Még soha, de tényleg soha nem próbáltam semmit a Makeup Revolution márkától, pedig már jóideje elérhető kis hazánkban, neten és drogériában egyaránt. Viszont egy ideje már fontolgattam, hogy legalább egy matt rúzst jó lenne (mi mást :D) kipróbálni, szóval megrendeltem az Iconic Matte kollekció Lust nevet viselő árnyalatát a Notinoról.
A rúzs tokja az egyik kedvencem, mármint hogy egyébként úgy az összes létező tok közül, szerintem igencsak elegáns, viszont egyébként súlya alig van, szóval nem egy "masszív" darab (egyébként nem tudom, észrevettétek-e, de mostanában nagyon sokszor használom a darab szót). Ez a bronzos-rosegold-os, kissé mattított borítás engem már alapból megvett magának.
Amiatt választottam ezt a színt, mert szerettem volna egy nude-os, de mégsem barnás rúzst, hanem valami visszafogott rózsaszínt. Csak az a baj az internettel, hogy a swatchok nem segítenek. Nagyon nem. Végül én elhittem az egyik swatchnak, hogy ez bizony egy szép nude-os rózsaszín, és még egyébként a tokban is annak tűnik. Viszont felkenve megvillantja világosabb, élénkebb mivoltát, amivel tulajdonképpen nincs problémám, mert eléggé tetszik (csak nem az, amire számítottam, de ez meg már az én bajom). A rúzs maga elég könnyed, jó érzés viselni, persze sajnos nem olyan tartós, mint egy folyékony matt rúzs.
Biztos fogok még ajakra valókat kipróbálni a márkától, az első benyomásaim abszolút pozitívak. Ti hogy álltok a márka rúzsaival? Van kedvencetek a márkától (nem csak rúzs), amit érdemes lehet kipróbálni?
Szerintem szép színe van rajtad is :).
VálaszTörlés