Eddig egyetlen holografikus lakkom volt a Born Pretty Store kínálatából, viszont most újabb lehetőségem adódott tesztelni való termékeket választani, ezért úgy gondoltam, az újabbak közül szívesen kipróbálnék párat - így került hozzám a #23, és a mai alany, a #25.
Nagyon vártam a csomagot, hiszen szeretek újdonságokat kipróbálni, viszont mikor láttam swatchokat ezekről a lakkokról, hát ennél, a #25-nél konkrétan csalódott lettem. Egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam, sőt. Számomra egészen borzalmas színe volt ott. Aztán megérkezett a csomagom, felkentem, és szerencsére a csalódottságom nyomban elmúlt. Az alapszín kissé bordós, és a holo hatásnak köszönhetően kap egy kevés narancsos-rezes beütést, talán egy induripinduri barna, de ez egyáltalán nem feltűnő, úgyhogy nincs gond. Egyébként az alap a második körmös képen engem kicsit emlékeztet az AE Briar rose-ra :)
Az ecsete lapított és szögletes, könnyű vele lakkozni, mivel viszonylag kicsi, ezért az íveket is könnyű vele kialakítani, mert elfér bőven a körmökön. A lakk állaga egy picit sűrű, és már egy rétegben is egész jól mutat, viszont nekem kell a kettő, így kapja meg a mélységét. Viszonylag fényesre szárad, de nem olyanra, mintha fedőlakk is lenne rajta - a képeken nincs is. A holo hatás jól élvényesül, nem nyomja el az alapot és fordítva, nálam abszolút telitalálat ez a lakk. Egyébként nyomdázásra is alkalmas, igyekszem majd kiegészíteni a posztot legalább egy papíros nyomdázással :)
Végül papírra nyomdáztam gyorsan ezzel a lakkal, és 4 különböző lemezzel, így látszik, hogy különböző márkákkal és minőséggel hogyan "muzsikál". Ugyan haloványabb egyébként, mint körmökre kenve, de megfelelő alapon szuper lehet :) Tökéletesnek nem mondanám mindegyiket, viszont vannak minták, amiket szépen felvesz, érdemes próbálkozni. :)
Az egyetlen ok, amiért nem tudom ajánlani, az az ára. Majdnem 11 dollárért már inkább más lakkot vennék, ami esetleg még több is, mint 6 ml.
De ha megtetszett, az alábbi linken megtaláljátok:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-holographic-holo-glitter-nail-polish-varnish-hologram-effect-p-24879.html
A kuponkóddal pedig 10% kedvezményt kaptok a végösszegből.
Nektek hogy tetszik?
Gyönyörű ez a szín. :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! :) Engem is rabul ejtett :)
TörlésNagyon szép színe van.Nagyon különleges :) Remélem nekem is megérkezik előbb-utóbb :)
VálaszTörlésHát csak odaér :D Elég érdekes és tényleg különleges lakk, szerintem nagyon jól fog mutatni rajtad :)
TörlésSoha nem próbátam ki a holographikus lakkokat nyomdázásra. Ez egy nagyon jó tanács volt számomra. Nagyon tetszik a körömlakk színe!
VálaszTörlésAmik jól pigmentáltak, azokat érdemes kipróbálni ilyen célra! Jól feldobnak egy-egy sima lakkozást :)
Törlésgyönyörű ez a lakk, kedvenc színárnyalatom közé tartozik *--* majd megnézem a készletem lehet lapul valahol valami hasonló színű frankenem :D
VálaszTörlés6 ml?? Inkább a Briar Rose, egyik kedvenc lakkom. Persze ez is szép, mondjuk ajándékba :)
VálaszTörlésHát igen, én is így gondolom. Vagy még esetleg valami naaaagy kedvezménnyel :D
Törlés