enii-nails | UV Top


Nem hiszem, hogy magyaráznom kell a fedőlakk fontosságát egy (vagy több) lakkozni imádó lánynak. A fedőlakk segít meghosszabbítani az alatta levő alkotás élettartamát (jobb esetben), fényesebbé, vagy épp ellenkezőleg, mattá teszi, amit szeretnénk, és egyébként is, védi a lakkozást. Így ha nincs fedőlakkom, én igazából nagyon rosszul érzem magam. Nem a tartósság miatt lakkozom, ezt tudjátok ti is, viszont fedőlakk nélkül befejezetlennek érzem, amit a körmeimmel művelek. Így, a Notino-s rendelésem alkalmával körülnéztem az oldalon, hogy mivel tudnám helyettesíteni a kedvenc fedőlakkom, és végül ennél az enii-nails márkájú UV fényre kötő, rendes lakkokhoz való fedőlakknál lyukadtam ki.


Igazából maga a termék olyan szempontból nem volt szokatlan számomra, hogy korábban is találkoztam már ilyen típusú fedőlakkokkal különböző weboldalakon, ám sosem próbáltam ilyet korábban, és eléggé hajtott a kíváncsiság. Nem tudtam, hogy vajon jó lesz-e, vagy legalább működik-e egyáltalán. 

A márkával eddig egyébként csak facebook hirdetéseken találkoztam, illetve ugye nemrég a Notino-n, sosem próbáltam semmit tőlük, egyébként nem csak lakkozáshoz, hanem gél lakkozáshoz, műkörömépítéshez szükséges anyagokat is találhatunk a márka repertoárjában.

A fedőlakk 11 ml, ami szerintem viszonylag jó mennyiség, persze simán elfogyasztok ennyit fedőlakkból pikkpakk, de arra, hogy kitapasztaljuk, mennyire működőképes, nem kell több. FŐleg, ha esetleg nem válik be, mert akkor meg csak nézegeti az ember, vagy eladja potom áron. 

Az üvege fekete, illetve körbe is van ragasztva, így védve az anyagot az UV lámpa fényéttől, illetve a napsugaraktól, mert hát az UV az mégiscsak UV a napsugarakban is, szóval ezt a fedőlakkot érdemes nem ablaknál ülve kenegetni. 

Az ecsete lapított és lekerekített, nagyon kényelmes vele felvinni a fedőlakkot, két húzás és kész is. A kisujjamhoz is bőven jó, nem kell attól félni, hogy összekenjük a bőrt, leszámítva, ha túl sok marad az ecseten, mert akkor bizony könnyű összekenni magunkat, ugyanis kissé folyós. Viszont nagyon könnyű teríteni a köröm felületén, nagyon, de tényleg nagyon ritkán ken el bármit is. 

Azt ígéri, hogy 1 perc alatt köt, próbáltam UV és LED lámpával is, mindkettővel tökéletesen megkötött egy perc alatt, és az esetek többségében nem koppra száradt lakkozásra kentem. Persze azért a kötés után egy másodperccel nem húznék cipőt, de még pár percet várva teljesen jó. 
Egyetlen problémám van vele, az a szaga, amit még a sokadik napon is lehet érezni, volt, hogy a második, harmadik napon is éreztem, persze nem olyan intenzíven, mint az elsőn, de a kézmosás, illetve valami illatos olajjal kenegetés bőven elvesz a szagból - ez utóbbi amúgy is csak segít.

↪ Amióta megvan, nagyon sok manikűrnél használtam fedőként. Nem lesz eszméletlen fényes, nem is várom tőle, egyébként két rétegben viszont el lehet vele érni egy szép fényt, de az sem lesz pl. gél lakk hatású. 


Ez a manikűr az elsők között volt, amire felkentem a fedőt, és azóta is töretlen a szerelmünk. A leghosszabb idő egyébként 3 nap volt, amíg vele készült manikűrt viseltem, nem tudom, hogy egyébként ennél tovább meddig bírná. Összességében én csak ajánlani tudom, hogy ha valaki szeretne valami újat kipróbálni a fedőlakkok között, de lámpa mindenféleképp kell hozzá, ne felejtsétek :)


4 comments

  1. és a nyomdát nem keni el? :O a Moyra UV fedője sajnos csúnyán elkeni és ráadásul nagyon büdös, még legalább egy óráig a lámpázás után is :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt érdemes megvárni, hogy a nyomda rendesen megszáradjon a körmön, de én óvatosan terelgettem felette a fedőt, így nem igazán tapasztaltam "elkenődést" . Bár, ha sokáig időzünk az ecsettel egy terület felett, akkor hajlamos megoldani a lakkot, de 1-2 gyors, de óvatos ecsetvonással nincs gond. Ez brutálisan büdi, és nem csak egy óráig. Büdösebb, mint Mundo nyomdalakkok... :D De ezért szoktam kezet mosni, olajozni meg kézkrémezni is. Ennyit elviselek :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)