Cirque Colors | Astra


Minden márkából, ami az ember lányához kerül, mindig lesz egy első lakk. Akkor is van első, ha épp több bővíti egyszerre a készletet. Még sosem próbáltam korábban Cirque Colors lakkot, habár nagyon tetszenek a holo lakkok, de nagyon ritkán éreztem késztetést arra, hogy esetleg körülnézzek a lakkok között, szépek, de nem is tudom... Viszont, mikor megjelent a Speckled & Sparkle kollekció, az első feléhez tartozó 4 lakkon azonnal megakadt a szemem. Kettőt nagyon szerettem volna, végül úgy alakult, hogy csak az egyik lett az enyém, ami nem más, mint az Astra.


Születésnapomra választhattam, így nagy becsben tartom, habár be kell vallanom, a kezdeti lelkesedéshez és imádathoz képest élőben felkenve már korántsem olyan nagy a szerelem. Szépnek szép, sőt, de valahogy a saját körmeimre felkenve olyan fura. Másokon olyan, mintha a rózsaszín alap meg lenne "fűszerezve" a pelyhekkel, emiatt nagyon elegánsnak hat, rajtam pedig az elegáns a legutolsó, ami eszembe jut. Inkább bohókás. Lehet, hogy a képek ezt nem adják vissza, de élőben eléggé olyan.


Hogy magáról a lakkról is ejtsek pár szót... Fekete papírdobozkában érkezik, nekem nagyon tetszik ez a megoldás, igazából minden márkánál, ahol dobozban van az adott lakk, számomra minőségi hatást kelt. A lakk üvege kisebb, mint egy ILNP üveg, ám számomra meglepő módon egy picivel mégis több lakkot tartalmaz. Az ecsete semmi extra, de jól használható. A lakk állaga számomra kicsit fura, mivel nem folyós, nem sűrű, de mintha a pelyheknek "köszönhetően" kissé "döcögős" lenne :D. Persze simán eloszlatható, a körömágy ívénél is remekül irányítható, nem folyik szanaszét, úgyhogy nincs rá egy rossz szavam sem, a szagán kívül, ami nekem nem jön be. Leginkább mintha valami kenőcsre emlékeztetne, talán az Alsol-ra, egy kicsit zavaró számomra egyébként, nem tudom, hogy megszokható-e, ez majd az idők folyamán kiderül. Már egy rétegben is szuperül fed, nálam viszont kell a kettő már csak megszokásból is, igyekszem vékony rétegekben felvinni, de egy közepesebb réteg szerintem már bőven elég lehet például rövidebb körmökön. Minimálisan, de fényesre szárad, én amúgy is kenek rá fedőlakkot (gyorsszárítót természetesen, így a száradási idejéről fogalmam sincs), viszont nem tudom, hogy a pelyhek hajlamosak-e kiállni az alapból, a már említett fedőlakk használat miatt, de nem rémlik ilyesmi. A lemosása viszont nem a legkönnyebb, a pelyhek eléggé ragaszkodóak, emiatt kicsit macera lehet, de lehúzható alappal, vagy az alufóliás megoldással nem lesz probléma :)









A második manikűrt a tegnapi nap folyamán viseltem, ő volt az én előszületésnapi manikűröm, a szüleimnél töltöttük a délutánt, és nagyon szerettem viselni ezt a manikűrt, persze az este folyamán már lemosásra került :)

Nektek van Cirque lakkotok? Esetleg pont ebből a kollekcióból?

11 comments

  1. Nekem nincs még ettől a márkától lakkom, persze ami késik, nem múlik :) Viszont a kollekciónak ez a 4 lakkja nekem nem jön be, egyedül nyomdázva mutat jól szerintem. Önmagában olyan, mintha mindig húsvéti tojásos körmöket viselnének:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van már kiszemelted? :)
      Nekem ebből a kollekcióból csak ezek a lakkok tetszenek, a Sparkle rész egyáltalán nem :D Még jó, hogy van miből válogatni :D Egyébként engem leginkább a színek, majd ez a pelyhes, "tojásos" hatás fogott meg, meg az, hogy mások képein tényleg olyan csodásnak, fejedelminek tűnik számomra.

      Törlés
  2. Ebből a kollekcióból a himalájai rózsaszínt néztem ki. Névnapomra akartam magamat meglepni, hát nem elfogyott! :( De ez is nagyon szép. A holopelyhek miatt kicsit különlegesebb, mint az átlagos mákos lakkok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Hatch volt a másik, amit szerettem volna, de az is elfogyott a standon, úgyhogy abszolút átérzem, hogy mit érzel most :/ Utólag is nagyon boldog névnapot! :)

      Törlés
  3. Érdekesek ezek a lakkok, mert üvegben tetszenek, aztán kicsit még a körmökön is, de valahogy igényli a plusz díszítést...számomra. Tudom, vannak akik ilyen színű lakkokat kedvelnek és viselnek a körmeiken, de aki megszokta, hogy kicsit feltűnőbb, extrémebb manikűrt visel, azoknak kevés ez a lakk. Én azokat szeretem, amelyek önmagukban is látványosak, amikor úgy érzem, hogy nem akarom eltakarni semmivel a lakk szépségét....vagy valami hasonló :)egyre kevesebb az ilyen már...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem pont emiatt tetszik, hogy egyszerű, de mégis van benne egy kis csavar, tavasszal tökéletes (mondjuk nekem bármikor), és könnyű díszíteni, mert a legegyszerűbb minta is remekül feldobja :)
      Persze nem vagyunk egyformák, így megértem, hogy van, akinek ez kevés :)

      Törlés
  4. Szerintem nagyon jól áll neked ez a lakk, ha nem is elegáns, minimum igényesen néz ki ❤ Nekem tetszik ez a lakk, mostanában inkább a világos árnyalatokra szavazok 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Én bármikor szívesen viselek világos árnyalatokat, ezzel nem volt gondom soha, szerencsére :D

      Törlés
  5. Nekem nincs Cirque lakkom. Én is úgy voltam vele, hogy nézegettem, de annyira nem fogott meg, így hagytam..... De majd talán egyszer! Hát, nekem annyira nem jön be díszítés nélkül, inkább amolyan nail art alapnak. Éppen ezért, a másodok manikűr tetszik jobban, az viszont nagyon!! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, csak olyannak érdemes megvenni, aki önmagában is szívesen viseli, mert egyébként csak nail arthoz biztosan el lehet érni valami hasonló hatást alapszín+valami topper kombinációval.
      Örülök, hogy tetszik a második, szívesen viseltem és elkészíteni is jó móka volt :)

      Törlés
  6. Szerintem szuperek a Cirque holók,szeretem ezt a márkát. Anno egy manikűr hatására vettem meg egy lila holót,amit nagyon szeretek a mai napig,semmit sem romlott a minősége.
    Eleinte ezek a lakkok is tetszettek,aztán elmúlt a varázs. Szép, de érzem,tiszavirág életű lenne nálam,ahhoz meg nem olcsó,hogy csak álljon a polcon...

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)