Moyra Silk Nude & Aqua Jeans | Madrid & Easy Rider


Ma egyszerre két Moyra lakkot is szeretnék nektek megmutatni. Mindkettőt a Naillandből rendeltem, ugyanis mikor bementem itt nálunk a fodrászkellékesbe és rákérdeztem, hogy ugyan mikor lesz, a nőci csak bőszen rázta a fejét, tehát még csak választ sem kaptam a mikor kérdésre, így nem is volt kérdéses, hogy ha valaha is látok valahol az új kollekciókból, egyet-egyet a magamévá teszek :D (csak nem a fodrászkellékesnél...)


Nos, amelyikkel kezdeném, az a Madrid lesz. Őt a Lora által készített swatchok nézegetése közben szemeltem ki magamnak. Az ő képein felfedezhető egy kis rózsaszínes beütés, nálam ez nem jelenik meg. Viszont nagyon tetszik így is :)



Három vékonyabb rétegben kentem fel a körmeimre, 2-nél még átsejlettek a körömvégek, de a harmadik gyorsan orvosolta a problémát. A felülete mattra szárad, viszont a rengeteg ezüst mikrocsillámnak köszönhetően selymesnek tűnik a felülete. :)





És most el is érkeztünk a bejegyzés második alanyához, ami nem más, mint az Easy Rider az Aqua Jeans vonalból.

 Az üvegben kissé olajfoltra emlékeztet a színe, meglepő számomra, de tetszik. Mostanában egyre jobban nyitok a kék lakkok felé. Azt viszont már az elején lelövöm, hogy a körmömön ezt a lilás árnyalatot nem nagyon fogjátok látni, na nem azért, mert nincs, a valóságban láttam, miközben a körmeimet nézegettem (persze forgatni kell hozzá a körmöket :D), de a telefonom kissé nehézkesen akarja visszaadni, amit én látok :))

Szóval ittvan ő, az olajfolt - kék és lila színből tevődik leginkább össze, és tele van micro méretű pelyhekkel, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket :)


Az első réteg nem kimondottan volt bíztató, de végül 2 rétegben már igenis fedett. Bár a színe körmökön meg sem közelíti az üvegben látható telt színt, inkább csak egy gyenge másolat kerül a körmeinkre. Szép, szép, de többet akarok. (Nagyon lassan száradt nálam, ezt már csak így félve említem :D)


Az egyetlen kép, ahol valamelyest sikerült elkapnom a lilás beütést, remélem, ti is látjátok :)

Van lakkotok ebből a két kollekcióból? Vélemény? :)

23 megjegyzés

  1. Nekem a kék jobban tetszik, hogy nem lilás annyira. Anyu meg tudta rendelni nekem az új lakkokat, az én lakhelyemen lehet, csak jövőre lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én jobban örültem volna, ha jobban érvényesül benne a lila :)

      Törlés
  2. Megvan mindkét lakk nekem is. Ez a kék hihetetlenül gyengén fed és tényleg lassan szárad, de a színéért odavagyok. Az nekem is nagy szívfájdalmam, hogy a lila szín nem "jön át" a körmömön, de az is fura, hogy a te képeiden egészen más a színe, mint most az én kezemen. :) Tervezek róluk én is írni a hétvégével bezárólag, majd kukkants rá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, mindenféleképp megnézem :)) Más a színe? :D Hát, napfényben fotóztam, úgy kissé erőteljesebb és csillogóbb, mint mondjuk a szoba másik felében :) De nekem ilyen volt a körmeimen is :) Na de kíváncsian várom a te posztod róluk :D

      Törlés
  3. Ez talán akkor a másik duokróm lakk amit nem vettem meg. Teszteltem már a türkizes deep forestet, és mindenki oda van érte. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam nálad, de nekem nem igazán tetszett, azért választottam másikat :)

      Törlés
  4. Nálam is egy Silk nude van terítéken. :) Gyorsan megnéztem a linket, amihez Lorához vezet, tényleg fura a színkülönbség...nekem ez a szín jobban tetszik, amit nálad látok, és úgy emlékszem, hogy a boltban kikenve is a te színedet láttam. És persze nagyon tetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült rendesen megörökítenem :D

      Törlés
  5. Najó, rohanok az Aqua Jeans lakkokért *_* VÁÓÓ

    VálaszTörlés
  6. én a te képeden is elé rózsaszínesnek látom a Silk Nude-ot.. :D ajjaj, lehet velem van a baj. meg az iszonyú sárga bőrtónusommal esetleg, amiatt már más halvány rózsaszín lakkoknál is szóltak, hogy másképp mutat rajtam, mint máson. :D

    Az Aqua Jeans jobb lenne, ha a lila is előbújna belőle.. így szerencsére ő nem tetszik, huh ezt akár vehetjük spórolásnak is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nem baj, elég meggyőző volt a swatchod akkor is :D Igen, az Easy Rider valahogy sokkal szebben mutatna, ha olyan lenne, amilyennek lennie kell :))

      Törlés
  7. Én a Londont vettem meg, de a Madridon is gondolkodom.. na jó, úgyis megveszem, hiszen csak 320 forint. A kékeket csak megcsodáltam, de azok nem az én lakkszíneim :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyiért ajándék :D Én 580-ért rendeltem (így se egetrengető az összeg :D), meg a fodrászkellékesben is hasonló összeg, de 300 Ft-ért én nem is gondolkodnék :D

      Törlés
  8. Kék színe kár hogy rosszul fed, de imádnám már csak a színe miatt is, mert gyönyörű!!! Kéket majd mindenképp beszerzem.
    Most nekem ez a Madrid színű lakk nem annyira jön be, pedig szeretem a nude színeket, de valahogy nem az igazi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg pont ezért készítettek többféle nude-ot, hogy mindenki megtalálhassa a magának valót :)

      Törlés
  9. I like both of them, I guess the silky nude a bit more, it is a real pity I cannot get any Moyra's here, at my place.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. I'm glad you like them. It's so sad you can't buy Moyra. :/

      Törlés
  10. gyönyörű lakkok, az első különösen tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, nagyon szépek! A Moyrának egész érdekes és szép kollekciókkal sikerült az utóbbi időben előrukkolnia :)

      Törlés
  11. Épp most kentem fel az egyik Aqua Jeans lakkot (Blah blah blue), és ez is csak 3 rétegben fed tökéletesen, piszok lassan szárad, és még bubisodik is. Kár érte, pedig nagyon szép színe van... :(

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.