Elnézést kérek, hogy az előző témát kihagytam, nem szeretnék magyarázkodni, így alakult, nem ígérem, hogy pótolom, de azt sem mondom, hogy nem. A mai LFP!-hez én szolgáltattam a témát, ami a tavasz lett. Nemrég, március 21-én hivatalosan is tavasz lett, azaz csillagászatilag is, nem csak a naptár szerint. A kedvenc évszakom ez, számomra olyan, mintha ekkor kezdődne el igazán az év, rügyeznek a fák, korán, már hajnalban csiripelnek a madarak és a napsütésre ébredni is fantasztikus dolog szerintem. Színesebb lesz minden, én pedig sokkal vidámabb, boldogabb, végre "le lehet vetni" kívülről a sok réteg ruhát, belülről pedig a szürkeség okozta szomorúságot, rossz érzéseket.
short english version is on the bottom of the post :)
Szóval, ahogy feljebb írtam is, nekem ez a kedvenc évszakom. A napsütés, a kék ég, a lágy szellő, színek, az illatok (a virágok, a frissen nyírt fű) és persze a már szintén említett madárcsicsergés engem hihetetlen energiával tölt fel, mintha ilyenkor élednék én is újjá, és tényleg lendülettel vetem magam bele az előttem álló dolgokba. S bár a manikűrömön napsütést és illatokat nem jelenítettem meg, színeket, virágokat és madarak igen. Báááár kicsit olyan sasos beütése van, de ez most mellékes.
Alapként a Barry M Sugar apple-t kentem fel, majd erre a Pet'la Terrával nyomdáztam 3-szor, 3 különböző színnek, így megkaptam a számomra tökéletes alapot a manikűrhöz. Majd készítettem két nyomdamatricát a BP-L019 lemez segítségével, a körömre való felapplikálás után pedig fedőlakkal átkentem, hogy egységes és szép felülete legyen. Nagyon tetszett a manikűr, mikor elkészítettem, azt hiszem, sikerült valóban olyat alkotnom, amiről tényleg a tavasz ugrik be :)
en: The spring was our today's theme. I like the spring, the twittering, the fresh breeze, the flowers, and the sunshine. I wanted to prepare manicure that reflects the spring faithfully. I used Barry M Sugar Apple as base, then stamped three times with Pet'la Plate Terra with three different colours (MdU Spring green, Lilac & Holland blue). I made two stamping decals with BP-L019 and I placed them onto my fingernails. In the end I used Everglaze top coat.
Ne felejtsétek el megtekinteni a többiek alkotásait sem!
Nagyon tetszik, szuper jók a színek meg a minta!
VálaszTörlésSzépséges, kedvencem a kék minden árnyalata :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) A kéktől számomra olyan "friss" lett, nem tudom másképp megfogalmazni, ezért is akartam ezt alapként :)
TörlésNagyon tetszik, főleg az "alap", de ez a madaras nyomda is szuper. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :) Örülök, hogy tetszik!
TörlésCsodás lett, tényleg nagyon tavaszias! (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen!:)
Törlésamazing mani, I really love your stamping nail art
VálaszTörlésThank you a lot! :)
TörlésHu de tuti lett! Nagyon tetszik az alap! És persze a matricázás is :) Jó kis témát választottál nekünk, ráadásul aktuális is! Én is szeretem a tavaszt!
VálaszTörlésKöszönöm! :) Nálam adta magát, hogy ez lesz a téma, ez az évszak a kedvencem :)
TörlésGyönyörű lett az alap, és a végeredmény százszázalékos tavasz, érezni benne a napsütést!
VálaszTörlésOlyan, mintha feküdtél volna a pázsiton egy pléden, és a föléd magasodó égbolton szálló madarak ihlettek volna meg a látótérbe benyúló, virágzó faágakkal.
Baromi szép lett ez a manid! :)
Köszönöm szépen! :) Nagyon tetszik a leírásod, el is képzeltem, de jó is lenne most ezt tenni... :D
TörlésNagyon jó lett!
VálaszTörlés