Ismét egy bomba fürdő - vagyis egy fürdőbomba

 Imádom, hogy a fürdőszobában zuhanyzó helyett kád áll a rendelkezésemre. Főleg a hűvösebb estéken jelent igazán nagy felüdülést egy nagy kád forró víz. És ha a fürdésből élmény lehet, márpedig miért ne lehetne, az csak hab a tortán. Erre nyújtanak megoldást a különböző fürdőbombák, és a tegnap este folyamán ismét bevetettem egyet.




Az EP Line Rainbow fürdőbombára esett egy korábbi rendelés során a választásom, és hát nagyjából 2 hónapja várt arra, hogy végre bevessem. Édes, vattacukor illatú kis szivárvány csoda ez a darab. Hihetetlen intenzív illata volt még becsomagolva is, és a hetek alatt minimálisan sem vesztett az erősségéből. 

Mikor kibontottam, egy kicsit virágos, édesebb illat tört elő, de ugyanúgy megmaradt a vattacukor felhő. A vízbe rakva lesüllyed a kád aljára, úgyhogy az nem igazán látszik, ahogy épp szétpezsgi magát, viszont már egy kevés is beszínezi a vizet, ilyen szempontból egészen látványos. A kékség nem egy telt kék árnyalat, de mindenképp mókásabbá teszi a fürdést. Az illata a fürdés során már nem különösebben érezhető, viszont a bőröm egészen kellemes, puha tapintású lett, és a korábbi napokban eléggé száraz volt a lábszáramon a bőr pl, ezután abszolút nem éreztem a feszülő, viszkető érzést, ami részemről kimondottan előny, hiszen így testápoló nélkül is "túlélem" az estét. :))



Szeretem egyébként felfedezni a fürdőgolyók kínálatát, mert lehet szuper dolgokra is bukkanni, egészen kellemes áron. Összességében ezt a darabot bátran ajánlom, és bár elvileg gyerekeknek van, de hát na, miért ne használhatná bárki :D

0 comments