Áfonya mesék, avagy süni a családban

Egyszer már nekiálltam egy, a mi kis Áfonyánkkal foglalkozó bejegyzésnek, és igazából egész komplett volt a bejegyzés, de túl hosszú lett, és úgy gondoltam, hogy rövidebben is össze lehet egy sünis témájú posztot foglalni, még úgy is, hogy személyes dolgok is vannak benne.

Január óta élünk hármasban. Előtte is szerettünk volna már valami kisebb háziállatot, gondolkodtunk nyuszin, de rájuk eléggé figyelni kell, a hörcsögök "személytelenek", ahogy a halak is, olyat szerettünk volna, akivel foglalkozhatunk, de ha egyedül marad, sem lesz vele probléma. Így esett a választásunk sok-sok utánaolvasás és instagramos kép- és videónézegetés után a sünikre. Vagyis egyik nap Ricsi szólt, hogy vett egy sünit, és nemsokára hozza haza. :D

Pici Áfi.

Akkor még apró, egy tenyérben elférő kis gombolyag volt, mára már két tenyér kell hozzá, vagyis (és ez most furán fog hangzani) ha meg merném fogni, akkor mind a két tenyeremre szükség lenne. Áfonya és köztem valahogy nem alakult ki olyan bensőséges kapcsolat, mint Ricsi és közte. Nem mondom, hogy zavar, mert fantasztikus érzés nézni, ahogy ő kiveszi, vagy kukaccal eteti, meg ahogy Áfi viszonyul hozzá, a kezéhez bújik, szóval számomra ez is teljes mértékben kielégítő :)

Áfonya egyébként egy afrikai fehérhasú törpesün fiú, ha lány lett volna, akkor a Masni nevet kapta volna tőlem. Ne kérdezzétek, hogy miért, mikor nevek után kutattam, ez a kettő volt, ami megfogott.

Alapfelszereltség. Ketrec, süni, forgács, etető, itató, búvóhely, meg egy dunsztos üveg fedője pluszban, amit olyan jó érzés tologatni, szóval játék, persze labdája is van, azt általában reggelente a vizestálkájába helyezi... :D

Amit a sünikről tudni kell...
Nem szeretnék regényt írni, hiszen vannak oldalak, ahol utána lehet olvasni, hogy mit és hogyan, csak alap dolgokról és Áfi dolgairól írnék.
Van pár fontos szabály.. Nem lehet 15 foknál hidegebb helyen, mert ha téli álomra szenderül, akkor bizony kicsi az esély, hogy fel is ébred belőle. A következő, hogy nem szabad zajongani körülötte. Amúgy is bizalmatlan és félős állatok, nem feltétlenül kell ezt tovább tetézni :) Na meg a ketrecet takarítani kell rendszeresen, és akkor nincs büdi :D A sünik laktózérzékenyek, így nem ehetnek semmi tejterméket.

Áfikám nagyon szereti a lisztkukacot, a csirkés alutasakos macskaeledelt és a banánt. Alapvetően is kis szemű cicatápot kap, amit szívesen ropogtat. Más gyümölcsöt és zöldséget nem szívesen esik meg, a barackot egyenesen ellenségnek nézte, megnyalogatta, majd a türkéire kente, így lett narancssárga egy időre a fején a tüsije :D

A ketrecben szívesen van, sőt, ha úgy alakul, hogy kivesszük, egy bizonyos idő után inkább visszamászik a kék tálcába. Az ő házikója egy guriga volt először, majd miután kinőtte, kartonból hajtottunk neki odút. Mára már elég lapos, hiába készítjük ívesre, no meg Áfi is előszeretettel lapítja ki. Szereti a hátán cipelni, mintha kb. megvédené bármitől, akárcsak egy páncél :)

Éjszakára külön szobába tesszük, szerintem nem sok háziállat mondhatja el magáról, hogy saját szobája van :D

Most pedig jöjjön pár kép :)

Szégyenlős Áfi

Bájos

"Mi az nálad?"

"Jajj, ne hozz zavarba..."

Lábujjak és nózi

Egy sünpopi

Alvómód

Merengő Áfi

"?!"

"Muti már..."



Láááááb...

....és nózi







Banánnal szemez éppen :D

Lopakodó üzemmód

Látjátok, simán cipeli magával a házát... :D Oldalt is ki szokott kukucskálni, ha úgy van...


