Summertime! | Nyárias manikűrök II.

És ismét elérkeztünk egy (szerintem) nyárias manikűröket magába foglaló bejegyzéshez. Ugyan nem kötöttem ki, hogy milyen időközönként lesznek újabb részei ennek a kis sorozatnak, de ha már így alakult, akkor igyekszem hetente hozni az újabb "adagot", persze amíg bírom szusszal :)


Az előző ilyen poszt:


1. Sealife


Ezt kis részről nevezhetjük csalásnak, de mégsem. Ez a manikűr volt az elindítója ennek az egész bejegyzéssorozatnak, ám június 18-ig csak egy kis részlet került ki róla, mert ez a manikűr igazából a MoYou egy challenge-ére készült, addig pedig nem akartam közszemlére tenni. Viszont úgy gondoltam, hogy ha már "miatta" van ez az egész (:D), akkor igenis, helyet kell kapnia egy ilyen bejegyzésben. Imádtam minden egyes percét az alkotásnak, annyira lekötött és bele voltam lendülve, az utóbbi időben talán ez az első olyan (persze azóta már készült pár), amit tényleg, szívvel-lélekkel készítettem.

Felhasznált termékek:
* China Glaze Sunday Funday
* Infinity Nails Kids ©-01
* fekete Lovely a nyomdázáshoz
* Avon Aqua verve
* Barry M Matte Caramel
* a kitöltő színekre sajnos már nem emlékszem
* piros, sárga és fekete akrilból kevertem ki barnát a még homokosabb tengerpart hatásért
* Sally Hansen Big Shiny top


2. Sailor


A mai tengerész stílusú inkább nőiesebb lett, mint matrózos, hála a pöttyöknek a középső és gyűrűsujjamon. Sablon segítségével készítettem el a francia végeket, akrillal pöttyöztem a szélekhez. A kis- és mutatóujjam fehérre festettem, majd kékkel nyomdáztam rájuk, a hüvelykujjam pedig kék alapon fehér pöttyös lett. Végül fehér akrillal festettem vasmacskát és hajókormányt is.

Felhasznált termékek:
* BPS francia sablon
* Lora fehér
* BPS #21 holo
* Pet'la Plate Lead Anchor a csíkokhoz
*fehér akril


3. Vivid colours


Most a  harmadik manikűr lett a legegyszerűbb. Mindenféleképp valami szép, élénk, de nem neon színnel akartam dolgozni (azzal majd máskor), és most egy pinkre esett a választásom. A már feljebb említett francia sablont használtam itt is, ám a cél most negative space manikűr volt, így a körmöm közepére került a sablon. Majd az üres helyet 3-3 szegeccsel dobtam fel. A kis- és mutatóujjamra pedig holo lakk került, mert hát nyáron mi sem jobb egy kis csillogásnál.

Felhasznált termékek:
* China Glaze Petal to the metal
* ILNP Clockwork
* BPS szegecsek
* Avon Gel shine top


Jöhet még ilyen poszt? :)

9 comments

  1. Ennyi szépséget egy posztban *_* Nagyon tetszik, hogy milyen jól ki tudod találni a kis kompozíciókat a körmödön. Mindig szép manikűröket alkotsz <3

    VálaszTörlés
  2. mind gyönyörű, de a 2. és a 3. a kedvencem! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  3. Nagyon szépek lettek, nekem az első a kedvencem! (-:

    VálaszTörlés
  4. De jól néznek ki, az utolsó milyen egyszerű és mégis mutatós! Az első meg a kedvencem, profi munka és annyira aranyos!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igyekeztem az utolsónál megtartani az összhangot, a holo lakk meg a szegecsek jól kiegészítették az élénk rózsaszínt, ezért nem is akartam túldíszíteni :)

      Törlés
  5. mind a három manikűr nagyon szuper lett :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)