ILNP | 1UP


Amikor megjelent az ILNP új, Ultra Holographic kollekciója, párat egyből kinéztem magamnak, és reménykedtem, hogy a pesti utam során majd beszerezhetek személyesen 1-2-t, de nem így lett, hanem rá pár napra érkezett. Mindig így járok :D Végül sikerült nemrég megrendelnem a 1UP nevű, érdekes zöld lakkot, Ricsitől kaptam ajiba :3 <3



A lakk nevéről az alábbi kis Super Mario-s figura jutott eszembe, sőt, akárhányszor meglátom az üveget, mindig eszembe jut.
A növesztő gomba (élesztőgomba :D).
Semmiféleképp nem akartam kihagyni a posztból, ha már minden egyes felkenés alkalmával rá asszociálok, akkor helye van ebben a bejegyzésben, természetesen!


Na de a mai bejegyzés főszereplője nem a gomba, hanem a lakk kell, hogy legyen, így a továbbiakban róla írnék. Azt, hogy milyen zöld, nem tudom meghatározni, ugyanis rá nézve semmi nem jut eszembe. Se fű, se lime, tényleg, semmi egyáltalán.
A körmeimen két rétegben látható, helyenként, így utólag a képeket nézve elkélt volna egy harmadik is, de most már mindegy :D Viszonylag gyorsan szárad, de az eddigi pár felkenés során használtam hozzá fedőlakkot is, ami jelentősen megrövidíti a száradással eltelt időt.
A lakk ezerszer szebb, mint a képeimen, sajnos képtelen vagyok visszaadni a valódi arcát.

Természetes fényben:

Erőteljes napfényben:




Nagy vágyam mostanában egy brutál pink holo lakk, aminek a blog facebook oldalán már hangot is adtam, és a Paige jelenleg tökéletesen megfelel ennek a kritériumnak swatchok alapján is, úgyhogy jövő hónapban szerintem a magamévá teszem :D És ha a 1UP-ból indulok ki, biztosan nem fogok csalódni a Paige-ben sem :)

Nektek hogy tetszik ez a kollekció?

17 megjegyzés

  1. Tudomásom szerint maga a lakk konkrétan tényleg ezután a Super Mario-s gomba után lett elnevezve! :)
    Az egész kollekció nagyon tetszik, de sajnos megrendeltem az egyetlen színt belőle, ami mégsem. Tettem egy próbát a Walking Home-mal, mert utálom a lilát és majd hátha megszeretem, ha ilyen szemkiverősen holo. Hát nem.így lett, most árulom és bánom, hogy nem a 1UP vagy a Ten Fold jött :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor jól ráéreztem a dologra :D
      Nekem szerencsére csak pár lakk tetszik a kollekcióból (nálam ez olyan, mint a zenei albumok, az összes szám nagyon ritka esetben tetszik, általában csak pár :D)
      Pedig a Walking Home sem csúnya, de hát ha nem, akkor sajnos nem... :/

      Törlés
  2. Szerintem egyik ultra holo lakkban sem lehet csalódni. *_* Ez is milyen gyönyörű már!! Mondjuk ahogy közeleg az ősz, egyre kevésbé vágyom rá, hmm... :D Ja, és szépek a képeid, abszolút el tudtam képzelni, hogy milyen lehet élőben. :) A gomba meg cuki, de imádtam azt a játékot gyerekkoromban! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ILNP-éknál jól ráéreznek mindig a lakkokra :D
      Mivel nem kimondottan élénkzöld, nálam tél kivételével minden évszakban jöhet, ősszel faleveles nail artok alapjaként, tavasszal virágokhoz, nyáron meg mert holo :D
      Köszönöm, igyekszem normális képeket produkálni :D

      Törlés
  3. Ez zöld, szóval gyönyörű, de nem az én színem. De ebből a kollekcióból még előrendeléssel enyém lett három. Kettőt imádok, a fehéres-szürkéssel még barátkozom, lehet, hogy majd ősszel, télen lesz elmélyülve a kapcsolatunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, a harmadik is belopja majd magát a szívedbe! :)

      Törlés
  4. Annyita gyünyürűek tudnak lenni az ILNP körömlakkok. Na meg ez zöld, pont a kedvenc szinem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, az esetek legnagyobb százalékában gyönyörű lakkokkal rukkolnak elő! :)

      Törlés
  5. Fuuu ez csodálatosan szép. A Paige nagyon jó választás :))))))) ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Bárcsak már jövő hónap lenne :D

      Törlés
    2. Hamar itt lesz. :) Várom majd a tesztet a lakkról :)

      Törlés
  6. Megőrülök ettől a full lineáris hatástól...szerintem én vagyok az egyetlen akinek nem tetszik a Kaleidoszkópon kívül semmi. Készíthetne már valamelyik márka, jelly vagy crelly színes holos-pelyhes-szórt mindegy csak ne lineráis holo kollekciót a kedvemért:'D
    De szemem van, és azt látom hogy illik hozzád ez a lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom és sajnálom, de én bele vagyok bolondulva ezekbe a lakkokba, így max. akkor tudod nálam kikerülni őket, ha leiratkozol, de remélem, hogy nem áll ez a dolog kettőnk közé (mármint a lineáris holo lakkokról szóló posztok :D). Egyébként támogatom az ötleted! :D
      Köszönöm! ^^

      Törlés
  7. De különleges színe van, jól áll :) Hú, a Paige nekem is nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon vágytam már egy zöld holo lakkra (a Moyra megvan, de annál picit zöldebbet akartam), a CbL Gemini Rising-tól pedig eléggé visszatartott az, amennyire befogja a körmöket (szerencsés az, akinek nem), úgyhogy ez most a tökéletes arany (vagyis zöld) középút :)

      Törlés
  8. nagyon szép színe van, és tényleg én se tudnám megmondani milyen zöld, de szép zöld :) jól áll rajtad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ez már csak ilyen behatárolhatatlan marad :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.