Lilák és arany...

Még hétvégén úgy hozta a sors/véletlen/Fortuna, hogy nyertem egy 12 darab lakkból álló szettet Asukénál, el sem hiszitek (na jó, lehet, hogy mégis), hogy mennyire de mennyire boldog voltam/vagyok, hiszen lássuk be, 1 lakknak is borzasztóan tudok örülni, nemhogy egyből 12-nek :D Külön-külön színmintát nem készítettem, ezt Asunál is megtekinthetitek, én úgy döntöttem, hogy komplett manikat hozok velük (nem kell hűde nagy manikűrökre számítani, kis egyszerűek).

 (látjátok a csodás glitterest? ahw..)
Szóval nem is ezt a bejegyzést terveztem mára....

Az üveg kupakja cuki tükrös, így láthatjátok benne a hiperszupercuki (nemlátszikrendesen) telefontokom :D Gyűjti az ujjlenyomatokat, mint minden ilyen, de ennyi baj legyen.
8 ml csoda van mindegyik üvegben, a lila/rózsaszín/kék csillámos kivételével mindegyik (számomra) tökéletesen fed két rétegben, a száradási idejüket nem tudom, esélyük sem volt megszáradni, mindegyiket ki akartam próbálni egyszerre :D

A 12 lakkból úgy gondolom, hogy hármasával csudajó színpárosításokat lehet összehozni, így 4 manikűr készült a lakkokból (elsőre persze, a lehetőségek tárháza majdnemhogy végtelen). Az első, amit láthattok, a lilák és az arany kombinációja, megmondom őszintén ez tetszett a leginkább elsőre. :) Na de mutatom is :)




20 megjegyzés

  1. Nagyon jó helyre kerültek a lakkok gratulálok: ) Nagyon klassz manit hoztál össze *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) a többi mani ilyesmi lesz igazából, ez csak amolyan próba :)

      Törlés
  2. ez a glitteres valami álomszép *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, kár, hogy nem fed önmagában, pedig szerintem úgy lenne a legszebb, de így sem panaszkodom, hiszen nagyon szép így is, alappal :)

      Törlés
  3. szokatlan színkombó, de tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek a lakkok és nagyon szép lett a manikűr is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lakkok gyönyörűsége nem az én érdemem, de a manira vonatkozó részt köszönöm :) Majd készítek másabb/bonyolultabb manikűröket is velük, legalábbis tervezem :D

      Törlés
  5. Szia!
    Gratulálok!
    Nagyon jól összekombináltad a lakkokat, a többire is kíváncsi vagyok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi szépen :) igyekszem a többit is megmutatni :)

      Törlés
  6. Nagyon jól sikerült manikűr, és persze a lakkok színe is csodálatos főleg egy olyan lila-fannak, mint én. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom, hogy bejön ez a lila, egyszerűen gyönyörű, az egyik legkedvencebb darabom ebből a szettből :D

      Törlés
  7. Nagyon csinik! Így együtt meg pláne. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép manit alkotnak így együtt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól kombinálhatóak szerencsére, így könnyű szépet kihozni belőle :)

      Törlés
  9. Azta, nagyon jól néznek így ki együtt, nem is gondoltam volna :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.