Hajhullás

 Megmondom őszintén, ez a téma kicsit érzékenyen érint. Gyerekkoromban dús, hosszú hajam volt (jó, ovis koromban azért volt gombafrizkóm is), és egészen középiskola végéig ez nem is változott, még a festések, és sok-sok hajvasalás ellenére sem. Sőt, olyan és annyi frufrut vágtam magamnak pl, amilyet és amekkorát csak akartam, mert annyi hajam volt. Aztán elkezdődött a fogproblémák sorozata, és ez eléggé kihatott a hajam mennyiségére és minőségére is.


Nem mondom, hogy szörnyen letaglózott az egész, de mikor konkrétan azt látom a tükörben, hogy nincs hajam, ahol előtte rengeteg volt, azért nem tesz túlzottan boldoggá - épp ezért nehéz kérdés a frufru téma is, hiszen kevés hajból nem feltétlenül néz ki jól, és eléggé meg kell gondolni, hogy mit és honnan veszünk el. Sajnos az a mennyiség, amit már "elvesztettem", nem fog visszanőni, viszont mivel az elmúlt években rendszeres látogatója voltam a fogorvosi rendelőnek (konkrétan a SOTE fogászati klinikának, ahol 3 bölcsességfoggal "könnyebb" lettem), így további hajhullás nem várható, legalábbis fogprobléma mostanában nem fogja előidézi. Mondjuk a fogászati gondok mellett volt még nem kevés stresszes szituációm, ami szintén nem támogatta az egészséges hajnövekedésem, de most már okés.

Az egészséges mennyiségű hajhullással nincs probléma, az egy természetes folyamat, viszont aki jelentős mennyiségű hajhullást tapasztal, mindenképp menjen el orvoshoz, vizsgáltassa ki, hogy milyen okok idézik elő, hiszen ha még időben megállítható, illetve a kiváltó ok is időben kezelhető, akkor az egész nem lesz látványos (a szó negatív értelmében) a későbbiekben. Persze hajhullást idézhetnek elő különböző egyéb dolgok is, mint például a terhesség, esetleg genetika, akár az évszakok váltakozása.

Viszont manapság már kaphatóak olyan, nem orvosi készítmények, amik segítenek a hajhullás folyamatának lelassításában, esetleges megállításában - nyilván egészségügyi okokon ezek nem segítenek, de ettől függetlenül rendelkezhetnek olyan tulajdonságokkal, amelyek segítenek abban, hogy a hajhullás jóval kisebb mértékű legyen, erősítik a hajhagymát, különböző, a haj számára tápláló összetevőket tartalmaznak. Úgyhogy lehet, hogy talán valamennyit nekem is tudtak volna segíteni anno, ha másképp nem is, legalább a tudat, hogy egyébként a fogászati dolgok mellett próbálok másképp is tenni a hajam megóvása érdekében.

Különböző samponok mellett kondícionálók és spray-k is kaphatók, így akár komplett megoldást is nyújthatnak együtt. Két olyan márka termékeit szedtem össze a bejegyzésben, amik már korábban is felkeltették az érdeklődésem, nem pont ezekkel a termékekkel, viszont valószínűleg jól jöhetnek azoknak, akik épp most küzdenek hajproblémával ilyen téren.

A Lee Stafford márkát korábban már kinéztem magamnak, még talán szárazsampon témában. A márka névadója, Lee Stafford egy sztárfodrász, és 2001 óta létezik a saját, professzionális márkája. A Hair Growth nevet viselő, hajnövekedést segítő és hajhullást gátló termékcsaládban található, sampon, kondicionáló, masz és argán olaj is, együttes használatukkal a kívánt hatás valószínűleg sokkal könnyebben elérhető.




A másik márka pedig Apivita, ami nőknek és külön férfiaknak is kínál megoldást a hajhullás lelassítására, megszüntetésére - bár annyira nem érzem ezeket a termékeket nemhez kötöttnek. Mindemellett, amit még érdemes lehet tudni erről a márkáról, hogy a termékek igen magas százalékban természetes összetevőket tartalmaznak, organikus illóolajok, növényi kivonatok is gazdagítják az összetevők sorát. A HairLoss és Hippophae TC & Laurel termékcsaládokban bukkantam olyan készítményekre, amik a hajhullás lelassítását hivatottak elősegíteni,  



Mivel szerencsére, ahogy feljebb is írtam, már nem tapasztalható nálam egészségtelen mértékű hajhullás, így ezeknek a termékeknek nem kifejezetten én vagyok a célközönsége, de biztos körülnézek majd a többi termékcsaládon belül mindkét márkánál, hátha találok olyan ápoló terméket, amivel a mostani állapot erősíthető, esetleg fenntartható.

2 comments

  1. A hajhullás egyik kiváltó oka lehet az elégtelen vérkeringés a fejbőrben, ezáltal nem jutnak elég tápanyaghoz és oxigénhez a hajhagymák. Ezt masszírozással lehet a legjobban orvosolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a plusz infót. Mindenképp fontos kideríteni, hogy mi okozza a hajhullást, és ha valakinek ez segít a megállításban, annak hasznos lehet :))

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)