L'Oréal Les Blancs | 859 Gourmandise

Ma egy olyan lakkról írnék, amit már meg akartam venni párszor, de egyszer ezért, másszor azért nem sikerült, aztán a Glamour-napokig akartam várni, de végül nem tudtam otthagyni a DM-ben :)
Ő pedig nem más, mint a Gourmandise a L'Oréal Les Blancs nevű kollekciójából.

Alapvetően ez egy igencsak világos pasztell lila, ami különböző fényekben már-már fehérnek látszik (valószínűleg innen a kollekció neve, de nem olvastam utána :D)

Elég folyós maga a lakk és ez meg is ijesztett kissé, mert féltem attól, hogy a folyósság mellé nem társul kellő pigmentáltság, de az első réteg meggyőzött arról, hogy de bizony, fog ez fedni két rétegben :) Az első réteg hajlamos foltos maradni, de egy kis odafigyeléssel ez kiküszöbölhető. Az ecsete a szokásos, hosszú és széles, lapított vége van, ami nekem talán az egyik kedvenc ecsetem, ugyanis 99%-ban sikerül vele hibátlanul lakkoznom :) 

A körmeim eléggé barázdáltak, így azt hajlamos kiemelni, de nem akartam még egy harmadik réteget felvinni. Mivel nem krémes a lakk, ezért szerintem max. a 4. réteggel tudtam volna eltüntetni a barázdákat (vagy fedőlakkal :))
Elég hamar szárad amúgy, lefotóztam, ültem pár percet a laptop előtt, majd az egeret akartam bedugni a laptopba, és közben folyton hozzáértem mindenhez a körmömmel (kábel, ilyen lakkos üveg, olyan lakkos üveg...), de semmi baja nem lett :)





Összességében nagyon örülök, hogy megvettem, mert igencsak bejön (a körmeimen is), és gondolkodom azon, hogy a barackos társát is a magamévá tegyem :)
Az árával még mindig nem vagyok kibékülve (1190,-), de remélhetőleg nem tör ki rajtam egy L'Oréal lakk felhalmozási időszak, mert akkor lőttek a pénztárcámnak :D:D

Kattintásra megnőnek! :)


A bal kezemen sokkal szebben sikerült a nyomdázás :)


Még két L'Oréal termékről szóló bejegyzéssel érkezem a hónapban (és ebből csak az egyik lesz körömlakk :))
Van lakkotok ebből a kollekcióból? Mi a véleményetek? :)

26 megjegyzés

  1. A barackost névnapomra kaptam. Jó kis lakk, bár a Bubble Gum barackosához gyakrabban nyúlok.
    Szép a nyomdázásod. Peacock?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, ennek a lemeznek nincs neve :)
      Köszönöm amúgy :)
      Hát én is szeretném még a barack színűt, az volt amúgy az első, amit meg akartam venni :D

      Törlés
  2. Nagyon szép színe van, és nyomdázva is szuper: ) amúgy röviden is tetszik a körmöd. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép a szín is és a nyomdázás is! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép a lakk és a nyomdázás is. Én a Glamour napok alatt szeretném majd beszerezni mert én is drágállom teljes áron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én is elég drágának tartom a mennyiséghez képest, de mivel nem gyakran veszek, 1-2-szer belefér :)

      Törlés
  5. Gyönyörű színe van :) Nekem is van egy hasonló Essence Show your feet lakkom, amit imádok. A kedvenc lila árnyalatom ha körömlakkokról van szó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer majdnem megvettem azt az Essence lakkot :D Mikor kettőt lehetett venni 649-ért azt hiszem, de végül ottmaradt. Amúgy ez sokkal világosabb még annál is, már-már fehérnek látszik :)

      Törlés
  6. Nagyon tetszik ez a lakk, és a nyomdázás is, ha lesz lehetőségem, Glamour napokon beszerzem :)

    VálaszTörlés
  7. De érdekes színe van, nem is tudom mire emlékeztet.. mindenesetre nagyon szép és tökéletes alap nyomdának vagy strassznak is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kellemes szín és elég sok lehetőség rejlik benne :)

      Törlés
  8. Drága. A színével semmi bajom nincs, de ha több réteges, akkor igen hamar elfogy. A nyomdázás nagyon tetszik!! Hasonló színt keresek, talán az új Moyra-kollekcióból a New York lesz ilyen fehéres lila, de még nem láttam róla képet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, drága. De egy pl. egy PP-hez viszonyítva már korántsem az, főleg, hogy ott is rengeteg krémes szín található, vagy akár az új The Bodyshop lakkok, amik meg még a PP-nél is drágábbak ár-mennyiség arányban :D Mivel ilyen színem nem volt, ezért egyszer-kétszer teljes áron, vagy valami akció alkalmával simán belefér.Persze ez az én véleményem :) Igen, hamar elfogy, ha az ember imádja és csak 2-3 lakkja van :D De másik 100 mellett simán elfér :) Ja és két réteg pedig minden lakkból kötelező számomra, akkor is, ha már egy rétegben fed, mert úgyis a másodikban teljesedik ki :)

      Törlés
    2. Igen, biztos sok ember őrültnek tartja azt, aki kiad pénzt egy PP-re :) Nekem is van, de csak kettő, egyik sem krémes. Azért írtam, hogy nekem drága, ha neked tetszik, akkor persze megéri. Nekem annyira nem kedvencem a lila szín, úgyhogy max. Moyrát veszek belőle. Ha odalennék ezért az árnyalatért, valószínű, teljes áron is megvenném. Mindenki költ valamire :)

      Törlés
    3. Jajj én nem bántani akarom azokat, akiknek van PP-je, nekem is van :D
      Így van, mindenkinek van valami olyan "dolga", amiért szívesen kiad "nagyobb" összeget :)

      Törlés
  9. Nagyon szép ez a lakk és meglepően jól fed világos létére :) . Ez az a lila szín, amit szívesen elfogadnék, pedig nem vagyok nagy lila-fan. Esélyes versenyző a Glamour-napokon ! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretem a lila lakkokat, bár ritkán viselem őket :) Glamour napokon pedig megéri a kosárba tenni :)

      Törlés
  10. Nagyon szép ez a lakk. Van egy hasonló Astor lakkom, az talán egy picivel sötétebb. :)

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos ez a lakk *.* Amúgy elég sokszor szokott akció lenni rájuk, három kettő áráért és hasonlók, szóval érdemes figyelni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, annyira kellemes színe van, hogy legtöbbször csak őt kenném fel, de akkor gyorsan elfogy :) Jelenleg még csak az az akció van, aminél féláron lehet bizonyos árnyalatokat megvenni, de remélem, sikerül majd akkor is lecsapnom rájuk, ha az általad említett lesz :)

      Törlés
  12. ez nagyon gyönyörű lett *w* mást nem is tudok írni, csak, hogy csodálatos *o*

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szép a lakk színe. :) És a nyomdázás ismét szuper lett. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.