NEW IN | Sophin

Még tavaly az Instagramon böngészve ráleltem egy csodás lakkokat felvonultató márkára, ami nem más, mint a Sophin. Leginkább orosz bloggerinák körmein láttam, és elég meggyőző volt. Ezért úgy döntöttem, rákérdezek a Sophin Insta oldalán, hogy hogyan tudnék rendelni....

Vártam, vártam, majd pár nap múlva jött egy email, amiben leírták, hogy sajnálják, de Magyarországról sehonnan tudok rendelni, viszont a blog miatt szívesen küldenek ajándékba párat. El sem hiszitek, mennyire jó érzés volt olvasni, és mennyire nehéz feladat volt válogatni. Mivel nem szabtak limitet, ezért úgy döntöttem, 4-et választok, de megírtam nekik, hogy ha ez sok, akkor válasszák ki a nekik tetsző 1-et, és azzal is tökéletesen boldog leszek. 

Március 13-án hívott a munkahelyről a titkárnő, hogy csomagom érkezett, és igazából fogalmam sem volt, hogy miről beszél, hiszen semmit nem rendeltem, majd mikor felolvasta a címzettet, egyből mentem is érte. :D
Az irodába belépve viszont megcsapott a lakkszag. Nem is értem, miért nem tették ki onnan addig valahova. Szóval a lakkszagból már tudtam, hogy valami nem oké, ezért megkértem, hogy még ott gyorsan hadd bontsam ki. Hát, kissé elkeserítő volt a látvány, a csodás rózsaszín lakkban úszott minden. Vagyis majdnem minden, ugyanis 5-ösével csomagolták be a termékeket (4-et választottam, helyette 10-et kaptam, úristen, gigantikus mértékű boldogság volt és van még mindig bennem), mindegyik lakk külön bubifóliában, úgyhogy szerencsére csak 2 lakk üvege lett kissé rózsaszín. Úgyhogy nem is értem, hogy ennyire bombabiztos csomagolás mellett hogy sikerült mégis eltörnie, ráadásul nem maga az üveg, hanem az üveg nyaka maradt benne a kupakban és az vált le az üveg "testéről")...
Na mindegy, panaszkodás OFF, hiszen emellett még mindig maradt 9 szuper termék, ami kipróbálásra várt.
És egy kis plusz infó, azoknak, akik esetleg rendelkeznek orosz ismerősökkel.
Az EZEN a linken található orosz webshopban ugyan csak orosz címre szállítanak, de ha tényleg van kinn valami ismerős, akkor elképzelhető, hogy megéri próbálkozni. 

És akkor most maguk a lakkok. Többféle kollekció található meg ennél a lakkmárkánál (kicsit sajnálom, hogy mikor én választhattam, a holo lakkok még nem voltak :D). És nevük is lehetne a lakkoknak, de jó, befejeztem :D


Macaron nr. 343
Csodálatos pasztell barack szín, 3 vékony réteggel tökéletes fedést lehet elérni. A száradási sebessége normál tempójú. þ

Vinyl polish nr. 26
Ő a sima lakkok közé tartozik, vagyis nincs külön kategóriába sorolva. Csodaszép piros lakk. 2 rétegben látható a körmeimen, magától is csodaszép vizes fénye van, a száradása viszont kissé lassú. þ

 Special Effect 3D nr. 330 (neki már neve is van, Dream)
Tényleg olyan, mint egy álom. Bár 3 réteges, viszonylag gyorsan szárad. A halványkék alap tele van glitterekkel, és feldobják nagyon az összképet. Az eltávolítása is egyszerű, a glitterek nem túl ragaszkodóak, csak lemosás után nem árt egy kézmosás, hogy a bőrre került glittereket is eltávolítsuk. þ

Special Effect - Virtual top nr. 331 (Genius)
Színes és ezüst glitterekkel teli fedőlakk. Leginkább olyan, mintha homoklakk topper lenne, ugyanis száradás után érdes marad. Önmagában 3-4 rétegben képes fedni. Gyorsan szárad. þ

