Bomba vagy!


Nagyon szeretem a fürdőbombákat. Nem mondom, hogy rengeteg félét próbáltam, de azért már van egy viszonyítási alapom, hogy milyet szeretek, milyen ne legyen például illat tekintetében, illetve bizonyos összeg felett már elég komoly elvárásaim szoktak lenni egy-egy fürdőbomba/fürdőgolyó felé, mert alapvetően a legnagyobb élményt egyben nyújtják, és több ezer forintot 1-1 fürdésért eléggé meggondolandó, hogy kiadok-e.

 

Épp ezért, mikor szembejött velem ez a Greenum Watermelon nevet viselő fürdőbomba, eléggé felcsigázta az érdeklődésem, tekintve, hogy nem hogy több ezerbe nem kerül, ez a verzió mindössze 580 Ft.

Az illata kimondottan tetszett (már elhasználtam egy ideje, egyben) valóban dinnyés volt, nem túl erős, de érezhető. A vízben viszonylag lassan oldódott fel, és enyhén be is színezte a vizet. Sajnos arra vonatkozóan, hogy milyen ápoló összetevőket, esetleg illóolajokat tartalmazhat, nem találtam semmi leírást, mindenesetre nem szárított, még azt is meg merem kockáztatni, hogy ténylegesen van benne olyan összetevő, ami hidratál. Mindenesetre, ha találok az összetételre vonatkozóan bármi érdemlegeset, kiegészítem vele a bejegyzést.

Összességében, ezért az összegért nem kaptam kevesebbet, mint amit vártam. Vannak a márkának drágább fürdőbombái is (bár azok is 1000 Ft alatt vannak), illetve fürdősói is, különböző peelingek és fürdőtejek por formában, sőt, hajra való szilárd termékek is megtalálhatóak a kínálatban, például sampon és kondicionáló is, úgyhogy biztos vagyok abban, hogy fogok még a márka termékeivel találkozni, mert eléggé felkeltették az érdeklődésem, legalábbis a fürdőtejek mindenképp.



0 comments