Imádok nyomdázni (bár van, amikor elmegy az egész körömfestős procedúrától a kedvem, sajnos néha megesik :D), úgyhogy mikor megjelentek az átlátszó párnájú nyomdázók, én is nagyon kíváncsi lettem. Aztán Petra mesélte, hogy az Aliexpressről rendelt nyomdázója tökéletesen működik, sokkal lelkesebben vártam az enyémet, amit a BornPrettyStore-ról rendeltem (pontokból, a rózsaszínre be lehet váltani).
Amint megérkezett, lefotóztam, aztán még este ki is próbáltam, és jelentem, tökéletesen működik. Rendesen át lehet látni a párnán, bár néhol van benne egy-két szösz, de nem zavaróak. Jár mellé egy lehúzó is, amit én nem használok, nekem bevált a plasztikkártya. Még rámfér a gyakorlás vele egyébként, sokszor jobban működik a sima nyomdapárnával való nyomdázás, mint ezzel, még akkor is, ha precizitást igénylő mintával próbálkozom, de rajta vagyok az ügyön :) Más nyomdapárnákkal ellentétben a lemezen ezt görgetve használom, de a körmeimre már rányomom, ott nem áll kézre a görgetős módszer és nem is indokolt. Nem túl puha, de simán illeszkedik a körömfelületre.
Felhasznált termékek:
- BPS nyomdázó (katt, és kilyukadsz a webshopban)
- Pet'la Plate Spinning
- Ella+Mila Lust in love
- MdU White
- Manhattan ProMat fedőlakk
Nektek hogy tetszik ez a nyomdázó? Van vele valami tapasztalatotok?
Rendeltem ebayről egy sima átlátszót én is. Talán jövőhéten megjön. Mondjuk tényleg jó mert nagyjából látom hova kerül a minta.
VálaszTörlésIgen, egészen jó használni egyébként, de azt kihagytam, hogy ez a kicsit keményebb fejű pl. nem működik minden nyomdalemezzel sajnos. Kíváncsi vagyok, hogy neked mennyire válik be :) De valóban nagy segítség, hogy látjuk, mit hova, bár elsőre baromi fura volt :D
TörlésUgyanezem van az ebayről, én imádom!!! :)
Törlésmost egy simát rendeltem, de legközelebb ezzel próbálkozom majd, mert állandó probléma, hogy ferde lesz a minta. :D
VálaszTörlésNekem sokszor ment a sima nyomdapárnával is egyenesen felvinni, ezzel pedig elsőre és sokadikra is furi, de tény, hogy megkönnyíti a minta felvitelét.
TörlésA Moyra lilája van meg, nem rossz, de még gyakorolok vele, örülök, hogy kitalálták ez az átlátszó nyomdázót :)
VálaszTörlésA Moyra lilája ugyanaz egyébként, mint amit ebay-en, aliexress-en meg bps-en is lehet kapni, csak többszörös áron :)
TörlésJó dolog egyébként, nagyban megkönnyíti azon minták felvitelét, ahol fontos a pontosság :)
Az Aliról rendeltem, és én nagyon szeretem. Anyumnak még csak csak be tudtam lőni hogy hova kell nyomni a mintát h olyan legyen amilyet szeretnék, de magamnak egyszerűen nem ment. De ezzel megváltozott minden. :D Igaz nekem se mindig működik minden lemezzel, de szerintem egy másik körömlakk megoldja a problémát. Nálam hamarosan napvilágot lát egy bejegyzés, ami egy kis trükköt mutat majd meg vele. :D :P
VálaszTörlésNekem magamnak megy a sima nyomdapárnával, másnak már nem tudnám vele, de ezzel könnyebb sokkal, csak fontos, hogy ne szöszmötöljünk vele sokat :) A körömlakk mindegy ezzel a nyomdapárnával nálam, a sekély mintákkal nem csinál semmit maga a párna, talán egy puhább verzióval könnyebb lesz majd. Ha egyszer rászánom majd magam a rendelésre :D
TörlésNekem már 3 van,ne kérdezd minek....Amúgy jók,szerintem mind egyforma (bps,aliexpressz és egyet tesztre kaptam). Én imádom használni,szinte csak ezzel nyomdázok már :) Csomó időt megspórolok vele :)
VálaszTörlésNem tudom már, kinél, de olvastam, hogy van puhább is annál, mint ami nekem van. Én nagyon ritkán nyomdázok vele, a legtöbb minta nem igényli nálam a pontos felvitelt. :)
TörlésImádom a mintákat ezen a csodás nyomdalemezen. Álom szépre sikerült a manid.
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik a lemez és a manikűröm is, köszönöm! :)
TörlésÉn is nagyon jó találmánynak gondolom. :) Szuperül működik. :)
VálaszTörlésÉn még nem mindig tudom felszedni vele a mintát, de nyomdázni tényleg tudok vele (már amikor minta is került a párnára^^), ami nálam haladás, így nem kell a matricával bajlódni (mert eddig csak úgy sikerült xD).
VálaszTörlés