Ruhaösszeállítások a szekrényemből


Nem tudom, bármikor is láthattatok-e rólam teljes alakos képet itt a blogon. Instán már igen, de szerintem ide blogra sosem került olyan bejegyzés, amiben esetleg "szükséges" lett volna, bármi miatt is, illetve nem is feltétlenül érzem fontosnak, hogy egyébként teljesen lássatok, úgyse vagyok annyira érdekes. :D

Magamat még most sem tartom annak egyébként, de gondoltam, hátha érdekes lehet a poszt, legalább azoknak, akik az átlagosnál kicsit (vagy "kicsit") nagyobb mérettel rendelkeznek. Alapvetően én 44-46 méretű ruhákat viselek, illetve üzlettől függően L-XL-XXL. De volt már a jelenlegi paraméreteimmel kínai üzletből XXXXXL-es mellényem is. Úgyhogy amiatt, hogy minden üzletben abszolút változó, hogy milyen méretű felső/nadrág kell, mindig próbálnom kell a ruhákat, tehát üzletben kell vásárolnom, a netes rendelés felejtős az esetek nagy többségében, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt rá példa soha. 

Szóval, hogy most a poszt tényleges tartalmáról is szó essen, az elmúlt napok, hetek általam nagyon szeretett összeállításait mutatom meg nektek, vagyis ebből 5-öt. (Nem, nincs állványom, nekem így a megfelelő, stbstb. A ruha a lényeg, nem a póz, meg szög, és folytathatnám :) 

A kényelem a legfontosabb elsősorban, persze azon túl, hogy az adott ruhadarab, összeállítás azért mutasson is jól rajtam. Inkább sportosabb, mint elegánsabb stílusom van, nyáron rengeteget hordtam szoknyákat, ez az ősz kezdetével inkább átment nadrágos megoldásokba, de azért elvétve még befigyel 1-2 ruha, szoknya is. Bár ez a poszt inkább nadrágos szetteket tartalmaz.

●●●●●●●●●●●

● Az első duó első fele egy tulajdonképpen farmerra épülő összeállítás. Nem is tudom, mióta nem volt már farmerkabátom, és nyáron sikerült is beszereznem egyet. A szürke felső egy régebbi, turkálós darab, Atmosphere márkájú, és látszik is rajta, hogy nem új, de nagyon kényelmes és nagyon szeretem. A kabát és a nadrág F&F, nem csak amiatt vásárolok ott, mert ez a monogramom (jó, ez abszolút nem befolyásol :D), hanem mindig találok a méretemnek, stílusomnak, ízlésemnek megfelelő ruhadarabokat. 

A második outfit pedig egy minimálisan kényelmesebb, sportosabb összeállítás, legalábbis mivel a farmerkabi merevebb, valóban farmer anyagból készült, addig a kardigán az lenge, illetve a műbőr ujjak sem zavaróak, nem merevek. A kardigán a New Yorkerből van, talán 2017-ben tettem rá szert, a fehér felső és a nadrág pedig F&F. A nadrág mondjuk mindegyiknél F&F lesz, úgyhogy ezt már nem is írom oda a többihez. Meg talán a többi ruhadarab is, 1 kivétellel.


●●●●●●●●●●●

● A következő két kép ugyanazt az összeállítást tartalmazza, de szerettem volna megmutatni, hogy egyébként a zöldes felső az egy téglalap. :D Középiskolás korom óta megvan, fogalmam sincs honnan, a nyakába egy "animale studio" címke van belevarrva, és ennyi. Nem találtam semmi erre vonatkozó információt, de imádom. Korábban nagyon ritkán viseltem, de így, egy hosszított top és farmer mellé tökéletes választás, takar is, meg nem is.

●●●●●●●●●●●
 A harmadik szekció első szettje kivételesen már színt is tartalmaz, egy gyönyörű mustársárga felső formájában. Pár hete tettem rá szert, és imádom. A nyaka abszolút más, mint amit szeretek, de ennél kivételesen tetszik, a csomó is rajta, az is, hogy lehet elegáns, vagy sportosabb szettben is viselni.

● A másik szettet pedig a már feljebb is látható turis szerzemény, egy farmernadrág és egy ruha alkotja. Még tavaly ősszel szereztem be az elől összegombolós, térd alá érő ruhát, de levettem róla a "kötőt" (ennek mi a neve?), és nem gomboltam össze, így olyan kardigán, "kamu kimono", nem tudom, jellege van, és nagyon tetszik.



 Összességében ilyen típusú szettekben vágok neki a legtöbb programnak, legyen az egy randi, munka, vagy barátnős program, a kényelem mindenek felett. :)


3 comments

  1. Nagyon csini mindegyik outfit. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is mind nagyon jó, és jól állnak! (-: Én is az ilyen "lazább" stílust kedvelem. Netről én sem rendelek sosem ruhát vagy cipőt, egyrészt tényleg nem ugyanaz a méret jó rám sem, no meg hiába jó a méret, de előfordul, hogy felvéve már nem tetszik magamon valami. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ó igen, ezt bele sem vettem, hogy hiába tetszik valami a képen, vállfán, ha felvéve meg borzasztó lesz. Szóval igen, ez is az üzletben vásárlás és próbálás mellett szól részemről is. Párszor belefutottam már, hogy amíg fel nem próbáltam, imádtam, aztán a tükörben meg "úristen, mi ez". :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)