Chrome and chromatic nr. 320

A promoképen nagyon kellemes rózsaszínnek tűnt, hát a valóságban inkább bronzos, amivel nem lenne gond, de borzasztóan kezelhetetlen. Nagyon csíkozódik, lehetetlen szépen felvinni, a barádzált körmök nagy ellensége, folyik, amerre akar, a második réteg felszedi az elsőt, és uborka formájúnak tűnnek tőle a körmeim - amin ilyen, azt már vállalhatatlannak találtam, és végül töröltem a bejegyzésből. Nyomdázásra sem igazán alkalmas, akármilyen gyorsan próbáltam rányomni a körmeimre a mintát, a mintából egy kevés mindig a nyomdázón maradt... ý

Sophisticated nr. 327
Fekete jelly alapban megannyi fehér glitter. 3 réteg, de nem bánom, gyorsan szárad, szépen terül és igazán érdekes a fekete-fehér összhatás. þ

Space sand nr. 317
Űrhomok. :D Nagyon minimálisan érdes, viszont a színe valami csodálatos, bár leginkább ősszel lesz majd aktuális. Lilás alapban megannyi arany glitter található, ezek adják a fényét is. 2 rétegben kellemes lila, egy harmadikkal előjön egy sötétebb árnyalat, a képen is 3 réteg van. Gyorsan szárad, de ez el is várható egy sand lakktól. þ

Satin effect nr. 317
És a végére hagytam a nagy kedvencem, a tökéletes hercegnős lakkot. Világos, piszkos rózsaszín alapban milliónyi ezüst mikroglitter, és mattra szárad, az ezüstnek hála viszont kap egy kis szatén fényt (selymességet), innen is a kollekció neve. 2 réteg, gyors száradás, és a színe is telitalálat, pedig róla hittem azt a legelején, hogy őt biztosan nem fogom szeretni, de szerencsére tévedtem. þ

Került még a csomagba egy korrektor is, ami a bőrre került lakkot hivatott eltávolítani. Igazából az Essence erre való stiftje is pont ugyanezt tudja, úgyhogy emiatt felesleges rendelni, de egyébként tökéletesen végzi a dolgát, a sötét lakkok viszont hamar befogják. A végében 3 plusz filcvéget kapunk, de a benne levő lemosó mennyiséghez képest a 3 fej elég hamar fogy... Bár én úgy szoktam, hogy a filcvégeket formára vágom, és utána még használható, de a 3 fej ennél, az Essence-nél és minden más ilyennél kevés. Bár, aki nem használja, annak nem... þ

Weboldaluk: http://www.sophin-cosmetics.com/
Instagram: https://instagram.com/sophincosmetics/

Összességében nagyon elégedett vagyok a lakkokkal (leszámítva a krómot) és a korrektorstifttel is, szuper termékek. Igyekszem majd őket nyomdázások alapjaként is használni (nálam leginkább ezért fogynak a lakkok :D), és majd úgy is megmutatni a szépségüket :)
És tényleg, ha egyszer valahonnan majd lehet Magyarországra is rendelni, szerintem ne hagyjátok ki - én sem fogom :)

22 megjegyzés

  1. Nagyon szép lakkok! De szerencsére nem annyira, hogy megszakadjon a szívem, amiért nem lehet itthonról rendelni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nem extra és megismételhetetlen lakkok, de a többség minőségével teljesen elégedett vagyok, csak ezért ajánlom :) No meg mert szépek :D

