Úgy gondoltam, hogy most, így az év utolsó napján, szeretném kicsit összegezni az évemet. Ígérem, nem lesz érzelgős :) Sőt, lehet, hog…
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2013
Hát, lassan esedékes ez a poszt, kétlem, hogy bármilyen újabb lakk még az ölembe pottyanna idén, hiszen alig van már vissza nap az évből…
Nem hiszem, hogy eddig bármikor is osztottam volna meg külföldi nyereményjátékot, de a mostani nagyon tetszik, szuper dolgok vannak a megny…
Hát, igazából nem is lesz ez párbaj, mert az egyik olyan csúfos vereséget szenved a másikkal szemben (majd meglátjátok), hogy nem is érdem…
A mai bejegyzésben egy olyan lakk lesz a főszereplő, ami eddig nem igazán volt jelen, nem nagyon emlékszem olyan bejegyzésre, amiben szere…
Tulajdonképpen ezek szimpla téli manikűrnek készültek, viszont saját bejegyzést valamiért nem kaptak, így úgy gondoltam, miért ne kerülh…
És itt vagyok az év legutolsó tag bejegyzésével :) Nagyon szeretem a karácsonyt, már nagyon benne vagyok, minden porcikám kívánja már az ün…
Ma egy csudajó DIY-bejegyzést hoztam, és leszögezném, nem az én kivitelezésem lett csudajó, hanem maga az ötlet, és az inspiráció :D A B…
Mostanában elég sokat csíkozok (még ha ti nem is látjátok) :D Viszont nemrég láttam a neten egy, a mai manimhoz hasonló manikűrt (nem, nem …
Igen, végre hozzám is eljutott a Golden Rose kis mákos-pipacsos lakkja, a Jolly Jewels kollekció 110-es számúja. Imádom az üveget nézeget…
Lányok, jobb címet nem tudok adni, egyszerűen nincs megfelelő cím ehhez a bejegyzéshez. A-England. Kell még bármit is mondanom? Kicsit…
Ma megint egy tag bejegyzést hoztam, a második téliset, lesz majd még egy ebben a hónapban, karácsonyos, de az majd ha már tényleg közel…
A mai lakkot még kedden vettem (köszönöm Anyuu.), berohantam a DM-be, megnéztem a Sally Hansen lakkokat, nem igazán tetszettek első ránéz…
Először is csajszik, ez a 100. bejegyzés (ha a tegnapi nyereményjáték megosztosat nem számítjuk :( :D), nagyon örü…
Egy nagyon szuper nyereményjátékot szeretnék nektek ajánlani, csupán pár feltételnek kell megfelelni, és plusz esélyeket sem olyan nehéz…
Nagyon szeretnék egyet (mármint plédet:D) és a Tescoban láttam is Minnie egereset, de mindig van valami fontosabb, amit meg kell venni, í…
Nem, nem írtam el az essence fedőlakk nevét, hanem összekevertem a kettőt. Mindkettőből a régebbi kiadás volt meg, és bár félig voltak, kez…
Mikor megláttam a Rossmannban a NYC új lakkjait (ünnepi kiadás?), tudtam, hogy egyszer majd az enyém lesz a kék is. A zöldhöz hasonlóm van …
Először is, köszönöm nektek csajszik, túlléptük az 5ezer oldalmegtekintést :) Még Fruzsinál, a Breakfast at Fruh blog bloggerinájánál vo…
Nagyon szeretek tag-eket kitölteni, sőt olvasni is :) Azért az a címe, hogy az első, mert találtam még egyet, és azt is szeretném kitölt…
Ezzel nehéz hibázni, az arany és a barna szerintem nagyon jól összeillenek, mindig lesz 2 olyan árnyalat, ami passzol egymáshoz. Aztán egy…
Lezárult az utolsó előtti hónap is, a mai nappal elkezdődött a december :) Megmondom őszintén, vártam már,szeretek díszítgetni, legyen sz…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)