Tudom, hogy homályos, de egy nyelves kép mindig cuki. Kár, hogy ásítós nincs. :)

Ismerkedés a labdival, bár ez inkább ilyen "nem mész innen?" póz...

Egyébként, ha valakit érdekel, az én és Áfi instagram oldalán is láthattok még képeket és videókat is :)

Általunk is olvasott részletes oldalak:
EZ és EZ

27 megjegyzés

  1. Komolyan mondom, bearanyoztad a napomat :)

    VálaszTörlés
  2. Jajj nagyon cuki, annyira szeretem a kisállatokat egy sünt is elfogadnék de nekem a kedvenc a nyuszim, ő egy rendetlen tünemény, van egy kicsit antiszoc papagályom is, na meg két óriás afriakai csigám, de őket csak figyelgetni szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Fujj csiguk :D A nyuszik cukik, de azt olvastam, hogy rájuk nagyon figyelni kell, és mi nem vagyunk otthon napközben, így szóba se jöhet :/

      Törlés
  3. Már majdnem megörültem, hogy a süni az milyen jó ötlet lakásba, de hogy nem szereti a zajt, kiesett. Gyerek halat akar, többet, de már ott elakadtam, hogy kell felszerelés, meg ami elbírja az egészet, mindenféle növény és kavics, hát egyelőre feladtam. Főleg a költségek miatt.
    Áfi nagyon aranyos :) Egyedül marad vagy lesz egy lánysüni is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bírja a magas, éles hangokat, a hirtelen zajokat, nem túl kisgyerekbarát állat, de a kisgyerek megérti, hogy a süni mellett nem szabad zajongani :)
      Nem tervezünk mellé nőcit, egyrészt jól elvan egyedül (a jelekből ítélve), másrészt fogalmam sincs, hogy itt van-e olyan állatorvos, aki ért a sünikhez, szaporító pedig nem akarok lenni. :)

      Törlés
  4. De aranyos! Én is szeretem a süniket, bár az otthontartásukra nem biztos, hogy alkalmas lennék... :)

    Új a blogod dizájnja? (Vagy csak már régen jártam itt?) Jól néz ki! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Már régóta ilyen, hamarosan viszont lecserélem majd, a névvel együtt :)

      Törlés
  5. Nagyon kis aranyos! Amúgy kiállnék picit a hörcsögök mellett. Nem feltétlenül személytelenek ők sem. Nekem nem is egy olyan hörim volt, aki minden nap várta, hogy haza jöjjek, imádott a kezemből enni, rendszerint elaludt a tenyeremen és hasonló. :) Meg persze, akadt olyan is, aki nem nagyon szerette, ha kiveszem (a mostani is ilyen). Szóval ezt is hörcsöge válogatja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt hörcsögöm, nem is egy, úgyhogy nem ismeretlenül alkottam véleményt róluk :D Bár nyilván mindegyik más és más. :)

      Törlés
  6. Nagyon édes ez a kis sünbaba. :)
    Pár éve ősszel a szalmakazalban lakott nálunk egy süni. Egy ideig etettem is és olyan szelíd volt, hogy simán el tudom képzelni, elszökött valahonnét. Ha hívtam akkor jött, lehetett kézből etetni, szóval biztosan emberhez volt szokva.
    Egyszer aztán eltűnt, remélem még megvan valahol. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak egyébként, akik az erdei sünit is megszelidítik és kézhezszoktatják (de oke védett állatok), legalábbis azt nem tudom elképzelni, hogy egy törpesüni megszökjön, mert ők nem nagyon élik túl egyedül szerintem.

      Törlés
  7. Annyira nagyon aranyos!!!! (-: Nagyon tetszik a poszt, cukik a képek. (-:

    VálaszTörlés
  8. Hirtelen elkapott a sünvágy..aztán Rájöttem a belvárosban minden van csak csend nincs. Lehet simogatni? Amúgy ember barát állat?
    Pl a tengerimalackám nagyon az volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha kézhezszoktatod, akkor simán, de ehhez türelem kell :) Ricsi már emelgeti állandóan, Áfi meg hősiesen tűri :D

      Törlés
  9. Milyen aranyos ez a kicsi Áfonya. :)

    VálaszTörlés
  10. Irtó aranyos és nagyon jó nevet választottatok neki. Nem akartok mellé egy társat? Lehetnének pici sünök. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.