Korábban már volt szerencsém gyantához, de az a testre való volt, lábra, karra, de nem igazán vált be, így végül megváltam a készüléktől, és új gazdája lett. Igazából nem is bánom, megoldom nyilván máshogy a szőrtelenítést, de van a testemnek egy olyan pontja, ahol nem akartam más eszközre bízni ezt a feladatot, ezt találtam mégiscsak a leghatékonyabb, leghatásosabb módszernek. Ez a hely nem más, mint az arcom, méghozzá az orr alatti, "bajuszka". Lássuk, hatékony-e a termék és mi a véleményem róla?
Az Avon arcra való gyanta készletét szereztem be a Notino-ról (innen), amiben 10 gyantacsík, illetve 2 darab törlőkendő kapott helyet. Mivel nekem nem az egész arcomra kellett, hanem csak egy kis területre, ezért kevesebb gyantacsík fogy egy alkalommal, szóval a két törlőkendő számomra kicsit kevés, de gondolom lehet külön is találni valahol, illetve házi praktikákkal is meg lehet biztosan szabadulni a gyantamaradványoktól. Egyébként 1-1 gyantacsík mindkét fele használható, legalábbis nekem sikerült, illetve félbevágva még egyszerűbb vele bánni, mert így csak bizonyos területekre koncentrálhatunk, nem egy hosszabb sávra.
A procedúra nem bonyolult, felhelyezzük a gyantát, én a kezemmel kicsit melegítgettem is, majd egy határozott mozdulattal lerántottam. Elképesztően fájt és néhol még vérzett is az arcom nagyon apró foltokban. Volt, ahol kétszer is át kellett mennem gyantával, hogy viszonylag tökéletes legyen a végeredmény, viszont azt mondom, számomra megérte. Elképesztően rossz volt úgy pl. rúzst fotózni, hogy az ajkaim felett ott ficegtek a kis szálak és az egyetlen megoldás vagy a szemöldökcsipesszel való vacakolás, vagy a a képszerkesztővel való homályosítgatás - igen, erre találtok példát rúzsos bejegyzéseknél, és nem is szeretem ezeket a képeket, de számomra zavaróak voltak a szálacskák és elvonták a figyelmem a rúzsról. Igazából nem minden szögben tűntek elő, mert világosak, pl. a pihék nem feltűnőek az arcom oldalán, de általában, amikor fontos lett volna, hogy ne látszódjon a szám felett semmi, akkor pont, hogy minden szembetűnő volt.
Minden, ami a gyantázás után marad, az csupasz bőr, illetve egy fél napig biztosan kitartó bőrpír, de semmi kipattogás, pirosságon kívüli bőrirritáció nem lépett fel. Érdemes estére időzíteni ezt, így nem kell napközben vörös foltos fejjel mászkálni :)
ELŐTTE és UTÁNA
Nekem nagyon bejön ez a módszer, így végre nem jelentenek problémát a nem kívánatos szőrszálak :) Ti próbáltatok már arcra való gyantát? Mik a tapasztalataitok?
Te jó ég, sosem próbáltam bajuszt tépni, sőt meg kell, hogy mondjam, a te szőrös részeiden sem látok semmi feltűnőt, az ember szőrös valamennyire, azért ez nem a letépendő kategória, de megértem, hogy bloggerként nagy felbontásban zavart a dolog.
VálaszTörlésEngem ami zavar, az az ujjszőrök :) Azt le szoktam epilálni.
Az a baj, hogy ami egyébként zavart pl. rúzsok viselésekor, az pont nem látszik az előtte fotón most, majd keresek egy másikat még ide a bejegyzésbe, ami jobban szemléltetné a problémám :D Egyébként igen, élőben lehet, hogy tettem volna rá magasról, de közeli képeken visszanézve eléggé zavaró volt a sok oda nem illő szőrszál :/
TörlésUjjszőrök is vannak, de az nagyon ritkán feltűnő nálam, azzal nem babrálok. :D
teljesen átérzem a "gondodat", én 12 éves korom óta gyantázom a bajuszkám, ez van, ki lehet röhögni :D nagyon zavar, főleg azért amit írtál, hogy akkor látszódik igazán, amikor nem kellene... és lehet h nem feltűnő mert fehér bőrű és "szőke szőrű" vagyok, de engem zavar, szóval az ember lánya kipróbál minden csodafegyvert rá :D a VEET szárazgyantája is hasonlóan jó minőségű, bár árban nem tudom mennyi a különbség :(
VálaszTörlésItt senki nem fog kinevetni (:. Engem a szemöldököm zavart nagyon ennyi idősen, de kinevettek a felnőttek, hogy minek akarom kiszedetni formásra, stb, jó az úgy. Borzasztóan szarul esett, pedig csak szemöldök :) Majd körülnézek egyszer, milyen lehetőségek vannak, ha helyben szeretnék vásárolni és nem rendelni, na meg kíváncsi vagyok más márkákra is, főleg most, hogy ez bevált :)
TörlésPróbáltam már ilyesmi gyantacsíkot, nem tudom, hogy milyen márkájú volt, de nekem nem vált be. Ez szerintem vékony, kevés szőrre való. Nekem ennél komolyabb bajszom van. Fodrászkellékesben szoktam venni rendes meleggyantát, a bőröm néha kipirosodik tőle fél órára, de tovább nem.
VálaszTörlésNekem bevált ez a módszer, szerencsére nem erősek a szőrszálaim, de nyilván nem vagyunk egyformák, mindenkinek más jön be. (: A lényeg, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt :) Az én bőröm sajnos eléggé érzékeny, így a kipirosodás sajnos nem csak fél óráig tart, inkább fél napig, de hát én már csak ilyen szerencsétlen típus vagyok :D
Törlés