BPS | Dry water marble fésű


A mai bejegyzés erről az érdekes kis szerkezetről fog szólni, amit szintén a Born Pretty Store jóvoltából próbálhattam ki. Magamtól biztosan nem vettem volna meg, nem valószínű, hogy ki fogom rendesen használni, de szerettem volna kipróbálni, hogy tényleg jó-e arra, amire kitalálták ezt a kis fogas, régi fésűre hajazó szerkezetet. A címből úgyis látjátok, hogy mire való ez a kis cucc. Bár azt hittem egyébként, hogy a webshop képen látható kis kör alakú fém lemez is hozzá tartozik, de nem tudom, ezt honnan szedtem egyébként, mindegy is :D
Úgyhogy szerintem lássuk is, mit tud, és mi a véleményem róla :)

Kipróbálásnál az első dolog, ami feltűnt, hogy elég vastagok a "fogak", így nem mindig mintát rajzolnak a lakkba, hanem inkább mélyedést, üres réseket alakítanak ki. Talán egy vékonyabb, hegyesebb fejű "fésűvel" könnyebb lenne. Egyébként rendes water marble technikához nem is tudom elképzelni ezt a kis szerkezetet, nekem ahhoz valahogy eléggé idegen, fólián vagy bármilyen lemezen könnyebb húzkodni, de nem tudom, nem próbáltam vízben használni.
Ami viszont tényleg előnye, hogy a sok fognak köszönhetően egy szép sormintát kapunk, tehát az egész water marble mintánk ugyanúgy fog nagyjából kinézni, nem lesz az, hogy itt vékonyabb, kisebb lett a minta, máshol meg gigantikus nagy paca keletkezett. 
Szóval én ezt alkottam. A kép jobb oldalán egy kezdetleges minta van, csak végighúztam a lakkokon :D A középső mintát viszont úgy készítettem, hogy átlósan mindkét irányból (a bal felső és a jobb felső sarokból is) egyszer végighúztam, így kialakult ez a kis minta, nekem egyébként eléggé tetszik.


Majd elkészült ez a manikűr vele. Nem használtam rá fedőlakkot, ugyanis csak meg akartam mutatni, hogy milyen körmökön, és utána egyből le is mostam, de szerintem azért szuper mintát sikerült készíteni és körmökön is valóban mutatós.


Hogy kiknek ajánlom?

  • akiknek nincs türelme a water marble technikához, macerásnak tartja
  • akinek többnyire csak csalódás ez a technika
  • aki szeretné ezt a jópofa fésűt kipróbálni
  • szereti, ha ugyanolyan minta van a körmein, de nem szeret (túl sokat) pepecselni

Ha tetszett ez a kis fésű (igen, vagy 80x elhangzott a posztban a fésű szó :D), akkor az alábbi linken megtalálod a webáruházban:
http://www.bornprettystore.com/nail-water-marbling-comb-practical-marbling-comb-nail-tools-p-20690.html


A KYSQ10 kód pedig 10% kedvezményt jelent, tudjátok :)



Nos, mi a véleményetek? :D

29 megjegyzés

  1. Oké, ostoba vagyok, tegnap a fb-s kép alapján azt hittem, ez valami hajra való cucc lesz :D Szép lett a minta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy vagy ostoba :D Én is valami hajkütyünek néztem elsőre :D
      Köszönöm ((:

      Törlés
  2. Láttam FB-n a képet, de fogalmam sem volt, hogy mi is ez, viszont a webáruházban sem néztem, meg, mert szerettem volna megvárni a posztodat. :)
    Szép lett a manikűröd, de szerintem én maradok a fogvájónál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Egyébként így kipróbálni jó móka volt, de nem hiszem, hogy gyakran előkerül majd :D

      Törlés
  3. Szépet lehet vele alkotni, de nem bírok elvonatkoztatni a fésű kinézetétől...

    VálaszTörlés
  4. Én azt hittem, hogy pontozásra találták ki azoknak, akik szeretnék, hogy a pöttyök pontosan ugyanolyan távolságra helyezkedjenek el egymástól... :D
    A manikűr gyönyörű lett, mint mindig, nekem tutira nem lett volna szívem lemosni. A fekete lakk micsoda egyébként? Elsőre DL Gothic Veil-re tippeltem, de lehet akár PP Darcy vagy Zoya Storm is, vagy gondolom más is, szóval áruld el kérlek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra sem lehet rossz :D Majd kipróbálom :D
      El Corazón Cosmos a fekete :)

      Törlés
    2. Hát köszi! Ezt sosem találtam volna ki! Viszont sokkal szebb a körmeiden, mint a HP képein, szóval egy legközelebbi rendelésnél tutira veszek egyet, ha lesz belőle. :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszik, bár ezen a képen elég csálén állnak a körmeim :'D Instán van fenn róla napsütéses kép is, imádom, az egyik (ha nem a) legszebb fekete lakkom :)

      Törlés
  5. elég érdekes szerkezet, nem is gondoltam, hogy ilyen szépet lehet vele csinálni, magamtól lehet én se venném meg, de persze ez inkább tényleg azoknak való akik kihasználnák :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az első próbálkozásaimat láttad :D Elég bénák voltak ehhez képest :D

      Törlés
  6. Olyan ez, mint egy apró hagymafésű :D
    Jó kis cucc, de azért abszolút nélkülözhető darab (legalábbis ezt gondolom róla most :)
    A manikűr szuper lett, én biztosan nem mostam volna le a körmeimről! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Én sem tartom kihagyhatatlannak :D

      Törlés
  7. Jéézusom! Hát ez lett volna az utolsó, amire gondolok a funkciójával kapcsolatban. :D Tényleg szuper lett a minta, de én sosem bánom, ha nem egyenletes a marble-minta, a valóságban sem az a márvány, úgyhogy nem tartom valószínűnek, hogy valaha is beruházok egy hasonló szerkezetre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Persze aki élvezi a pepecselést, annak ez csak felesleges kacat lenne :D

      Törlés
  8. Hozzám is érkezik ez tesztre. :)
    Amúgy a manikűr tetszik,szép lett a minta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Kíváncsi vagyok, hogy te mit alkotsz majd vele :D

      Törlés
  9. Uhh de jól sikerült vele a minta*-*

    VálaszTörlés
  10. nagyon szép lett a mani - a kezdőképen viszont meglepődtem, azt hittem ez egy hagymavilla :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Nem vagy ezzel egyedül, más is gondolt már erre :D

      Törlés
  11. Nekem nagyon tetszik ez a mani kár érte, hogy lemostad! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Sajnos nehezen bírom ki egyetlen manikűrrel/nap :D

      Törlés
  12. Szép lett a minta és a mani :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.