      Törlés
  2. Jó kis poszt lett Ciska, sokat dolgoztál vele! :)
    Szépek valóban, de őszintén szólva annyira nem nyűgöztek le, vannak náluk sokkal szebbek és különlegesebbek, amik ráadásul könnyedén elérhetőek. Szóval nem sírok érte. Viszont egy DL restocknak már örülnék a Naillandnél. :)
    A másik az, hogy én az ilyen "sehonnan nem rendelhető" márkákkal nem tudok mit kezdeni. Ha egy márka azt akarja, hogy nála költsem el a pénzem, akkor törje magát egy picit azzal, hogy biztosítja ennek a lehetőségét. Én mint vevő, biztosan nem fogok küzdeni érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, érthető, hogy az ember most hirtelen nem fog külföldi kapcsolatokat kialakítani emiatt, csak beleírtam, hogy van ilyen lehetőség annak, aki esetleg a lakkok iránt érdeklődik és már vannak orosz ismerősei. Nem szeretném őket senkire rátukmálni, egyszerűen éltem a felajánlott lehetőséggel :)
      A DL restockra szerintem még várhatunk, bár nekem is van 1-2 kinézett lakkom, ami jó lenne, ha a készletemben (és a körmeimen) lenne :D

      Törlés
  3. Nagyon szépek.
    Valamelyik nap láttam egy lakkot ebből a márkából egy orosz blogon, nagyon tetszett a lakk színe, sokat keresgéltem, h honnan lehetne beszerezni, de láttam lehetetlen, így marad a nézegetés mert vásárolni nem lehet. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, én is szerettem volna venni, végülis ebből indult ki ez az egész, de örülnék, ha tudnék venni, mondjuk a holo kollekcióból, mert nagyon tetszenek :)
      Leginkább tényleg orosz bloggerinák körmein lehet látni, de hát nekik van honnan rendelni :/

      Törlés
  4. Nagyon szép színek! Sajnos én is jártam már így, hogy összetörve érkezett meg a lakkom, magam sem értem, hogyan, de az üveg nyaka maradt benn nálam is kupakban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez volt az első és remélhetőleg az utolsó is :D

      Törlés
  5. Nagyon tetszik ez a hozzáállás a márka részéről, a küldött lakkok mennyisségéről már nem is beszélve. Sajnálom azt az egyet :( szép kis lakkok ezek :)
    A filc fejét amúgy körömlakklemosóval nem lehet esetleg megtisztítani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kipróbáltam most gyorsan, de nem szedi ki belőle, legalábbis nekem nem sikerült :)
      Igen, nagy meglepetés volt, hogy mennyi lakkot kaptam, nagyon boldog vagyok még mindig, hihetetlen jó érzés, sőt igazából inkább elismerésnek érzem, hogy amit csinálok, az jó, akkor is, ha nem profi ez az egész, amit összehozok :)

      Törlés
  6. Micsoda rendes cég. :) A lakkok szépek, de nekem sem szakad meg értük meg a szívem. persze megdobálnának párral nem utasítanám vissza. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kimondottan vettem is volna tőlük, annyira tetszenek, de nem vagyunk egyformák :)
      Igen, nagyon rendesek, engem is meglepett, már a felajánlás is, hát még a mennyiség.

      Törlés
  7. Az "űrhomok" nagyon szép szerintem, de a többi valóban nem valami nagy extra. Viszont a cég hozzáállása valóban példa nélküli, nem is hallottam még hasonlóról. Örülök, hogy ilyen öröm ért! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Tényleg nehéz elhinni, még nekem is, felemelő érzés :)

      Törlés
  8. A "barackos joghurt" színű tetszik (ha választani kéne), de a többi egyáltalán nem, szóval nekem sem szakad meg most a szívem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze egyik sem valami forradalmian új szín, finish, de azért találni szépeket náluk :)

      Törlés
  9. Szép mindegyik. A cégtől meg irtó kedves, hogy küldtek ajándékot :D Ki tudja, lehet később Mo.-ra is szállítanak majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én reménykedem abban, hogy egyszer majd lesz lehetőségem rendelni tőlük :)

      Törlés
  10. De rendesek! :) Szépek a lakkok is az első és az utolsó valami csodás! :)

    VálaszTörlés
  11. Most meglepődtem: nagyon nem szeretem a nude-os lakkokat, mégis az első a legszebb számomra!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom, van benne valami, ami a "semmilyensége" ellenére megfogja az embert :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.