Nagy BPS bejegyzés


Nyilván kinek mit jelent a nagy poszt, de ebben a bejegyzésben 8 termék fog szerepelni. Egy 3 darabos vizesmatrica csomag, két darab nyomdalemez, 3 pehely, egy króm lakk, illetve egy pelyhes géllakk érkezett két csomag részeként. Összességében azért szeretném ezeket mind egy posztban letudni, mert már nyár óta halogattam a termékek befotózását, a manikűrök elkészítését (javarészt ugye akkor nem volt időm/kedvem a blogoláshoz, szóval nem a termékek hibája ez). Na de most itt van a bejegyzés, úgyhogy lássunk is neki.


Első körben a 3 darab vizesmatrica ív jöjjön. Alapvetően szeretem ilyen típusú körömrevalókkal díszíteni a manikűrömet, mert egyszerű megoldás, minden körmünkre kerülhet (ívtől függően) ugyanaz a minta, a legkisebb kézügyesség nélkül is, illetve gyorsan megvan. A csomagban helyet kapott egy csillagjegyes ív, egy mókás - szerintem - nyárias ( fagyival, kávéval, bajusszal, rózsákkal, levelekkel, feliratokkal), illetve egy nyilas, háromszöges, geometrikus szépség. Mindegyikkel 1-1 mani készült a bejegyzés kedvéért, viszont én már több manit is készítettem velük és szuper darabok :)





A vizes matricákat az alábbi linken találjátok:
http://www.bornprettystore.com/sheet-water-decal-heart-dessert-diamond-symbol-star-black-blue-nail-transfer-sticker-p-40109.html


Másodikként a 3 különböző pehely következzen. Mindegyiket fehér alapra kentem. Egy "unikornisos", illetve két holografikus pehely került hozzám. A kedvencem az első, viszont teljes manikűrben még egyiket sem viseltem. Sajnos a lilásban annyira nem érvényesül a holo hatás így.



A pelyhek linkjei:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-unicorn-chrome-powder-nail-chrome-pigment-mermaid-powder-p-39940.html
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-galaxy-holo-flakes-laser-nail-flakies-sequins-holographic-glitter-powder-paillette-p-39677.html
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-chameleon-holo-flakes-powder-laser-nail-flakies-sequins-holographic-paillette-p-39678.html #2


A króm lakk az, ami egyáltalán nem lett a kedvencem a csomagból. Mármint szép, de kissé macera. Ha nincs az embernek tökéletes felületű körme, akkor bizony még alappal is kiemeli a barázdákat, így leginkább műköröm vagy gél lakk, amin el tudom képzelni, hogy tökéletesen egyenletes, illetve én 2 réteg fehér körömlakkra kentem (épp az volt a körmeimen, tökéletes megoldásnak bizonyult). Illetve azért ügyelni kell a felvitelére, mert habár szinte csíkozásmentesre szárad, azért nem árt szépen felkenni. 


A lakkot az alábbi linken érhetitek el:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-metallic-nail-lacquer-mirror-effect-metal-rose-gold-silver-nail-polish-varnish-p-39763.html


Két lemezt is kaptam, az egyiken hipszter minták, a másikon pedig mindenféle érdekes, geometrikus minta kapott helyet. Jópofa nyomdalemezből sosem lehet elég, szóval íme, a lemezek és a manik :)






A két lemez linkje:
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-rectangle-stamping-plate-hipster-manicure-nail-image-template-l016-p-38222.html
http://www.bornprettystore.com/born-pretty-template-stamping-plate-geometrical-figure-rectangle-nail-image-plate-p-39483.html


Végezetül pedig a pelyhes gél lakk. Őt igazából nem is tudom, miért kértem, senkin (se máson, se magamon) nem használnám ki, szóval ne kérdezzétek, fogalmam sincs, miért választottam a csomagba. Persze szép ettől függetlenül, leginkább feketére kenve. Nem fixálásmentes, így fedőréteget igényel, viszont nem az a fúúú de ragacsos és hamar megköt, úgyhogy egyébként szuper kis darab.



A gél lakk linkje:
http://www.bornprettystore.com/10ml-born-pretty-transparent-chameleon-sequins-colorful-soak-nail-polish-p-40108.html #2


A  KYSQ10 kóddal 10% kedvezményt kaptok rendeléskor.

Összességében a króm lakk kivételével mindennel elégedett vagyok, jól kihasználhatóak és jól működnek. A kedvencem a vizes matrica csomag, azt nagyon szeretem, a geometrikus mintákból még van egy csomó, úgyhogy az jó lesz még sok manikűrre.

Illetve a másik kedvencem pedig az "unikornisos" pehely, egyszerre bájos, csajos és különleges a végeredmény :)

Nektek mi tetszett leginkább a posztból?

2 comments

  1. Nekem azért a nyomdalemezek is tetszettek. (-: És természetesen minden manikűröd nagyon szép! A matricásak is nagyon jók, a porok közül nekem is az unikornisos. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Bajom nincs a lemezekkel, de velük most annyira nem élveztem a "mókát", mindenesetre jól működő, jól kidolgozott darabok, szóval egyébként csak ajánlani tudom őket ((:
      Az a baj az "unikornis" porral, hogy mindig elfelejtem, hogy van ilyenem, ezért sosem készül vele mani :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)