BPS | Soak-off gel polish Red series #001


És ismét egy gél lakkos Born Pretty Store bejegyzés következik, ezúttal a Red Series #001 kapta a főszerepet. Nagyon szeretem a piros lakkokat, és a körömhosszom épp aktuális ezekhez, a hosszú körmökön már nem érzem kényelmesnek ezt a színt.  Szóval, piros lakk...

Az üvege pontosan olyan, mint az előzőnek, és ugyanúgy 5 ml anyag van benne. Az ecsete szintén jól kihasználható és a lakkot teljesen jól elteríti, a körömágynál is szépen ki lehet alakítani az ívet vele. A lakk állaga számomra pont jó, nem folyik és nem is sűrű, két rétegben pedig egész jól fed. Nem tudom azt mondani, hogy tökéletesen, mert bár a swatchsticken jól mutat a két réteg is, de a körmökön 2 réteg után még kissé átsejlik a körömvég, de csak ha erősen rákoncentrálunk. Szóval, a nem maximális fedésre törekvőknek tökéletes választás, a maximális fedést kedvelőknek pedig 3 réteget javaslok. UV lámpában általában 3-4, de inkább 4 percig szoktam bennhagyni a rétegeket.

Az üvegben egyébként egy csodálatos, vidám és egyszerre nőies narancsos piros árnyalat lapul, amit baromi nehéz lefotózni, legalábbis úgy, hogy ne csak a narancsos arcát mutassa, mert az van neki rendesen, pedig tényleg piros. Napsütésben sikerült fotóznom, és hát eléggé előhozta belőle az élénk árnyalatokat. A swatchsticken levő árnyalat az igazi, a körmeimen már tényleg a napsütés uralta a helyzetet... Majd a végén feldobtam pár szegeccsel, amik azért nem a fényes arcukat mutatják, mert utána mentem Szaffkóval sétálni és be kellett biztosítanom a szegecseket, nem akartam őket elhagyni :D



1 réteg


2 réteg





Szerintem szuper egyébként, annak ellenére, hogy BPS és nem valami hiperszuper nagy márka. Nem tudok ellene semmit felhozni.

Az alábbi linken tudtok ebből a szériából más pirosas-bordós árnyalatot megtekinteni és megrendelni is:
http://www.bornprettystore.com/bottle-born-pretty-series-nail-soak-polish-glue-p-25213.html

A kód pedig a szokásos :)

Szoktatok viselni gél lakkot? Hogy álltok a piros színnel?

2 comments

  1. Jó színe van, vidám piros. Ez lámpázós gél lakk vagy csak fel kell kenni, mint a körömlakkot és kész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lámpázós :) A másik az gél hatású körömlakk, de abból nem rendelkezem valami sokkal, amim van, az már szerepelt a blogon :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)