehetséges egy tiszító tusfürdőhöz, illetve hialuronsavat is tartalmaz, ami pl. arckrémek tipikus összetevője, természetes hidratáló hatású.
  • Kétféle bio növényi hatóanyag kombinációjával táplálják a bőrödet
  • Lágy illatot adnak az allergénmentes parfüm segítségével
  • Natúr, fehér színűek: a színezék így nem allergizálhat
  • Bio tartósítószerrel készülnek
  • Vegán termékek
  • Fejlesztésük és elkészítésük során nem teszteltük őket állatokon
  • Magyaroszágon fejlesztett és gyártott termékek
  • Nem tartalmaznak irritáló tisztító anyagokat, így a hagyományos tusfürdők és tisztálkodószerekben oly gyakori SLS, SLES nélkül készülnek, nem tartalmaznak irritáló SCS-t vagy az irritatív, allergizáló hatású CAPB-t
  • Nem tartalmaznak hormonkárosító anyagokat, így parabén és triklozán mentesek
  • Nem tartalmaznak színezékeket
  • Minimalizálták az allergia esélyét: a felhasznált parfümök allergénmentesek
A natúr termékek vagy illatmentesek vagy parfümöket tartalmaznak, amelyek összetétele bizonytalan. Az EUnak van egy allergén listája, amelyeket kötelező feltüntetni. Allergiát olyan anyag is okozhat, amely teljesen természetes, tipikusan ilyen pl. a gerániumból jövő geraniol, vagy a citrus illóolajok egyes alkotóelemei. Ha allergia esetén valaki biztosra szeretne menni, akkor általában illatmentes terméket kell ezért választania. Az Azure viszont olyan parfümöt tartalmaz, amely allergén összetevő mentes, így allergia esetén sem kell lemondani az illatról.

Nagyon szuper cikkeket is lehet olvasni a Zöldgondoskodás oldalon, ami az Azure márkához tartozik, ajánlom figyelmetekbe:

Azure Friss női tusfürdő bio magnóliával és bio fodormentával érzékeny bőrre

  • A bio magnólia-kivonat csökkenti a bőr irritációját, a pirosság, a feszülő érzés csökkenthető általa. Kiváló regeneráló hatással rendelkezik. Védi, ápolja és hidratálja, különösen az érzékeny bőrt.
  • A bio fodormenta-kivonat élénkítő hatású, használata révén frissít, élénkíti a bőr vérkeringését, ami ezáltal ragyogóbb és egészségesebb lesz. Frissítő, élénkítő hatása kiváló reggeli tusfürdővé teszi.
  • Ehhez az Azure tusfürdőhöz ezen túl a megszokottnál több bio olajat adtunk, hogy bőröd bársonyos és puha legyen a zuhanyozás után. A benne található bio olívaolaj hozzájárul a bőr simaságának, rugalmasságának megőrzéséhez, a hozzáadott hialuronsav pedig javítja a bőr textúráját és hidratál. (a magas olajtartalom miatt néha szükségessé válhat a termék felrázása – ez természetes eredménye az olajtartalomnak)


És akkor most térjünk is rá magára a poszt főszereplőjére (no meg a véleményemre). A csomagocskát kibontva egy türkizkék flakon került a kezembe, ami 200 ml tusfürdőt tartalmaz. Fém kupakkal rendelkezik, az elején és a hátulján is matrica - az elején levő letisztult és egyszerű matricáról megtudhatjuk, hogy melyik típust is tartjuk a kezünkben (és igazán mutatós a virágminta), míg a hátulján az összetevőket olvashatjuk.



Az egyetlen, amit nem szeretek, az nem magával a tusfürdővel kapcsolatos, hanem a kupakos kiszereléssel. Nem mondom, hogy egyszerű így kinyernem magát a tusfürdőt a flakonból, és azt sem, hogy baromi nehéz, de mindenesetre számomra macera, jobban szeretem a felpattintós tetejű megoldást minden szempontból.


