Az őszi idő beköszöntével az én kezeim is egyre inkább igénylik a megfelelő ápolást, táplálást. Sőt, nem csak a kezem, de az egész testem. Amint beköszönt a hűvösebb idő, mintha egy szempillantás alatt elpárologna a bőrömből minden hidratáltság, olyan száraz lesz, mint az őszi falevelek... Nem ez a kedvencem, mert hát a nyarat leszámítva az év további 3/4 részében oda kell figyelnem a bőrömre, sokkal jobban, mint egyébként.
Szóval, a megfelelő kézápolás - a kezeim már az ősz gondolatától is kiszáradnak, a bőröm a körmeim mellett beszakad, fáj, sebes, és hiába kenem, hiába ápolom napi szinten többször is, hálátlan, így mindig keresem a jobb és jobb megoldásokat, mert sokszor már a legjobb sem elég.
Egy jó kézkrém - nem baj, ha nem csak 1. Legyen egy a táskában, a munkahelyen, a másik táskában, az íróasztalon, az éjjeliszekrényen, a lényeg, hogy legyen mindig legalább egy kéznél. És minél táplálóbb, annál jobb. A Cerave SA Smoothing Cream elsősorban nem csak a hidratálásért, hanem a hámlasztásért is felelős - fontos, hogy az elhalt hámsejtektől minden esetben érdemes megszabadítani a bőrt. Emellett sosem baj, ha van legalább egy bőrápoló olajunk is, a köröm melletti bőr, illetve a köröm is igazán "tud örülni" a plusz gondoskodásnak. A tápláló összetevők sokat segítenek az egészséges és ép körmök fenntartásában, emellett a bőr rugalmasságát és épségét is segítenek visszanyerni. A Nails Inc. SuperFood Repair Oil édes mandulaolaj, az argánolaj és a csipkebogyó olaj tökéletes hidratáló keverékét tartalmazza, ezek együttes erővel táplálják a körmöt és a bőrt.
Természetesen a kezeinkre is választhatunk különféle maszkokat, nem csak az arcunkra, és ezek kesztyű formában érkeznek - kivéve, ha egy spa kezelés részeként került valami maszk termék a kezünkre, de otthon általában célszerű az egyszerű, de nagyszerű megoldást választani. A Korika SciBeauty regeneráló kéz- és körömmaszk a benne lévő shea vajnak, aloe kivonatnak köszönhetően mélyen hidratál, a többi szuper összetevő pedig a bőr feszességének, rugalmasságának visszanyerésében segít.
Ami mindig fontos, az egy megfelelő manikűrkészlet, mert hát a körmeink is a kézfejük része, és sokat hozzá tudnak tenni az ápolt megjelenéshez - egy jó bőrfeltoló, egy bőrkaparó (ez a kettő lehet 2in1 is), egy bőrvágó olló, egy szuper reszelő (240 vagy nagyobb gritszámú) és nálam általában ebben ki is merül az eszközkészlet. A bőrcsípő nekem nem áll kézre, a körmömet nem ollóval vágom, a reszelés kényelmesebb, illetve sokkal szebben lehet szerintem vele formázni a körmöt. Hamarosan ezekkel az opciókkal is igyekszem kiegészíteni a posztot leírás szintjén, hogy miket javasolnék, szóval érdemes lehet a későbbiekben visszatérni.
Ti miket használtok kéz- és testápolásra?
0 comments
Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)