Korábban vettem már részt trnd projektben, de azok olyasmik voltak, amik nem feltétlenül illettek volna a blog profiljába. Mármint szeretem pl. a Mizo italokat, de azért blogbejegyzést nem írnék róluk. Viszont nemrég a Neutrogena Cellular Boost és Hydro Boost krémekre lehetett "jelentkezni", és én végül a Hydro Boost mellett döntöttem, ami meg is érkezett hozzám pár hete - vagyis a párom ment el érte a postára.
Tudom, tudom, pár héttől nem várhatok világmegváltást, akármilyen típusú arcbőrrel rendelkezem. Viszont konkrétan az első hét után eltüntette az összes száraz foltot az arcomról, még a szemöldököm mellett lévő extra vörös, gyulladt és makacs foltokat is, ami miatt kimondottan boldog voltam.
A krém állaga könnyed, vizes-géles és hamar be is szívódik. A krémnek egyébként kékes színezete van, de tényleg annyira könnyed az állaga, hogy nem az a durva kék, meg nyilván a bőrön nem látszik. Könnyű eldolgozni is, és igazából a felvitel után pár perccel már lehet is rá sminkelni, legalábbis nálam a szemkörnyéken ez nem okoz problémát. Illetve más krémeknél nagyon sokáig érezni, hogy fent vannak, és kb. izzadok alattuk, ennél ez a probléma nagy melegben sem állt fenn.
Viszont nemrég ismét visszatért egy folt az orrom mellett, pedig rendszeresen használom a terméket, konkrétan sikerült teljesen beépítenem a reggeli rutinomba... Úgyhogy egyelőre gondolkodom, hogy mi lehet, ami egyébként kiváltja. És igazából hol erősebb, hol elhalványodik, de nem tudom, hogy mitől lehet ez. A krém mennyisége ránézésre mindig ugyanannyi, szóval a kezdeti hatalmas imádás kicsit most kicsit értetlenségbe ment át, hogy mit nem csinálok jól... A folyadékbevitelem is állandó mennyiség naponta, így erre sem foghatom, hogy esetleg belülről nem tudtam rendesen megtámogatni a hatását. Ha van ötletetek, jöhet, hogy mit nem csinálok jól, vagy mi kellene, hogy tartós maradjon a hatása.
Ezek voltak a makacs foltjaim a szemöldökömnél, és volt-nincs. Imádom, hogy ezek nem is tértek vissza.
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)