Tudom, tudom, a cím a legbénább szóvicc valaha... :D Egy ideje már szükségem volt új zselés tusra, igaz van még a régiből, de le se merem írni, hogy mennyi ideje használom már, úgyhogy úgy gondoltam, ideje beszerezni egy újat. Őszintén szólva nekem a zselés tusok váltak be a leginkább, a filces meg egyéb tubusos verziók nem lettek soha a szívem csücskei, a legutolsó tusvásárlásom, ami egy L'Oréal Super Slim volt, sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, leginkább tartósság szempontjából, illetve fú de feketének se mondanám, úgyhogy gondoltam, ideje visszatérni a zselés verzióhoz, és pont.
Végül a Notino-n néztem körül, és a Maybelline EyeStudio Lasting Drama mellett döntöttem. Egyébként még egy NYX volt a "versenyzők" között, végül a krémmániás véleményeket figyelembe véve maradtam a Maybelline-nél.
A dobozban egy ecset (aminek a másik vége szivacsos applikátorban végződik), illetve maga a zselés tus található. A tus üveges tégelyben kapott helyet, és fém kupakja van, nekem tetszik ez az egyszerű design. 2,8 g található az üvegben, ami első hallásra, meg látásra nem tűnik soknak, de mivel alapvetően nem kell sok belőle, ezért biztosan kitart majd egy darabig.
Az, hogy emellé jár ecset, nem volt befolyásoló tényező, de persze azért érdekelt, hogy mit tud, ha már ezt választottam. Egyébként meglepően jól használható, korábban csak ferdén vágott tusecseteket használtam. Lekerekített végű és kissé lapított, extra vékony tusvonalat ugyan nem sikerült vele húznom, de kényelmes vele a húzás és persze tényleg jól működik, nem macerásabb, mint egy ferde végűvel. A szivacsos applikátor elsatírozáshoz van, de kétlem, hogy valaha is készítek majd magamnak füstös szemeket (persze soha ne mondd, hogy soha).
Habár már első húzásra intenzív fekete tusvonalat ígér, nekem nem lett olyan, viszont jól építhető, így nagyjából 2 vékony rétegből el is érhető a rendes fekete szín. Gyorsan megszárad, és próbáltam csak simán vízzel leszedni, de úgy csak hosszas dörzsölés árán sikerült eltávolítani a kézfejemről (a szememen érthető módon ezt nem vállaltam volna be), viszont a szememről micellás vízzel le tudtam mosni.
Már volt rajtam pár alkalommal, és azt kell mondanom, eddig ez az egyik legjobb tus, amit valaha használtam. Nem kenődött el egyetlen alkalommal sem (leszámítva max a "farkincát", de már egy kisebb napsütéstől is állandóan könnyezek, szóval részemről ez megbocsájtva), ami nálam elég nagy szó, az eddigi tusaim mind-mind a szemhéjam tetején kötöttek ki egy idő után (van, amelyik csak nap végére, van, ami már pár óra után, szóval voltak jobb és rosszabb tapasztalataim is), de ezzel semmi ilyen nem történt, szóval most kicsit úgy érzem, hogy találtam magamnak egy kincset. :)
Én is nagyon szerettem ezt a tust, viszont baromi gyorsan beszáradt. Még a felét sem tudtam elhasználni és hiába melegítettem fel többféle módon, utána már egyáltalán nem volt tartós. A barna színnel ugyanez volt a problémám.
VálaszTörlésSajnálom, hogy így jártál :/ Azért reménykedem, hogy ez kitart sokáig, főleg, ha azt nézzük, hogy az előzőm is Maybelline es még mindig használható (csak már nem merem használni :D), szóval elég nagy csalódás lenne.
TörlésNekem egy barna darabom van (jó régi), de nem esik kézre az ecset, vékony vonalat és szép ívet nem tudok rajzolni vele... Arról nem is beszélve, hogy a mindent-ott-tartó szemhéjalapozó ellenére is (!) nagyon hamar megfolyt a szemem sarkánál.
VálaszTörlésÉn azóta csak ennek az ecsetét használom, mióta megvan, de tény, hogy kellett egy kis idő, mire hozzászoktam, nem tipikus tusecset.
TörlésSajnálom, hogy neked sem vált be, kezdem magam ufónak érezni, amiért nálam jól működik :D
Kb. 2 éve ezt használom és imádom. Mélyen ülő szemhéjam van, akármilyen tus nem jó, de ez telitalálat. Tartós, nem kenődik el. A beszáradással sincs gondom, igaz használat után mindig lezárom.
VálaszTörlésMeli
Nagyon örülök, hogy neked bevált, remélem, én is hasonlóan pozitív véleménnyel leszek róla majd a későbbiekben is, nem csak így az elején (legalábbis a te két évedhez képest én még nagyon az elején járok). :)
TörlésA zselések közül én is ezt vettem meg először. A "farkinca" nekem is elkenődött elég hamar. Aztán a L'Oreal hasonló tusát vettem meg, nálam az jobban teljesített, mert nem kenődött el a nap végére sem. (-: A beszáradásra van egy tippem, én a L'Oreallal próbáltam ki, és működik: alacsony fokozaton nagyon rövid ideig megmikróztam, és egy tűvel összekevertem. :D Nem emlékszem már sajnos hol láttam ezt, de nem saját ötlet. (-:
VálaszTörlésRemélhetőleg nem lesz szükségem majd a mikrós trükkre, de köszönöm, ha végül mégis arra kerül a sor, akkor tuti kipróbálom majd :D
Törlés