Csajos nap a Rossetti Bizsuval (és egy majdnem hétvége Bp-n...)

Nem tudom, emlékeztek-e arra, miszerint még jópár (majdnem 2 hónapnyi) héttel ezelőtt megosztottam a blog fb- oldalán egy felhívást, amit a Rossetti Bizsu tett közzé. Jelentkezni lehetett egy csajos napra, amiben a kiválasztott lányok sminket, frizurát és manikűrt kapnak. Ki is írtam, mennyire jó lenne, ha az én megosztásom hatására is jelentkezne valaki, és így a blog olvasói közül kerülhetne ki az egyik szerencsés csajszi, de erről majd később...

*Hosszú poszt következik!*

A felhívás után megkérdezték tőlem, lenne-e kedvem elvállalni a "manikűrös" szerepét. És akkor itt egyszerre hatalmas öröm és "fogalmamsincsmitcsináljak" lepte el az agyam. Nem volt egyszerű válaszolni, nagyon nem, én ilyen dolgokban nyuszi vagyok, szeretek a háttérben meghúzódni, de tényleg, és anyu körmein kívül másét még nem festettem, főleg nem mások előtt, majd végül rászántam magam, mert igenis ki kell lépni a megszokottból, a komfortzónánkból, ki kell próbálni új dolgokat, akkor is, ha előtte nap nem tudsz inni meg enni a 2 és fél órás buszút alatt, annyira rosszul vagy és izgulsz :D

Pénteken fél 1-re értem Budapestre. A délután nagy részét Petrával és Julcsival töltöttem, nagyon élveztem, és bocsi lányok a naillandes maceráért, de ez van, ha az ember évi 1-2-szer jut csak fel oda, aztán még csalódik is :D Sorry, de tudjátok, milyen ez :D Estefelé még egy szuper kutyasétáltatás is becsúszott, nagyon élveztem az egész délutánt. Jó volt veletek lenni, na :)
Aztán végül éjjel baromi rosszul aludtam, nem a hálótársam miatt, ő nagyon szuperül végigaludta az éjszakát :D, hanem mert manikűrökön kattogott az agyam. Tudom, nem vagyok normális, de ha valamit csinálok, azt szeretném jól csinálni, és szeretem, ha minden a maga rendje és módja szerint történik. 

Szóval július 4, 10:00. Még jóval (pár héttel) előtte megkértem Petrát, hogy kísérjen el erre a délelőtti programra, sokat segített a jelenléte (<3). Aztán beléptünk, és wow. Ami ott van, az maga az ékszermennyország. A Rossetti Bizsus lányok valami elképesztően kedvesek, hihetetlenül segítőkészek, nagyon örülök, hogy megismerhettem a többségüket személyesen. Nagyon pozitívak, mosolygósak, és közvetlenek, úgyhogy hamar fel tudtam oldódni szerencsére, Amíg a "kiválasztott" lányok sminkje és frizurája készült, Petrával ékszereket válogathattunk. Lányok, imádom az ékszereket. De ott annyi, de komolyan mondom annyi van, hogy legszívesebben felénél feladtam volna a válogatást. Egyébként az is nehezítette a dolgom, hogy az utóbbi időben baromi kritikus vagyok :D

Majd nekiállhattam a manikűröknek (egyébként senki ne számítson hűha manikűrökre, mindkettő igencsak szolidra sikerült, de nem is a manikűrök voltak a fotózás fő alanyai :)). Nagyon jó hangulatban telt a lakkozás közben eltelt idő, és persze megérte sok (kinek mi a sok :D) lakkot vinni, nem sok maradt kihasználatlanul :D


A dobozban is volt bőven lakk, javarészt kék, zöld, és korall lakkokat vittem, de még Petra is besegített, és így is a készletünk töredéke volt csak nálunk...

A lányok ruhái, amiben fotózkodtak, kendők/sálak voltak, és eszméletlenül jól néztek ki, de komolyan. Egy kendőt rengetegféleképpen meg lehet kötni, és van, ami akár rendes ruhaként is hordható, az áttetszőbbek pedig akár strandon is jól jöhetnek.

Bogi kendője, amihez a manikűrt igazítottuk, egy teal alapon fekete-fehér pöttyös és pávatollas mintájú kendő volt. Majd jött a válogatás, hogy mi is legyen az alapszín, ami végül az ILNP Rehab lett. A gyűrűsujjára pedig fehér alapon fekete minta került a MoYou London Tropical 11-es lemezről. Na de az elején mondtam, hogy visszatérek a fb-megosztós dologra, Bogi mondta, hogy azután jelentkezett, hogy megosztottam a felhívást, úgyhogy nagyon örültem, hogy végül mégis bejött :D  És örülök, hogy megismerhettelek személyesen ^^




Veronika kendője fehér alapon párduc és zebramintás, rózsaszín és lila színekkel tarkított volt. Ehhez végül egy egyszerű manikűr készült, először alaplakk, majd egy neon rózsaszín Claire's és az ILNP Fame került a körmeire. Mindkét manikűrt a CG Everglaze fedővel zártam egyébként.



