Nagyon szeretem az ilyen random, "gyors", manikűregyveleg megosztós bejegyzéseket, mert így többet is meg tudok veletek osztani, olyat is, ami egyébként nem biztos (sőt biztos nem), hogy felkerülne a blogra. Valamiért nem vagyok oda a "sima" manikűrposztolós bejegyzésekért, csak ha van valami apropó, pl. kihívás, új lakk vagy lemez, pedig tudom, hogy biztos van, akit érdekelne, hogy egy-egy, egyébként blogra fel nem került manikűr mégis hogyan készült, de valamiért idegennek érzem ezt, pedig eredetileg ez volt a blog célja, hogy manikűröket osszak meg, a fejlődésem nyomon kövessük, szóval ezt a "nyomon követést" hivatottak ezek a posztok "megtestesíteni" (?! nem is tudom, mi lenne ide a legjobb szó...).
Elég vegyesek a manikűrök, de szerintem, gyorsan átfutva rajtuk, csak Pet'la Plate és MoYou London lemezeket használtam, természetesen ott lesz majd a képeknél, hogy melyik(ek)et. Mert lesz olyan, ahol több lemez is előkerült, de a márkákat viszont nem szoktam vegyíteni egy manikűrön belül. Úgy vagyok vele, hogy ha az adott manikűrnek "x" márkától van az alapja, akkor a második minta is csak "x"-től lehet, nekem ez így oké. Igen, ez egy beidegződés. :D A képeknél mindig balról jobbra, és fentről lefelé haladva írom majd a használt lemezeket. A színes nyomdalakkok mind MdU-k, a fehér az Kaleodiscope no. st-02, a fekete pedig Lora.
Sokkal barátibb megoldásnak találtam ezt a montázsos képösszeállítást a korábbi, szimpla képes megoldásnál (bár emlékeim szerint nem ez az első ilyen típusú), így több manikűr lesz egyszerre látható és maga a bejegyzés is átláthatóbb, emészthető hosszúságú lesz, és így talán kevésbé lesz "unalmas" (tudod, mikor csak görgetsz, meg görgetsz, és sosincs vége...).
- Pet'la Plate The perfect one (a fekete és a fehér minta is)
- MoYou London Holy Shapes 02
- szintén The perfect one
- Pet'la Plate Geek chic
- MoYou London Holy Shapes 04
- MoYou London Tropical 11
- ismét Tropical 11
- MoYou London Explorer 26
- MoYou London Holy Shapes 04
- Pet'la Plate Terra
- Pet'la Plate Puzzles
- Pet'la Plate Geek chic & Basics1
- Pet'la Plate Peacock2
- Pet'la Plate Curls
- MoYou London Holy Shapes 04
- Pet'la Plate Stained glass
És egy kakukktojás, ami nem nyomdázott manikűr, hanem kézzel festett. Keddenként mindig Flash-t nézünk a tv-ben (nagyon szeretjük mindketten a szuperhősös, Marveles, DC-s dolgokat), így R. megkért, hogy készítsek egy Flash manikűrt - persze miközben néztük a sorozatot :D De kész lett, és sok bénázás után viszonylag elfogadhatót sikerült alkotnom :)
Szóval, ezek lettek volna az elmúlt napok, hetek "termései". Vannak lemezek, amiket gyakran használok, sajnos vannak, amiket kevésbé, de x mennyiség felett nehezen kivitelezhető még rengeteg szabadidővel is minden lemez felhasználása. Meg persze nekem is vannak kedvenceim, mindegyik márkától, amiket imádok, így velük gyakrabban készül manikűr.
Ne feledjétek, Instagramon is megtaláltok, @me_ciiska néven. Sok manikűrt és persze egyéb fotót is megosztok a hétköznapjaimból, úgyhogy ha esetleg érdekel, hogy mi folyik nálam, akkor a felhasználónevemre kattintva megtekintheted a profilom :)
Ha csak egyetlen egyet választhatnál, melyik lenne a legkedvencebb ezek közül és miért? :)
Mind nagyon szuper...én nem nagyon tudok kimondottan egyet választani, mindegyik kollázsból van ami nagyon tetszik. *.*
VálaszTörlésGyönyörűek! :)
VálaszTörlésNekem is éppen Flash száguldott a körmeimre. :D
Egyet? Ne már, teljesen hangulatfüggő, mikor melyik tetszik, most éppen a zöld a 2. csoportból, de a mellette lévő is csodás. Annyira igényes és tökéletes manik, sehol egy hiba.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésNekem sem sikerülne csak egyet kiválasztani, mindegyik szekcióból van kedvencem, szerettem őket elkészíteni :)
Aranyholo alapon Puzzle-lel nyomdázva. Imádom, sőt, meg is csinálom...már ha szabad! :)
VálaszTörlésA minta az egy rózsaszínes-nude alapon van egyébként, az arany csak egy kis plusz, de amúgy meg miért ne szabadna? :D Sőt, örülök, hogy tetszik, és úgy gondolod, hogy szívesen viselnéd :)
TörlésMost a türkiz-ásványos mani lett a kedvencem, de minden blokkból tudnék válogatni, annyira szépeket készítettél. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Örülök, hogy tetszenek!
TörlésMind nagyon szupi lett, nem is tudok választani :) De látom, a Holy Shapes 04-es lemez és róla a minta gyakran előkerül :D
VálaszTörlésHa csak egyetlen MoYou lemezt tarthatnék meg, nem is lenne kérdés, hogy melyik maradna... :D
TörlésJajj, de gyönyörű az összes, hogyan lehetne csak egyet választani?! <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Ráböksz egyre, úgy egyszerű :D
TörlésKöszönöm szépen! :) Ráböksz egyre, úgy egyszerű :D
TörlésManikűrből kimondottan tetszik a masnis az első blokkból, de ha lemezt kell mondani, akkor nekem a Pet'la Plate Puzzles a legérdekesebb :)
VálaszTörlésHm... nem is tudok választani. :D
VálaszTörlés