Maybelline | SuperStay Ink Crayon x2

A nagy folyékony rúzs fanatizmusom, úgy tűnik, de kezd alábbhagyni, ami nagyban köszönhető annak, hogy az elmúlt hónapokban végre sikerült találnom olyan, nem folyékony matt rúzsokat, amiket szívesen viselek nap mint nap, és nem érzem nyűgnek, ha esetleg újra kell kenni. A Maybelline SuparStay Ink Crayon rúzsok tényleg hajaznak kissé a zsírkrétákra, de szerencsére maximum kinézetükben, semmi másban. Ellenben eléggé imádom, legalábbis a Stay Exceptional árnyalat kapcsán szerzett tapasztalataim ezt mondatják velem.


A rúzsok állaga a felvitel során krémes, az idő múltával bemattulnak. Erre egyébként nem voltam az elején felkészülve, viszont számomra ez egy pozitívum. Előtte javasolnék egy hidratáló ajakbalzsamot, mert talán kissé szárító érzés lehet, de egyébként (számomra) kényelmes viselet. Az ivást bírják, az étkezéseket már nem annyira, ami egy nude árnyalat esetében nem feltétlenül probléma, egy bordónál már talán. Egyébként belülről kezd el kopni, nem extrém látványos, illetve utána simán újra is lehet kenni, építhető. 

A kialakítással roppant kényelmes és egyszerű precízen kifesteni az ajkakat. A mályva esetében az sem okoz problémát, hogy már nincs meg az a hegyes fej, ellenben a bordóról még nem tudom, hogy milyen lesz vele úgy kifesteni az ajkakat, ha már "elkopott" az a rész, mindenesetre amíg a fej "változatlan", precízen, szájkontúr nélkül is tökéletesen ki lehet festeni az ajkakat (utolsó képen látszik is) - bár a szájkontúrceruza alapesetben szerintem növelhet a tartósságon. 


A Stay Exceptional egy igazán kellemes, mályvás árnyalat. Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy én inkább "lila lány" vagyok, mint rózsaszín, és ez a sminkben is eléggé igaz. Igazából olyan, mint egy mályvás nude, "my lips but better", csak tényleg better. :D Eléggé szeretem, mert nem hivalkodó, de igazán szép.

A Make It Happen egy bordós árnyalat, a pinkesebb verzióból, viszont őszre ez pont tökéletes. Nem a végzet asszonya típusú bordó, hanem pusztán nőies, kellemes viselet. A poszt elkészültekor épp viseltem. Nem állítom, hogy nem feltűnő, mindenesetre egy csinosabb szetthez jobban áll, mint egy sportoshoz, míg a SE mehet nagyjából bármihez. Egyébként, nem olajos sminklemosó nélkül nem könnyű megszabadulni tőle, mármint olajos-zsíros étellel lehet, de egyébként vízzel próbáltam leimádkozni magamról első alkalommal a bordót (a szettem épp nem volt összhangban a rúzzsal, és hazafelé nem akartam viselni :D), nem volt egyszerű. 

Emellett most ezek az árnyalatok (is) kaphatóak Zodiac kiadásban egyébként a Notinon, mindenféle csillagjegyes motívummal. A Stay Exceptional éppen a Taurus, ami vagyok én is, a Make It Happen pedig Gemini. :) 6 árnyalat/csillagjegy van ebben a kiadásban és a matt folyékony rúzs verzió is szintén 6 (egyébként normál kiadásban is elérhető) árnyalatot/csillagjegyet kapott.



Összességében nálam a Maybelline a rúzsaival eléggé tarolt, minőség és ár tekintetében sem lehet kifogásom ellenük, már csak a színek azok, amik közül a tökéleteseket meg kell találni. :D

0 comments