Nemrég leadtam egy rendelést a Notino oldalán, amiben pár olyan termék van, aminek tényleg szükségét éreztem, és pár olyan, ami csak érdekelt, és úgy gondoltam, hogy jó helyre fog kerülni nálam. Ami számomra kicsit meglepő, hogy sminktermék egy darab sem került a virtuális kosaramba, és ez nem feltétlenül attól van, mert egy sem érdekelt, egyszerűen most mást találtam fontosabbnak.
Amit mindenképp szerettem volna kipróbálni, az a Schwarzkopf OSIS+ Boho Rebel szárazsampon. Korábban szerintem sosem használtam Schwarzkopf szárazsampont, szóval nem amiatt választottam, mert már ismertem, hanem mert őszintén szólva eddig jó szárazsampont összesen 1x sikerült kifognom életemben, és úgy voltam vele, hogy ez kis kiszerelés, ha szeretni fogom, akkor majd beszerzem a nagyot, ha nem, akkor meg könnyű lesz elhasználni, méretéből adódóan. Szárazsamponnal nagyjából 3-4, akár 5 napot is ki tudok tolni 1-1 hajmosás között, úgyhogy igyekszem megtalálni az igazit. Ja és szőke hajra való, színezett, szóval extrákkal is rendelkezik :)) Amúgy a számomra jó szárazsampon nem szárítja szét a fejbőröm, a hajam viszont frissnek tűnik tőle, nem csak fél óráig látszik a hatása, a por és a gáz egyszerre fogy ki (mindig felrázom), és nem
A Garnier Skin Naturals kétfázisú micellás vizet most szintén a mérete miatt választottam, illetve mert mindenképp ilyen olajos típusú sminklemosót kerestem, amit táskába is dobhatok, mert néha muszáj megszabadulni napközben például egy rúzstól, és jól jön, ha kéznél van, az aktuális táskalakó sminklemosóm már úgyis kb. 1 használatra elég csak.
Az elmúlt hetekben azt tapasztaltam, hogy az ajkaimat kezdi megviselni az őszi időjárás, egyre többször szárad ki, és nem túl kellemes érzés. Rengeteg jó véleményt olvastam, hallottam már a Carmex Vanilla hidratáló ajakbalzsamokról, úgyhogy beadtam a derekam, és végül a vaníliásra esett a választásom.
Imádom a Yankee Candle gyertyákat, és kb. 2 éve rendeltem már, szintén a Notinoról egy fahéjasat, illetve még tartokat is, de a fahéjasat nem használtam el, ki sem csomagoltam, és még mindig fantasztikus illata van, úgyhogy lecsaptam egy vaníliásra és egy őszi esték illatát idézőre is, ami számomra inkább férfias illat, de erről majd bővebben egy másik posztban.
A legutolsó termék pedig egy Vivian Gray tusfürdő gél, méghozzá Sweet Vanilla illatban. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva az illatokra, leginkább a gyömbér, a fahéj és a vanília illatokra, bár ez utóbbit a posztban rejlő termékek abszolút meg is tudják erősíteni. Amit a tusfürdőtől várok, az az, hogy ne szárítson, legyen kellemes illata, ha ezeket teljesíti, attól mindenképp beszámolok.
Nektek mi a kedvenc illatotok? Illetve szerintetek mit lenne érdemes vanília/gyömbér/fahéj illatban beszereznem?
Az Autumn Night valami isteni. :)
VálaszTörlésValamivel gyengédebb, melegebb illatra számítottam, de egyébként tényleg jó.
Törlés