A lányok manikűrje együtt:



A manikűrök elkészülte után még válogathattunk ékszereket, úgyhogy végül eléggé sikerült felturbóznom az ékszerkészletem, persze választottam hugimnak is (aki eszméletlenül boldog volt, mikor végre el tudtam neki juttatni a két virágos hajpántot :D), meg Petra is választott pár szépséget (javarészt gyűrűket, egy ujjpercgyűrű-függőt köszönthetünk köreinkben :D). Egyedül tényleg nem ment volna, vagy esetleg este 7-ig ott töltöttem volna az időm... Köszönöm ezeket a szépségeket!


1-2-t már láthattatok egyébként Instagramon manikűrrel együtt :)


Természetesen a program fő résztvevőit sem szeretném kihagyni a bejegyzésből :)

Bogi

Veronika


A fotózás remek hangulatban telt, legalábbis a képek erről tanúskodnak :)

Azután még "visszakirándultunk" Petráékhoz, majd majd megejtettünk egy fagyizást hármasban. Egy keveset elidőztem még Petráéknál, majd sajnos menni kellett a buszra, de végre újra a párommal alhattam (két éve nem aludtunk külön egy napot sem :D), úgyhogy azért jó volt hazatérni, főleg ennyi sok pozitív élménnyel :)

Természetesen lakkos vonalon sem tértem haza üres kézzel:

A kép felső részét Petrától kaptam/vettem, de túlnyomórészt inkább kaptam. Az alsó szekcióból a TBS kézfertőtlenítőt Julcsitól kaptam, valami eszméletlenül fantasztikus illata van, és végre egy kézfertőtlenítő, ami NEM ragad... A lakkhígítót és az essence glitteres lakkot Elenitől, a királykék Adent pedig Adéltól kaptam. Amikről pedig nem esett szó a leírásban, azokat még pénteken (júli 3.) vettem, és kapnak is saját posztot természetesen.
Köszönök mindent lányok!

És nagyon szépen köszönöm a fantasztikus délelőttöt és magát a lehetőséget a Rossetti Bizsus lányoknak, egy felejthetetlen élményt kaptam tőletek!

A blogbejegyzésben felhasznált, a fotózásról és fotózáson készült fotókat Petra és György Zoltán készítette.
(a többit meg én :D)

18 megjegyzés

  1. Jó volt olvasni. Biztos, hogy nagyon vidám és szép nap volt! (-: Szép manikűröket alkottál a lányoknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a poszt meg a manikűrök :) Nagyon jól éreztem magam :)

      Törlés
  2. Jó kis bejegyzés és gratula a naphoz, ügyesen megoldottad a "feladatot" :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem jól tetted, hogy elvállaltad, hisz nagyon ügyes voltál! ;)

    VálaszTörlés
  4. De jó ksi nap lehetett! :) Szép manikat készítettél (most is) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nagyon élveztem, szuper volt :)

      Törlés
  5. Szerintem is nagyon ügyes voltál. :)
    Mekkora Pet'la lemez! Ez most egy naaagy vagy sok pici szorosan egymás mellé téve? :o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Az egy nagy, az új lemezek közül 3 mintáit tartalmazza, meg pár másmilyen minta is megtalálható rajta.

      Törlés
    2. Fú, akkor nagyon szerencsés vagy, hogy megvan neked. :)

      Törlés
  6. De jó élmény lehetett :)
    Nagyon szépek lettek a manikűrök és élveztem a beszámoló olvasását, átjött belőle a lelkesedésed ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Fantasztikus volt, de tényleg, nagyon boldog voltam és vagyok is, hogy részt vehettem, kipróbálhattam magam ilyen szituációban is :)

      Törlés
  7. Nagyon jó kis nap lehetett!! Szép munkákat készítettél, most is!! Tetszik nagyon hogy van előtte és utána kép :)

    VálaszTörlés
  8. Csodás manik! Gratulálok ^_^

    VálaszTörlés
  9. Jó lehetett ilyesmin részt venni, meg hát az ékszerek, lakkok :) Nagyon tetszik az a zöld mani!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó volt :) Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  10. nagyon jó lett ez a bejegyzés :) és biztos nagyon jó lehetett ott lenni és átélni :) szép körmöket csináltál, csinosak az ékszerek amiket kiválasztottál, a lakkok/lemezek is amiket vettél/kaptál is mind nagyon jó :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.