Dance Legend | Sahara Crystal *White noise

A homoklakkok iránti szerelmem ugyan töretlen, de egyre kevesebb kerül a kosaramba és a körmeimre is egyaránt. Viszont úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy ezt a rossz szokást megtörjem, így került hozzám egy szépséges Dance Legend lakk, a Sahara Crystal kollekcióból. A White noise névre hallgat. Egyébként ha valaki a tökéletes mákos darabot keresi, na ez egyike a tökéleteseknek, annyira szuperül mutatnak benne a fekete mini glitterek, mintha tényleg apró mákszemek lapulnának a fehér alapban, és kicsit mintha megtörnék a tiszta fehérséget, és helyette tényleg "zajos" lesz.



A lakkról:
Fehér alapban megannyi ezüst szilánk és fekete glitter lapul. 2 rétegben tökéletesen fed, de már az első is elég meggyőző volt, viszont mindenféleképp kellett rá egy második. Gyorsan szárad, homoklakk lévén, viszont nem túl érdes, ami jó azoknak, akiket irritál, ha nagyon karcol a lakk, és rossz hír azoknak, akik szeretik, ha jobban texturált, nem csak kis szolid. Felkenve már az ezüst glitterek nem kimondottan szembetűnőek (persze azért látszanak, de nem szemet szúróan), amit annyira nem is bánok, ugyanis fogalmam sem volt róla, még egy csomó swatch megtekintése után sem, hogy van benne egyáltalán.


(igyekeztem az üveg nyakát jól összekenni, mintha már annyi mindenen keresztülmentünk volna, tudjátok...)






Bátran merem ajánlani mindenkinek ezt a lakkot (valószínűleg magát a kollekciót is, ha mindegyik ilyen jó minőségű, mint ez). Beszerezni a Dance Legend webshopjában tudjátok. (A Hypnotic Polishnál is van ez a kollekció, de kimondottan ez a lakk nincs, viszont azért a többi is megér egy pillantást.)

9 megjegyzés

  1. Szép, szép. Két éve még ölni tudtam volna érte. Azóta leszoktam a homolakkokról.. mea culpa! Szóval ez biztosan nem lesz a kincsesládám lakója :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha megéri 1-1 különlegesebbet beszerezni, hátha szükség lehet rá (meg persze ha használja is az ember mellette :D).

      Törlés
  2. Nagyon tetszik,az egész nagyon el lett találva!

    VálaszTörlés
  3. jóféle lett ez a lakk :D amúgy néztem is, hogy ott vannak azok a kis ezüstkék, de viszont a körmödre felkenve, mintha nem is lennének :D egyébként így vagyok vele én is, mármint a homok lakkokkal, imádom őket, régen is szerettem, van is jó pár, de valamiért hanyagolom őket :D ( valószínű a lemosás miatt, lehúzható alapozó lakkokat annyira nem szeretem, és sose lehet tudni, melyik lakk fogja majd be a körmöt alufóliás lemosáskor )

    VálaszTörlés
  4. Ez tényleg nagyon szép lakk! Én is így vagyok a homokhatáú lakkokkal, hogy mikor berobbanta a köztudatba, szinte mindegy volt milyen színű, csak az legyen. :D Manapság háttérbe kerültek, nem is tudom magam sem miért..

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem a homok lakkokat és ez valóban nagyon szép.

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.