Bonprix rendelés | sokadik felvonás


Nemrég ismét egy újabb rendelést adtam le a bonprix oldalán, a cégnek köszönhetően. Ezúttal 2 pulóverre, illetve egy sportcipőre esett a választásom, és, ahogy látjátok, nem lett túlzottan színes rendelés, mindenesetre a cipőben lévő rózsaszín azért dob egy kicsit a szürke-barna kombináción. 

Mivel az előző ruharendelős poszt óta azért szaladt fel rám pár kg, azt hittem, jó ötlet lesz azt a méretet rendelni, amit én jónak gondolok, hát, bevallom, a pulóverek viszonylag nagyok. Azon túl is, hogy egyébként bő szabásúak. Mindkettő a 44/46-os mérettel rendelkezik, szerintem a 40/42, de lehet, hogy még a 36/38 is elég lett volna, bár nyilván nem vagyok 36-os méret, ezen az oldalon a méretezés valamivel nagyobb, mint a megszokott.

Bőszabású pulóver

A két pulóver közül ez a kedvencem egyébként, annak ellenére, hogy nagyobb méret, még pont kényelmes, a mélyebb nyakkivágás sem mutat sokat a dekoltázsból, és ezt a tevebarna színt is eléggé a magaménak érzem. A pulóver anyaga nagyon szuper, már volt rajtam többször is munkában, úgyhogy eléggé megszerettem.

(sajnálom, igyekeztem még a megérkezéskor lefotózni őket, és bár a szürkét vasaltam is, mire a fotózáshoz jutottam, rakoncátlankodott)


A másik pulóver egy szürke, elég mély nyakkivágású darab, és ezt például, mivel sikerült egy nagyobb méretet rendelnem, nem is tudom top nélkül viselni, nem komfortos, sokat mutat. Az anyaga puha, itthoni bekuckózós pulcsinak szoktam viselni, mikor csak egy plusz rétegre van szükségem. Ebből, ha visszapörgetném az időt, mindenképp 36/38 méretet választanám, bár jelen pillanatban a szürkéből az pont nem elérhető. Amúgy ez a pulóver még szuper színekben érhető el, a bézs, illetve a rózsaszín is nagyon tetszik.


A cipő viszont szerelem. 37-es, tanulva a korábbi rendelésekből. A színek nekem nagyon összeillenek, ez a bézs-tevebarna-rózsaszín kombináció elég érdekes, de nagyon tetszik. Illetve az orránál még van egy bronzos rész is. Mivel szélesebb az orra, mint a legtöbb cipőnek, kényelmesen elfér benne akár egy szélesebb lábfej is. Ez az egyetlen, amit még nem viseltem, mert ehhez leginkább titokzoknit tudnék elképzelni, viszont a hideg időben nem vagyok a bokavillantós típus, az vagyok, aki megfagy. Szóval nagyon várom már a 15 fok körüli időt. 



Minden esetben érdemes rendesen odafigyelni a méretezésre, mert bár nyilván itthon is szívesen viselem a szürke pulóvert, jobban örültem volna, ha nem cseszek ki magammal és simán viselhető lenne utcára is. A cipőméretek (az elmúlt rendelések tapasztalatai alapján) szuperül kiolvashatóak a mérettáblázatból, stabil 37-es vagyok a bonprix cipők terén.


 

0 comments