kreativajandek.hu | HOME

Pár napja Edit megkérdezte tőlem, elfogadnék-e egy HOME feliratú ajtódíszt, hogy aztán kidíszítsem a saját ízlésem szerint, én pedig örömmel igent mondtam, hiszen szeretem a lakást csinosítgatni (főleg, ha szabad kezet kapok...)



Az első, amit csináltam vele, hogy kapott egy akasztót. Nem tudom, hogy hívják, nekem ez csak csomagkötöző :D Szépen fontam belőle egy megfelelő hosszúságú akasztót, majd rácsomóztam :D. Azért azt választottam, és nem mondjuk rendes szatén szalagot, vagy akármi mást, mert szerintem ez teljesen jól illik a natúr vonalhoz. Igazából próbáltam végig csak egy nagyon minimális díszítést alkalmazni, és nem elnyomni a természetes hatást, mivel nekem nagyon bejött önmagában is :D



Szóval összeszedtem őket, lesz ami lesz alapon:
Amit mindenféleképp szerettem volna, hogy legyen rajta, az a dekortapasz és nyomdázás. Imádom ezt a két díszítési lehetőséget, és kombinálni akartam őket. A filc még egy korábbi elképzeléshez kellett volna, és nem a díszítésben vett volna részt, hanem csak az alapok előkészítésében :)



Végül ez sült ki belőle:
A szívecskés dekortapaszban az tetszik, hogy a szívek áttetszőek. A nyomdázást sem vittem túlzásba, két Pet'la lemezről vannak a minták, az egyik a Shilouettes, a másik pedig a Texty Text.
Az otthon nekem a családot és a szeretetet jelenti, ezért a felirat és a kézen fogva "bámészkodó" pár (gyerekek :D).


"LOVE IS PATIENT. LOVE IS KIND."


 Végül felakasztva az ideiglenes lakhelyére, ami jelenleg a konyha. Reggel ott kezdődik és este ott végződik a napunk (leszámítva a le és felkelést, mert azt még mindig ágyban tesszük :D).



Azt hiszem, sikerülhetett volna egy minimálisan jobban is, de ennek ellenére elégedett vagyok a végeredménnyel.
Ha tetszik nektek is, meg tudjátok vásárolni a kreativajandek.hu oldalán. A minőségére és az árára sem lehet panasz szerintem. Van egy szatén szalagos, festett párja is, szintén megtaláljátok a weboldalon.

Nos, nektek hogy tetszik?

14 megjegyzés

  1. Óóóóó, nagyon szép lett :)
    Én is kaptam ilyet, bár egész más koncepcióban gondolkodom. :D
    Nagyon tetszik a tiéd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Kíváncsi vagyok, a tiéd milyen lesz :)

      Törlés
  2. Mindent el tudtam volna képzelni, hogy mi sül ki majd belőle, de ezt nem.... és ez a legjobb, gyönyörű lett, a szerelmespár és a feliratok jól mutatnak a dekorszalaggal! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik! :) Hangulatos lett a díszítés.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon klassz lett így, hogy kidekoráltad. :)

    VálaszTörlés
  5. Igazán hangulatos lett! :)))
    Még pár hete, amikor a tél ellen, tüntetőleg egy csokor tulipánt vettem a virágosnál, hazajött velem egy home-feliratú asztaldísz (talpas), én meghagytam a maga, kissé egyenetlen, nyers fa valójában. Nomeg közel sem vagy ilyen ügyes és kreatív, mint Te! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a tulipánt :D Amúgy nekem is nagyon tetszett magában, csak úgy natúran a dísz, de azért kaptam, hogy díszítsek, úgyhogy gondolkodnom kellett, milyen legyen :D

      Törlés
  6. Nem tudom írtam-e de képzeld, hogy annyira megtetszett a madzagos megoldásod, hogy azóta így adom a színeseket is :) Köszi az ötletet Ciska! Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy én is "hozzáadhattam" valamit az oldalhoz és a termékekhez :) Köszönöm! :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.