És akkor a jó dolgok. Miután kiharcoltam magam a kupak-tubus dologgal, kellemes virágillat lengi be a zuhanykabint, majd a bőrömet is, ez egy kicsit később keveredik szappanillattal, de nem zavaró, egészen kellemes egyveleget alkotnak. A flakont persze tényleg érdemes felrázni használat előtt, mert mondhatni kétfázisú, a tusfürdős rétegnek és a bio olajnak keverednie kell a tökéletes hatás érdekében. A bőrre felvive érezhetően selymesebb az olajnak köszönhetően, mint amit az "átlagos" tusfürdők (elnézést kérek tőlük a megnevezésért...) nyújtanak. Valóban nem habzik, de nekem nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hatékonyan tisztítsa és ápolja a bőrömet egyaránt, és jelentem, mindkettő szuperül teljesül. A törölközést "lecseréltem" a víz tapogatós felitatására, hogy a megmaradt olajréteget ne dörzsöljem le a bőrömről. A kedvenc "részem" az, amikor R. is megjegyezte, hogy sokkal puhább a bőröm :)

Két igen-igen pozitív dologról tudok beszámolni:
  • a lábam annyira száraz szokott lenni, hogy sokszor már hámlik és sebesre vakarom, annyira kiszárad és viszket - nos, ez a szituáció a tusfürdő óta nem áll fenn
  • végre egy tusfürdő, amivel tudok arcot is mosni. A korábbiakban használtaktól mindig feszült és égett a bőröm, muszáj voltam mindig kihagyni a tusolós arcmosást, mert utána úgy éreztem, hogy szétszakad a bőröm, annyira feszül (no meg mellé "csodálatos" piros száraz foltok is jelentkeztek), de ez ezzel a tusfürdővel megszűnt - ennyire még sosem örültem tusfürdőnek (és hatásának...). És nem mellesleg a sminket is szinte hibátlanul le lehet mosni ezzel a mozdulattal, a szememet sem csípi közben, úgyhogy 5*.



Összességében csak ajánlani tudom ezt a tusfürdőt, nagyon megszerettem. Köszönöm szépen Diának az információkat és hogy lehetőséget kaptam a tusfürdő kipróbálására! Érdemes egyébként a Zöldgondoskodás oldalt nézegetni, nagyon szuper házi kencés DIY ötleteket lehet találni!A tusfürdőt ITT megtaláljátok! Érdemes a többit is megtekinteni, férfiaknak és gyerekeknek is kínálnak tusfürdőt.

7 comments

  1. Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek :) Mert így megbizonyosodtam, hogy ez a tusfürdő is szuper :)
    Köszi, hogy írtál róla ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ....és köszönöm, hogy megemlítettél a bejegyzésedben ! :) <3

      Törlés
    2. Igazán nincs mit, úgy gondolom, hogy mások számára is érdekes lehet a bejegyzésed, így legalább egy másik változatról is olvashatnak. :)

      Törlés
    3. Köszönöm ! :) Szerintem én is így fogok cselekedni, hisz annál jobb minél több véleményről olvashatnak :)

      Törlés
  2. Gyönyörű INCI-je van ennek a tusfürdőnek, az ára azonban...
    Teljesen biztos, hogy ennyi pénzt én nem adnék ki egyetlen tusfürdőre sem.
    Viszont maximális elismerésem, nem mindennapos látvány az ilyen impozáns összetevőlista, rendesen büszke vagyok rá, hogy Magyar termék.
    Értem az árát is, hát, ez van. :(
    Szuper teszt volt, élvezettel olvastam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, sajnos nem olcsó termékről van szó (bár kinek mi az), bár nekem még van belőle, el fogok gondolkodni a megvételen, mert tényleg végre egy olyan tusfürdő, ami nem szárít, hanem épp, hogy táplálja és ápolja a bőrt.
      Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett a bejegyzés, még sosem írtam tusfürdőről, így nem tudom, van-e olyan szempont, ami esetleg kimaradhatott, de nagyon élveztem a poszt összeállìtását és magát a tesztelést is.

      Törlés
    2. Kedves bandita! Köszönjük az elismerő szavakat az INCI-t illetően. Ez volt a célunk. :) Most hétvégén Budapesten a DIP vásáron Valentin napi páros akcióval várunk mindenkit. (Érdemes elnézni felénk).
      Ciskának pedig köszönjük a dicsérő szavakat!

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)